Elektromos energiatároló

Szokványos életemet élem, mert megint felbosszantottak. Szakemberek. A várva várt szakemberek, akiknek érkezését egy egész műszakon keresztül lestem. Dél körül érkeznek, ez volt az ígéret, amiből nem lett semmi. Még egy árva értesítés sem, hogy ne üljek tűkön feleslegesen.
Rajtam nem múlott. Időben kitettem poharakat az asztalra, behűtöttem italokat, hogy érezzék a megbecsülést, ha esetleg rendesen dolgoznának. Aztán úgy alakult, hogy ezek sehogy sem dolgoztak, mert elfelejtettek felvonulni a munkaterületre. Rossz bemutatkozás azok után, hogy már többször elhalasztottuk az elektromos energiatároló üzembe helyezését, de most nem volt szó halasztásról – mára tényleges jövetellel kecsegtettek.

Nagyjából egy hónapot állt raktárban a csomag, amit néhány napja végre házhoz szállítottak azzal, hogy majd érkeznek a szerelők is. Hiába, sok a dolog – kivárom a soromat, türelmes vagyok. A szakemberek többször is elhalasztották érkezésüket, de a csomag már itt van, ezzel lehet kezdeni valamit. A munkafolyamatot a hozzáértők is kicsomagolással kezdenék, amire én is képes vagyok. Miért ne tegyem magam hasznossá, ennyivel is előrébb leszünk. Telefonon engedélyt kérek a művelethez, majd nekiveselkedek.

Nem romantikus túlzás így fogalmazni, mert egy akkumulátormodul súlya 36 kg, amit rendesen meg kell fogni, nehogy kicsússzon az ember kezéből. Optimális méret mellett döntöttem a 24 kWh-s változattal, és ez nem csupán ár-teljesítmény viszony tekintetében igaz. Az utolsó modult a helyére téve úgy érzem, hogy a továbbiak már olyan magasságba kerülnének, amiknek emeléséhez kéne még egy ember, ha nem akarnám összeszarni magamat az erőlködéstől.
Nem kapkodtam. A kicsomagolásra és a készülék összeállítására egy és háromnegyed órát áldoztam az életemből, amiből kb. negyedóra az alaplemez szintezésével telt. Miért tart ez ennyi ideig? Egyrészt a garázs padlója nem tükörsima, másrészt ez egy négy lábú szerkezet, mindegyiken magasságállítási lehetőséggel. Harmadrészt magamnak állítgatom, hogy tökéletes legyen (ezt a feleslegesnek tűnő gondosságot idegenektől nem várhatom el). Háromnál több lábon álló szerkezetet legalább annyira macerás vízszintbe állítani, mint a zongorahangoló munkája, ahol egy hanghoz több húr tartozik: ha az egyiket megfeszíted, hatással lesz a többire is.

Ez megvan. Miért ne építsem ki a villanyóra és az inverter közötti adatkapcsolatot biztosító UTP-kábelt is? Ezzel még előrébb leszünk. Rajtam nem múlik, ez is megvan. A rendszer nemcsak akkumulátoros tárolóval bővül, hanem kiegészül egy kétirányú okosmérővel is. Az ebből származó adatok Modbus protokollt használva, csavart érpáron jutnak el az inverterhez. Egy herélt, helytakarékos, olcsósított változatát kaptam a Fronius Smart Meter-nek: csak a három fázisvezető csatlakozik hozzá tisztességes kapcsokon, a nulla vezeték nem megy át a mérőn – csak potenciálreferencia és tápellátás érkezik egy vékony vezetéken, pindurka sorkapocsra.
Várom a szakembereket, és tipródok a semmittevésben. Miért ne kössem össze az akkupakk tetejére pakolt BMS-t az inverterrel? Hasznosan telne az időm, haladna az ügy. Egy DC+, egy DC-, a Modbus UTP-kábele, és egy földelővezeték csatlakoztatásáról lenne szó, de nincs itthon szolár kábel, ráadásul nem így volt megbeszélve. Ha egyszer mégis megjelennének az illetékesek, nekik már nem jutna semmi? Így sem maradnának teljesen munka nélkül, mert foglalkozhatnának az okosmérővel, de rájuk hagyom a többi szakmunkát is: nem akarom elveszíteni a 10 éves garanciát.

