Hőszivattyú

Kiskoromban tájékozott gyereknek hittem magam. Nem egyszer megesett, hogy lexikonnal a hónom alatt mentem el otthonról, hogy az esetlegesen felmerülő kérdések ne gyötörjenek, amíg hazaérek. Nem voltam olyan szerencsés, mint a mai világ embere, aki villámgyorsan hozzájut az őt érdeklő ismeretekhez. Akkoriban nem volt se internet, se Wikipédia – az iskolák mellett a könyvtár volt a tudományok forrása.
Öregedvén változott a viszonyom a világgal. Egyre apróbb porszemnek látom magam, egyre szerényebb tudással. Ismét megrendült a bizalmam az oktatásban, amikor felnőttként elém került például a Stirling-motor vagy Hamvas Béla írásai, amikről korábban soha nem hallottam. Mégsem vagyok teljesen életképtelen, mert ami fontos és életbevágó, az valahogy mindig eljutott hozzám, így a hőszivattyú sem volt ismeretlen, mire használatának igénye felmerült háztartásunkban.

Nem akarom feltalálni a spanyolviaszt. Szívesen veszem, ha valaki van olyan kedves, és kitapossa előttem a rögös utat, megmutatja a jó megoldást olyan témában, amihez nem értek. Hiába ismerem a hőszivattyú működési elvét, ha lövésem sincs a gyakorlati felhasználásáról, ezért felkerekedek, és megvizsgálom egy olyan lakóház épületgépészeti megoldásait, amin valaki már sokat gondolkodott. Működő, bevált módszerekre vagyok kíváncsi, hogy ne a saját káromon kelljen beletanulnom ebbe a szakmába.

Ez a 12 kilowattos levegő-víz hőszivattyúval működő rendszer adott néhány ötletet, mint például a tálcafűtés mellett a leolvasztott vizet elvezető csőbe húzott fűtőkábel, és a szomszédot kímélő zajvédő fal. 35 fokos előremenő melegvizet képes előállítani, ami padlófűtéshez és fancoilhoz elmegy, de radiátorokhoz langyos.
Nem volt haszontalan megnézni, mert most már biztos lehetek abban, hogy nálunk nem ilyen megoldás fog működni. Egyszerűbb, olcsóbb és a redundancia miatt biztonságosabb, ha levegő-levegő típusú split klímákat helyezek üzembe minden fűtendő helyiségben, amiknek felszereléséhez már meg is van a megfelelő vállalkozó. Régebben együtt sportoltam néhány klímaszerelő szakemberrel, és erre az ismeretségre alapozva bátran felkereshetem őket, talán kedvezményt is kapok a szerelés díjából.

Szigorúsággal találkozom. Nem engednek az árból, pedig egy helyre kéne jönni több készüléket felszerelni. Hiába a közös sportmúlt, meggyőzhetetlenek, noha szerintem kevésbé macerás egy helyen hosszabb ideig dolgozni ahhoz képest, mintha egy-egy szerelés miatt kellene különböző ügyfelekhez szaladgálni. Barátságtalan üzletpolitikát követnek, amivel annyira felbosszantanak, hogy elmegy a kedvem tőlük. Látom a sorsomat: ezt is nekem kell megcsinálnom. Végignyálazom a szakirodalmat – nem olyan bonyolult ez, csak szokatlan, ha nem ezzel foglalkozom nap mint nap. Meglátogatok egy szakkereskedést, ahol bevásárolok minden anyagot és eszközt: rézcsöveket, peremezőt, csőhajlítót, csővágót, vákuumszivattyút, műszert, tömlőket, és koronafúrót a faláttöréshez. Fele annyit költöttem, mint amennyit a zsíros megrendelésekkel elkényeztetett, megátalkodott sporttársak felszámítanának, ráadásul ezek a cuccok mind nálam maradnak, miután a klímákat felszerelem. Egyszer ebbe is bele kell vágni, most jött el az ideje.

Rendkívül olcsón jutottam hozzá, ezért vásároltam olyan példányokat, amikbe gyárilag nem szereltek tálcafűtést. Utólag barkácsoltam beléjük termosztátot és fűtőkábelt, de még így is megérte. Ezeket a készülékeket nem kíváncsiságból szedtem szét, mint kiskoromban a lendkerekes játékautóimat, hanem az átalakítás szándékával.

Néhány évvel később már nem az olcsóság volt az elsődleges szempont, ezért viszonylag jó műszaki tartalmú készüléket szereltem fel a futófolyosó kapuja fölé gyártott tartószerkezetre.

Május elején éjszakánként még egy kicsit cidri van, de hamarosan véget ér a tizedik fűtési szezonunk hőszivattyúval. Nem akarunk visszatérni a gázfűtéshez, amíg jön a villany a háztetőről.
Van még kielégítetlen vágyam, de az is ebbe az irányba mutat: szén-dioxid hűtőközeggel működő készülék. Nagyon durva nyomáson dolgozik, amit nem bír a könnyen szerelhető rézcső – drága technológia, ami egyelőre nem a csóringer kelet-európaiaknak való.

Nem szóltam elismerően hajdani klímaszerelő sporttársaimról, pedig jelentős érdemük van szakmai fejlődésemben. Ha nincs a kérlelhetetlen ragaszkodásuk a kapzsi árképzésükhöz, akkor nem bővül az itthoni szerszámkészlet a klímaszereléshez szükséges eszközökkel, és nem tanulom ki ezt a szakmát. Nem féltem őket, nem fognak elszegényedni, de tőlem egy fityinget sem kaptak, mert a munkadíj nálam maradt.