A baján Péter Bencéje
Mindenekelőtt tisztázni kell a "baján" jelentését ebben az esetben, mert különben értelmetlen lehet a cím. Egyszerű szerzetként nekem a halászléről híres város ugrik be, de most nagy szerencsém van egy új felfedezésemmel. Nyugdíjazásom felé közeledve kapott még egy jelentést ez a szó, aminek hangzása a tájékozatlanokat megtéveszti, de új ismereteimmel már jobban eligazodok a világban. Magadra hagynak az internetes keresőgépek, mert erre a szóra következetesen a városról, és a baj főnévről szóló találatok jelennek meg amellett, hogy az utónévkönyvben férfinévként szerepel. Ettől nem leszel okosabb. Célirányosan, a harmonikánál kell kutatnod a jelentés után, mert akkor megtudhatod, hogy bizonyos környezetben a baján egy hangszer neve. Rövidebb ideig tartott volna értetlenkedésem, és hamarabb jutottam volna eredményre, ha eredeti írásmódjában, баян-ként kerül elém a szó, hiszen korosztályom magyar polgárainak nem okoz gondot ciril betűs szövegek olvasása, mert egykoron mind elszenvedtük a birodalmi nyelv kötelező oktatását.
Megírom tapasztalataimat egy jelenségről, de ezt neked is látnod és hallanod kell a teljes élményhez. Mozgóképes anyagokkal szemléltetem a leírtakat, amit ebben a speciális moziban kínálok a szürke szöveg illusztrációjaként.
A címbeli Péter Bence zongorista, zeneszerző, hangmérnök és producer. Magyar anyanyelvű, Debrecenben született, gyermekkori iskoláit Magyarországon járta. Őstehetség, zseni és próféta.
Az itthoni lehetőségek határt szabtak fejlődésének, ezért a bostoni Berklee College of Music képzésére jelentkezett,
ahová azonnal felvették, abban hiba nem volt. Rengeteget tanult kiváló tanároktól és diáktársaitól, de befejeznie nem sikerült az iskolát. Egy átlagos magyar család nem képes összeszedni a tandíjra valót még úgy sem, hogy a növendék a legmagasabb ösztöndíjat kapja az USA-ban.
A NER sorvezetője mentén döntéseket hozó hazai kultúrpolitika támogatása pedig nyilván rossz helyre megy, ha egy Péter Bencének nem jut belőle.
Van abban valami jó is, hogy a NER nem ölelte keblére, mert így nem kellett zongoráznia a Magyarországra látogató római pápának, matyó mintás ancúgban sem feszít, és nem kell hitet tennie a regnáló kurzus mellett.
Teszi a dolgát a maga kedvére, és igen hamar eljutott a bölcsességnek arra a fokára, amit sokan idős korukra sem érnek el. Túltette magát azon, hogy már csak két szemeszter volt hátra az elmaradt diplomához, és erről így nyilatkozik:
"semmivel nem leszek több, hogy a diploma ott lóg a falamon. Jobb zenész leszek tőle? Nem".
Ha jól értelmezem szavait, akkor csak látogatóba jár haza, és nem hisz abban, hogy itt képes lenne zenéből megélni.
Magyarországon szabad szemmel nem látható mennyiségű koncertet adott eddig, miközben világszerte rengeteg fellépést vállal.
Azért mesélek róla, mert ő a viszonyítás alapja, továbbá mert jó darabig úgy éltem az életemet, hogy nem ismertem, és ezzel más is lehet így.
Első találkozásom Péter Bence munkásságával egy Toto nevű banda 1982-ben megjelent, Africa című slágerének feldolgozása.
Aztán kíváncsi lettem, és jött a többi, mint például
Here Comes The Sun (The Beatles),
Under Pressure (Queen), majd
Attention (Charlie Puth) és a többi. Klasszis, egyedi, van benne spiritusz.
Keze alatt a zongora billentyűzetének fedele kasztanyettaként is hasznossá válik, más részeit dobnak használja.