Egy egész hónapot sem kellett várnom, és ma reggel máris itt termett három szakember. Nincs gond a lelkesedésemmel, mert repesve vártam őket, bár a vendéglátó igyekezet alábbhagyott bennem, és nem hűtöttem be italokat – jó lesz pincehidegen is. Korábban sütöttem volna kolbászt, amivel emlékezetessé teszem az üzembe helyezést, de most már lanyhult bennem a jutalmazási szándék, akár a mesebeli dzsinben. Ő a palackban raboskodva eleinte gazdaggá tette volna kiszabadítóját, majd az idő múlásával a világ minden kincsét adta volna, aztán a meddő várakozás annyira kedvét szegte, hogy kiszabadítva már készséggel kitekerte volna a nyakát jótevőjének.

A szerelők megérkeztek, majd dolguk végeztével távoztak. Szélsőségesen rövid leírása a történetnek, és nem maradhat így, hiszen ennek az ügynek vannak érdekességei. Ezek egyike a pszichológiai ráhatás, amivel tegnap elértem, hogy ma reggel pontban 7:30-kor az előjegyzett szakemberek bebocsátást kértek a kapunál. Dicséretes pontosság, mert fél nyolc és nyolc közé tették várható érkezésüket – máris van egy jó pont a rovásukon. Így kellett volna bemutatkozniuk, mert akkor nem a rossz pontok ledolgozására menne el jól kezdődő első találkozásunk megnyugtató élménye.
Hogyan ugrasztottam ki a nyulat a bokorból? Tegnap megfenyegettem a főnöküket, hogy ha továbbra sem foglalkoznak az ügyemmel, akkor kénytelen leszek elvégezni a munkát helyettük. Bátran fenyegetőztem, mert galvanikus kapcsolat kiépítése különböző elektromos készülékek csatlakozói között nem követel meg a dolgozótól földöntúli képességeket. Olyannyira nem, hogy erre magamat is alkalmasnak tartom. Látta rajtam az elszántságot, és tudta, hogy nem viccelek. Szerencsére nem tromfolta vérszegény adumat a garanciavesztéssel viszontfenyegetve, hanem hatékony szervezőmunkába kezdett. Lázas igyekezettel jelölték ki a ráérő dolgozókat, aminek két villanyszerelő szaki és egy informatikus csóka lett az eredménye.
Szokványos találkozás idegenekkel: bemutatkozás, majd megegyezés az alkalmazandó személyragok használatáról. Feltárom előttük a poharak lelőhelyét, és rámutatok az előkészített szolgálati italokra (nincsenek behűtve). Következik a munkaterület átadása: inverter és akkupakk a garázsban, okosmérő a villanyóránál. Meg sem lepődnek, hogy a Fronius Reserva Pro kicsomagolva, összeállítva várja őket. Nem csodálkoznak az inverter és a villanyóra közé kihúzott UTP-kábelen sem. A magam tempójában ez az előkészítés kétórás meló, de ők nyilván gyakorlottabbak, meglettek volna mindezzel jóval hamarabb. Naivan azt hihetném, hogy ajándékot kapott tőlem a csapat, mert ezt a részt átugorhatják. Meglepődés? Megilletődés? Semmi. El kell könyvelnem, hogy ehhez szoktak, ez a normális: minden kuncsaft így várja őket.
Ráteszek egy lapáttal, mert szolgálatkész ügyfélként felajánlom további közreműködésemet: szívesen krimpelek RJ45-ös dugót UTP-kábelre, ha szeretnék, de a csapat informatikus tagja ezt határozottan visszautasítja. Rendben, akkor csak bámészkodok. Aztán felszólít, hogy az inverterrel összekötött laptopot vigyem onnan, pedig előzékenyen megnyitottam a GEN24 kezelőfelületét a böngészőben. Hiába vagyok barátságos, ezekkel az apró gesztusokkal nem sikerült kivívnom rokonszenvet.

A helyszínt és a körülményeket alaposan szemügyre véve a szakemberek megállapítják, hogy nem hoztak magukkal mindent, amire a szereléshez szükség lenne. Sebaj. Egy telefon a raktárosnak, és egy fullajtár már hozza is, azonban elégedetlenség övezi a megérkezett anyagokat.
– Ez nem négyes, hanem kettes.
– Nekem ezt adták – védekezik a fullajtár.
– Négyest kértünk.

Nincs egyetértés. Nem lehet számonkérni a raktárost a hanyagságáért, mert nincs itt, a közvetítő meg csak széttárja a kezét. A kötegelőspirál ránézésre sem megfelelő, mégis kibontják, kiveszik, és megállapítják, hogy valóban nem alkalmazható a feladathoz. Ezzel már a rendelésnél akadhattak gondok, termékismereti hiányosságok, mert ez a kérésnek megfelelően érkezett (talán a száraz, jelentés nélküli termékkódok köptek bele a levesbe). A raktáros-fullajtár-szakember háromszögben szétporlad a felelősség, de az emberi lelemény megoldást talál a helyzetre.
– Akkor megcsináljuk kettessel.
Gond egy szál se.

