Lányos apák nyomorúsága
Sokan áltatják magukat azzal, hogy nincs jelentősége a születendő gyermek nemének, és csak az fontos, hogy egészséges legyen.
Vajon mit szól ehhez a szerencsétlen lány, aki egyke gyerekként felcseperedve, sokadik generációs mérnök apukája döntése nyomán műszaki iskolában találja magát.
Középiskolás koromból emlékszem a lányra, aki gépész osztályba járt.
Pályaválasztását elhibázták, mert a határozott igyekezet ellenére sem volt képes a családi vállalkozást erősítve ősei nyomdokába lépni.
A felhozott példa nem annyira tragikus, mint amikor uralkodó dinasztiák veszítik el hatalmukat fiú utód hiányában.
Az osztály egyedüli nőnemű tanulójaként, a gyakorlati órákon bűzös-olajos munkaruhában ismerkedik esztergagéppel, tolómérővel, s fiú osztálytársainak szaftos káromkodásaival.
Már hogy ne lenne jelentősége a gyermek nemének! Nem tudtam volna mit kezdeni lányokkal. A nevelésük nagy eséllyel az anyjukra marad,
miközben az én dolgom kimerül a kamaszkorban megjelenő, hevesen érdeklődő ifjak elriasztásában. Piszok szerencse, hogy a gyermeknemzésre vetemedő férfiembereknek nagyjából csak a fele gondolkodik hozzám hasonlóan,
másik felük elégedett lányos apuka szerepében tündököl. Mi tagadás, lehet előnye ennek a családi berendezkedésnek. Például nem kell macskát tartani, mert a lányok is bújnak, hízelegnek.
Nem hullik a szőrük, és beszélni is megtanulnak, bár jóval később lesznek szobatiszták egy igazi macskához képest. Amikor végre kétlábon járnak, szépen lehet öltöztetni őket.
Csipkegallér, fodros szoknya, lakkcipő. Elég kicsapni őket a ház elé ebben a szerelésben, és kerti törpére sincs gond.
Az áldatlan állapot nem ott kezdődik, hogy az embernek lánya születik.
Ha korábban nem is, de idős korban érezhető előnnyé válik, ha van, aki ágytálazza öreg szülőjét, mert ilyesmit fiúktól elvárni nem lehet.
Talán túlságosan is jó dolguk van a lányos apáknak, amit egyensúlyteremtő törekvéssel igyekszem ellensúlyozni.
Előadom látomásomat, amiben én is lányos apukát alakítok, és ivarérett korba lépett, csábosan hamvas nőstény porontyom udvarlója az ajtón kopogtat.
Történt egyszer, hogy különösen kedélyes körülmények között beszélgettünk az asztalnál.
A három fős társaság másik két tagja egy gimnazista lány és önbizalomtól duzzadó, tudálékos anyukája.
Nagyvonalakban minden rendben lévőnek tűnik náluk. Nem fáznak, van mit tejbe aprítani, és nem is rongyokban járnak.
Kedvesen kínálnak, elfogadom az ebédmeghívást. A levest kanalazgatjuk, az anyuka a jól működő párkapcsolatok kialakításának közismert nehézségeit ecseteli.
Általában ennél a pontnál szoktam átvenni a szót, és elmesélni rémálmomat a lányos szülőknek.
Álmomban lányom van. Középiskolás korú, jó neki az anyja papucsa, és a tükör előtt igazgatja megjelenését.
Valami udvarlóféle érkezésére számít, aki ügyesen csaphatja a szelet, mert ilyen felfokozott várakozással a korábbiak egyike sem volt megtisztelve.
Gyanús. Különösen aggasztó kép: a lány beszalad szobájába, térül-fordul, s egy tartalék bugyit gyűr táskájába.
Enyhén összeszorul a gyomrom, s ekkor csengetnek. Ajtót nyitok, és végigmérem a lábtörlőn imbolygó jelenséget.
Egyik kezében füves cigi, a másikat barátságos üdvözlésre emeli.
– Hi, fater! Jöttem a lányér', buliba megyünk – mutatkozik be.
Kifényesedett bőrnadrágot hord, lábán cowboy csizma. Derekáról WC-lánc csüng, ingén angol nyelvű feliratok rikítanak.
Nem olvasom végig a szöveget, de a szavak zöme mintha "fuck"-ra hasonlítana. Az optikai élmény a faszi nyakánál folytatódik, amin szögesdrótra emlékeztető, tetovált minta kanyarodik a füléből lógó, rubin szemű ezüst koponya mögé. Szája szélén, orrában, szemöldökénél néhány piercing.
Nem kell ennél tovább mesélni az álmot, pedig kínálkozik lehetőség az udvarló ördögi megjelenésének fokozására, amit zöldre festett punk frizura koronázna, és ennyi elég is ahhoz, hogy felriadjak álmomból.
Jelen esetben más akasztja meg az előadást, nevezetesen az, hogy a lány kirúgja maga alól a széket, fölpattan, és orrát magasra emelve kiviharzik a helyiségből.
Lábdobogás, ajtócsapkodás.
Szusszanásnyi szünet – majd folytatom, ha visszajön. Az anyuka kezében megáll a kanál.
– Húúú, ez nagyon kínos! Kurva életbe! Most azt hiszi a lány, hogy panaszkodtam neked a barátjáról – suttogja halálra váltan.
A sokadszor előadott, jópofa paródiának szánt ijesztő mese náluk valóságként tört be a család mindennapjaiba.
Belátom, egyáltalán nem vicces, ha testközeli élményként kell tapasztalni hasonlót, de honnan tudhattam volna, hogy ebben a háztartásban ezt a poént nem szabad elsütni?
Szobájában duzzog a lány, dől a panasz az anyukából, kihűl a leves, én meg együttérzően figyelek a dúskeblű szépasszonyra – többnyire a szemébe nézek.
Nem hallom hangjában a megszokott magabiztos csengést, annál keserűbben mesél riasztó részleteket.
Hogy már másodszor szaladtak az ügyeletre esemény utáni tablettát felíratni, mert a fickó farkáról rendszeresen leszakad a gumi.
Ráadásul narkós (persze leszokóban), tele piercinggel, tetoválással, és dínótaraj fazonra nyírt séróval.
A lány pedig szerelmes – leperegnek róla a meggyőzőnek szánt érvek.
Mit tudhatnak ezek a nem szokványos megjelenésű, zöld hajú faszik? Hogyan képesek jóravaló fiatal lányokat magukba bolondítani?
Az anyuka valamit elrontott, vakvágányon a gyereknevelés. Én meg ott hibáztam, hogy ezt a megrendítően riasztó hatású tanmesét nem jóval korábban adtam elő náluk.
Nem csak álmomban jelenik meg a lányos apák nyomorúsága. Ősidőktől fogva szívet facsaró téma. Nemrég tudósítottak az újságok Norman Jewison halálhíréről. Ő rendezte a Hegedűs a háztetőn című musicalt, amiben a szerencsétlen tejesember alulmarad legkisebb lányának udvarlójával szemben. Bökjél egyet a mozira, és már láthatod is a mérhetetlen keserűségnek művészi ábrázolását, ami szinte megnyomorítja a tekintélyét (és lányát) vesztett családfőt.