Húrokat kézzel pengetve, alkalmasint lószőrrel rezgetve,
továbbá effekt processzorral torzított hangzással, és loop pedállal megspékelve, egy zenekart tesz ki egymagában.
Ugyanezt éreztem, amikor a napokban elém került egy Alexander Hrustevich nevű, számomra eddig ismeretlen zenész, aki harmonikán (igazából bajánon, amit az elején tisztáztam, de nekem erre nem áll rá az agyam) ad elő zeneműveket úgy, hogy közben nem átallja tenyérrel csapkodni hangszerét, ami harmonikánál nem szokásos.
Az ütlegek magukban kevésnek bizonyulnának a sikerhez, de ő is mestere hangszerének – előadása lebilincselő. Zenéjét hallgatva az embernek kedve támad szerezni egy harmonikát, és belevágni a műfajba.
Nem eszik olyan forrón. Mindenki jobban jár, ha maradok a kaptafánál, és inkább hallgatom a jó zenéket. Meg is vizsgáltam a felhozatalt ettől a kiváló muzsikustól.
Egyik előadásán harmonikára átírva szólal meg Vivaldi f-moll hegedűversenye A négy évszakból.
Vonósokból összeállított kamarazenekarra írt darab, legkevesebb egy vonósnégyes szereplésével szokták színpadra vinni, s ezt a feladatot ez a zenész derekasan teljesíti – egyedül.
Az összehasonlításhoz íme az eredeti szándék szerint megszólaló változat: A négy évszak, Tél, allegro non molto (Itzhak Perlman)
Rajta kívül mások is vetemednek ilyesfajta átiratok előadására. Találtam néhányat, akik közül mutatok egyet: Vivaldi - Winter. Ő is profi zenész lehet, aki valószínűleg ebből tartja el családját, tehát szintén derék fickó, de más világhoz tartozik. Fegyelmezett mesterember, aki becsülettel végzi dolgát, de billentyűs harmonikáján a legnagyobb igyekezettel sem lenne képes olyan virtuóz játékra, mint amilyet a baján gombos kialakítása lehetővé tesz. A maga nemében figyelemre méltó helytállással interpretálja a művet, de Hrustevich után hallgatva vérszegénynek, hervatagnak tűnik a produkció.
Hrustevich szőrén üli meg hangszerét. Nem használ sem torzítót, sem loop stationt az egyszemélyes zenekari hangzás előállítására, legfeljebb vokálozni hívja meg saját magát. Jól hallhatóan nem okoz gondot neki egységnyi idő alatt rengeteg hangot pontosan, remek dinamikával és ritmussal megszólaltatni, ráadásul nem csak szokványos módon csihol ki hangokat a harmonikából. Ki máshoz hasonlítanám, ha nem Péter Bencéhez? Az már hab a tortán, hogy találtam olyan felvételt, ahol Michael Jackson szerzeményét adja elő a péterbencés változat rendelkezésre álló zongoraátiratából. Klasszikusok közül a legnagyobbak művei is megszólalnak előadásain. Johann Sebastian Bach "Das wohltemperierte Klavier" cím alatt kiadott darabjaiból az Esz-dúr hangnemben komponált prelúdium és fúga sem maradhat ki, amit összehasonlíthatsz Schiff András zongorajátékával.
Bach műveit leghitelesebben Schiff András tolmácsolja napjainkban.
Osztozik Péter Bence sorsában azzal, hogy szintén magyar anyanyelvű, tehetséges és próféta. Ő is elment innen a boldogulásért, a nyugodt és becsületes légkörért.
Firenzében és Londonban tart fenn lakásokat, és köszöni szépen, jól van.
Sir Andrew, a Brit Birodalom lovagja,
a 2022-ben Bach-medállal kitüntetett zenész egykor Kadosa Pál tanítványaként Kocsis Zoltánnal és Ránki Dezsővel tűnt ki a hazai zongoristák sorából.
Kocsis nem ment sehova. Itthoni művészként belekeseredett, majd belepusztult a haza és a nemzeti oldal iránti hűségbe – nem érte meg a nyugdíjas kort.