Az informatikus leszarozza az akkupakkhoz csomagolt MC4 csatlakozókat, és arról biztosít, hogy jó kezekbe került az ügy, mert ő hozott magával sokkal jobbat. Előkapja, odapróbálja, és bosszankodik.
– Nem megy rá. Ezt 90°-kal elforgatták!
Hál' istennek nem stimmel a tutinak mondott csatlakozó. Már megint jót akarnak nekem, én meg örvendezek a sikertelenségen. Ritka rossz természetem lenne? Most nem egészen erről van szó. Ekkor már túl vagyunk azon, hogy az informatikus beszámol az általa követett gyakorlatról: a fém betét krimpelhető "kosarába" egy rövid szakaszon betolja a szigetelést is. Azt meg minek? – kérdezem. Úgy az igazi – állítja határtalan magabiztossággal a szakember. Erről is más a véleményem, és határozottan úgy vélem, hogy rossz fogalmai vannak az elektromos vezetésről, a minőségi csatlakozásról és az átmeneti ellenállás veszélyéről. A 90°-os kudarc megmentett egy felesleges vitától, és a későbbiekben a villanyszerelő szakemberrel közösen gyűrjük le a helytelen krimpelést erőltető gyakorlatot (egyedül kevés lettem volna).

A garázsban dolgozó csapat tevékenysége egyelőre kábelek csupaszítására, csatlakozók elhelyezésére, és összedugdosására szorítkozik. Aztán minden a helyére kerül, és következik a fizikailag összekapcsolt rendszerelemek logikai illesztése. Íme az ezen dolgozó szakemberek tétova eszmecseréje:
– Ez nem látja.
– Mit nem lát?
– A GEN24 az akkumulátort.
– Biztos fordítva van.
– Ja. Fordítsuk meg.
Újból leszerelik a korábban magabiztosan összerakott inverter előlapját és a kábelrendező fedelét. A körülményekből arra következtetek, hogy talán a Modbus M0- és M0+ drótjait cserélik meg a siker reményében, bár ez szükségtelen, ha eleve jó helyre kötöd a megfelelő színű madzagokat. Ehhez jó esélyt ad, hogy a készülék doksija úgy papírra nyomtatva, mint az internet közvetítésével is rendelkezésre áll, és egyértelműen határozza meg a teendőket.

Végtelenül rossz hozzáállás baszakodássá degradálni a szakmai munkát, lelkes próbálkozással helyettesíteni a hozzáértést: ha így nem működik, akkor talán úgy menni fog. Közben az informatikus meggyőzően magyarázza a fiatalabb villanyszerelő szakinak az A és B színsor közötti különbséget, mert az USA-ban más szemlélet uralkodik, és Európában is más hagyományokhoz ragaszkodnak. Isszuk szavait, de a fiatal szaki érdekében mégis közbeszólok, hogy a kétféle színsor nem jelent eltérő elektromos paramétereket, tehát tökmindegy, melyiket használjuk, csak mindkét végén ugyanahhoz tartsuk magunkat.
Megvolt a vezetékcsere, és most már óvatosabbak: nem szerelik vissza rögtön az inverter fedelét. Mindeközben az informatikus átkapcsolja a GEN24-et wifis AP üzemmódba, és a saját tabletjével csatlakozik rá (nem volt jó az odakészített laptop LAN-kapcsolattal – túl egyszerű és kényelmes). Most ott tartunk, hogy hol látszik az akkumulátoros egység, hol nem, de inkább nem.
Felmerül a kontakthiba kérdése, és az informatikus által krimpelt dugót vizsgálva szemre is rendetlenség tapasztalható. Úgy néz ki, mintha a késes érintkezők nem nyomódtak volna be megfelelően, és így az áramvezetés bizonytalan.
– Megkaphatjuk azt a felajánlott krimpelőfogót? – kérdi az informatikus.
Igazából nem a fogót ajánlottam fel, hanem a szolgálataimat, de egye kutya, itt a fogó. Nem egy Weidmüller, de keveset használtam, és még kifogástalan. Az eredmény is megfelelő, mert az új dugóval hirtelen elhárul a hiba. Nem kell tovább magyarázkodni, a különböző szabványok szerinti színkódok is jelentőségüket veszítik: összeállt a rendszer. Inverter, akkupakk és okosmérő együttműködésének örülünk. A világért sem rondítanék bele ebbe ez örömbe olyan otromba kérdéssel, hogy az RJ45-ös dugó krimpelése után miért nem használnak kábeltesztert? Ha kérik, azzal is szolgálhattam volna…

A mai nap jelentősen különbözik a korábbi időszak felhőtlen és forróan száraz napjaitól. Az ég borult, reggel óta esik, és hűvös van. Nem ehhez szoktunk, és most kifejezetten rosszul jön ez a körülmény, mert tölteni kéne a vadonatúj, szinte üres akkumulátorokat, ami ebben a helyzetben nem fog menni. Az üzembe helyezés informatikai eredetű bénázásaitól eltekintve a folyamat villanyszerelő része rendben volt. Rendben volt az is, hogy összeszedték maguk után a szemetet, és egy működő rendszert hagytak itt. Békességben, kézfogással váltunk el egymástól, senki nem szidalmazta a másikat – ez is rendben volt.

A következő képeken bemutatom, hogy a szakemberek távozása után mi nincs rendben. Ez az állapot egy avatatlan szemlélő számára talán rendben lévőnek tűnik, de igazából elfogadhatatlan. Miért? Az autókereskedésben sem motorházfedél nélkül kapjuk meg a járgányt. Kurvára elfogadhatatlan ilyen hiányossággal átadni az autót úgy, hogy a hűtőre rá van dobva egy használt ékszíj, a motorból pedig hiányzik a légszűrő és a főtengely szimering. Félreértés ne essék: az autó a leírt állapotában működik, elindul, lehet vele közlekedni, de meddig? Nagyjából ennek felel meg a következő képen látható állapot.

A tető hiányát nem kell magyaráznom, és egy szükségtelen fekete biszbasz is ott hever a készüléken (a DC1 csatlakozókból kihúzott vakdugók). Ez feledhető trehányság, de az RJ45-ös kábeltömítés hiánya veszélyezteti a kommunikációs csatlakozás előírt IP65 védettségét, ami egy időnként nedves-párás garázsban főbenjáró bűn. Talán nem okoz gondot a zavarszűrő ferritgyűrű kihagyása, de ha előírja a telepítési útmutató, akkor annak is ott a helye az UTP-kábelen. Ezek mind ott vannak a mellékelt alkatrészcsomagban. Ha nem is lapozom végig lelkiismeretesen a telepítési útmutatót, akkor a maradék anyagokra rácsodálkozva gyanút kell fognom, hogy bizonyos lépéseket talán kihagyhattam.
A szakemberek távozása után rendet csináltam. Látod a különbségeket?

Nem éreztem megerőltetőnek eltüntetni az ott felejtett dugókat, beszerelni a hiányzó alkatrészeket, és megkoronázni az akkupakkot a fedelével – legyártották, része a csomagnak, miért ne legyen rajta?
Ellenőriztem a beállításokat is, és megállapítottam, hogy az informatikus már megint jót akart nekem. Korábban lezajlott köztünk egy párbeszéd:
– Mennyi legyen a minimális és maximális töltöttségi szint?
– Legyen 20 és 80 között, a villanyautó LFP-akkuját is így töltöm.
– A 10% kedvezőbb érték, erre szoktam beállítani.
Ennyiben maradtunk, és most látom az eredményt: a min. 10% és max. 80% értékek rögzültek, amit az informatikus távozása után átállítok 20%-ra (ha palacsintát rendelek, akkor ne zserbót hozzon a pincér, mert az szerinte finomabb).
Kevésbé vagyok figyelmes, mint amennyire bamba. Most is ettől szenvedek, mert már az elején arra kértem a szakembereket, hogy az akkupakk és az inverter között húzódó kábeleket ne gégecsőbe húzzák, hanem spirállal fogják össze, és akasszák fel a polc szélére. Megoldható? Hogyne – szólt az ígéret. Már elmentek, és csak most veszem észre, hogy a kábelek a padlón hevernek, és a kötegelő is lemaradt róluk – nem csak én vagyok tökéletlen. A Dexion-Salgó polc remek találmány. Ki van lyuggatva számtalan helyen, így nem érheti meglepetés az embert, ha rögzíteni kell rá valamit. Lehajolok, felemelem a kábelköteget, és kampókkal a polcra akasztom. Ez is belefér a civil igyekezetbe.

A hiba bennem van: magasak az elvárásaim. Maximalista vagyok, és ez egy begyöpösödött állapot. Így is marad. Azzal tudom védeni kukacoskodó, mindig jobbat akaró álláspontomat, hogy ha nem lennének ilyen faszik, akkor még mindig barlangban laknánk, és állatbőrökbe burkolózva szaladgálnánk.