Meglehetős naivitásra vall, de az is lehet, hogy pozícióját és a Nemzeti Filharmonikusok költségvetési támogatását féltve, Magyarországot masszív demokráciának nevezte már a NER idejében. Emellett bírálta azokat, akik látták a bajt, és meglátásuknak időben hangot adtak.
Ránki is betagozódott a NER-be, amire abból következtetek, hogy a napokban megtartotta székfoglaló előadását a Magyar Művészeti Akadémián.
Schiff pontos, szabatos és okos. Utóbbi tulajdonság nem feltétlenül jár együtt a zenei tehetséggel, nem adatik meg mindenkinek a Kossuth-díj mellé.
Ránki vagy Kocsis nem szívesen lennék, ellenben Schiff vagy Péter Bence annál inkább. Ők képviselik a szabad szárnyalást, az igazi művészetet az ügyes mesteremberek földhözragadt viselkedésével szemben.
Ha nem ismerném Schiff munkásságát, más jelekből is gyanakodhatnék arra, hogy kiváló ember. Elém került egy kocsmai beszélgetés anyaga, ahol a frankfurti Alte Operben tartott koncertje után válaszol kérdésekre,
s eközben nagyjából 20 percen keresztül egy borospoharat lenget a kezében, amiből beszéd közben óvatosan kortyolgat. Nem kólát vagy valami lónyálat iszik, hanem bort.
Nem tartozik a tárgyhoz, de elmesélem, hogy gyerekeimmel ellentétben nem jártam zeneiskolába, mégis nagy kedvvel hallgatom Schiff András előadásait. Egyszerűen, pontosan, frázisoktól mentesen fogalmaz, jól érthető.
Még úgy is, hogy nem beszélek angolul, ő meg többnyire ezen a nyelven tartja mesterkurzusait.
Komoly dolog ez, kiváló zongoristák tudását csiszolja, s közben a közönséget is szórakoztatja.
Sem a tanítás, sem a tanulás nem egyszerű folyamat, különösen a beidegződések elleni harc nehéz.
Rendszerint úgy kezdődik a foglalkozás a tanítványokkal, hogy "bravo, excellent, very good", esetleg "danke, sehr gut", hogy aztán egy órán át csak az előadás hibáiról beszéljen, és a jó megoldásokat mutogassa.
Jean-Sélim Abdelmoula esetében hasonló történt ahhoz, mint a bostoni zenesuliban Péter Bencével.
Zongoratanára (Vadim Neselovskyi) meghallgatta, aztán úgy nyilatkozott, hogy nincs mit tanítania neki.
Hrustevich-et komolyzenei repertoárja alkalmassá teszi templomi orgona helyettesítésére is. Tönkrement? Elromlott? Hívd Hrustevich-et! Csak egy hokedlit kell alátenni, ő hozza a hangszerét, és ha jó a terem akusztikája, akkor úgy fog szólni, akár az igazi. Hallgasd meg, hogyan szól ugyanez orgonán. Sok felvételbe belehallgattam, amíg végre találtam olyat, amit érdemes összevetni a harmonikán játszott változattal.
Varnus Xavért egyszer régen az orgona Horowitzának titulálva méltatták, ami nagy megtiszteltetés Horowitz munkásságát és képességeit ismerve.
A nagy hírű zongorista akkor már halott legenda volt. Ehhez képest Péter Bence élő legenda, és bár majd' tíz évvel fiatalabb Alexander Hrustevich-nél, nekem mégis ő az etalon.
Végezetül két érdekesség.
Schiff a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult, de a diploma megszerzése nála is elmaradt. Nem számít. Ő sem lenne jobb zenész attól, ha kiakasztaná a falra.
Horowitz, Hrustevich, Péter Bence, Vadim Neselovskyi egyaránt zenészek.
Egyvalaki mégis kilóg a sorból, ha úgy tetszik kakukktojás. Melyikük? Péter Bence nem ukrán származású.