Nem vagyunk egyformák

Micsoda szerencse. Miből fakadna különben az egymás megismerésére törekvő vonzalom? Nekem például nincs méhem, ellenben a lányoknak van. Én nem követelhetem ország-világ előtt, hogy Na, most már szálljatok ki a méhemből…, míg egy nő megalapozottan állhat elő akár egy ilyen nem hétköznapi igénnyel is.

Az önérzetes ember elutasítja az uniformizálást, mert egyéniség akar maradni. Aztán útjába kerül valaki, aki nem osztja emberünk nézeteit, s ezzel kivívja rosszallását: hogyan merészelnek eltérni az ő felfogásától?
Az időszerű közéleti vita most éppen a női szerepről szól. Szülni vagy nem szülni: ez itt a kérdés. Hány gyerek legyen egy családban? Ez a következő sarkalatos kérdés, már ha valaki eljut odáig, hogy szülni bizony kell. Nem vagyunk egyformák, ezért természetesen erre a kérdésre is különféle válaszokat adnak azok, akik beszállnak az eszmecserébe. Egy jól működő társadalomban egyensúlyi állapot mutatkozik e téren, mert a szülési hajlandóságot és ennek gyakorlati megvalósulását mérve a szélsőségek kiegyenlítik egymást, ezért egy valóban jól működő társadalomban erről a kérdésről nem vitáznának. Nem csak vitatkozni, de beavatkozni sem lenne szabad, mert a természet rendjének alakítása nem politikai feladat. Aki erre mégis alkalmasnak tartja magát, az utóbb rendszerint belátja tévedését.

Előrebocsátom, nem célom a másként gondolkodók meggyőzése. Nincs ilyen szándékom, csak mesélek. Sőt, figyelmeztetek mindenkit, hogy véleményemet nem szabad fenntartás nélkül elfogadni, mert olykor meglehetősen szélsőséges, a fősodortól eltérő. Nem is lehet mást várni attól, aki kiskorában egy porcelán hallal aludt, miközben a nagy többséget adó "normális" gyerekek javarészt plüssmackót szorítanak magukhoz, de mindenképpen valami meleget és puhát.
Belőlem hiányzik az a mértékű magabiztosság, amivel cáfolhatatlan igazságokat lehet kinyilatkoztatni, mégis nálam az előny, mert mondhatok bármit, engem ezért nem érdemes meghurcolni. Nem kell tartanom sem attól, hogy a Telekom szerződést bont velem, sem az államhatalom rokonszenvtüntetésétől, ahogy ők meg a Telekommal bontanak szerződést mellettem kiállva.
Az ideális családmodell megfogalmazásánál könnyű a dolgom, mert csak idéznem kell a Mézga család című rajzfilm főcímzenéjének szövegét: "papa, mama, gyerekek".

El lehet fogadni az egyke gyereket nevelő szülő szívósan érvelő magyarázkodását arra, hogy ő miért látja jónak ezt az állapotot, de engem nehéz megvezetni mégoly szívhez szóló érvekkel is, mert egyke gyerekként nálam jobban senki nem érezheti át a helyzetet. A szülő magyarázkodik, a gyerek szemszögéből azonban ez egy tragédia. Egyedül lenni, magamat szórakoztatni nem a legjobb mulatság. Az ilyen gyerek alig várja, hogy mehessen a szomszédba vagy játszótérre, esetleg óvodába, iskolába, mert ott megtalálja társaságát. Mit szerettem volna egyke gyerekként? Leginkább kistesót, bár a bátyám öccseként kisebb a felelősség.

Közben eltelt egy évtized…

…és sokat változott a világ. Érdekes gondolatokat fogalmaztam kiskoromban, de ma már sokkal kritikusabban olvasom ezeket. Zagyva mondatok, döcögős szöveg – így minősítem régi írásom egyes részeit:
"Az öntudatos ember elutasítja az uniformizálást, mert egyéniség akar maradni. Az egyénnek ez a törekvése addig érvényes, amíg vele szemben valaki meg nem fogalmaz vagy mutat egy olyan elképzelést, ami eltér az öntudatos emberétől. Mert ekkor az öntudatos ember érdekes módon már azt firtatja, hogyan merészel eltérni az egyéniség az ő felfogásától?"
Nem álltam tudatmódosító szer hatása alatt, mégis így hagytam egészen mostanáig, de a pince.eu gyűjteményébe ebben a formában már nem kerülhetett. Sejtem, hogy mit akartam közölni, csak hát szerencsétlen olvasónak nem lehet feladata dekódolni az érthetetlen szöveget, ez az én dolgom:
"Az önérzetes ember elutasítja az uniformizálást, mert egyéniség akar maradni. Aztán útjába kerül valaki, aki nem osztja emberünk nézeteit, s ezzel kivívja rosszallását: hogyan merészelnek eltérni az ő felfogásától?"
Ugye mennyivel egyszerűbb és érthetőbb a frissített változat?
Ha lúd, legyen kövér. Tárgyi tévedés is csúfította az eredeti szöveget, amiben Romhányi Józsefnek tulajdonítottam a Mézga család bevezetőjét, noha azt igazából Deák Tamás írta. Ezt is javítottam.

Ma már nem fárasztanám magam a fenti okfejtéssel. Inkább kiszínezném azt az életszerű helyzetet, amikor a strandon pucéran szaladgáló gyerekek rácsodálkoznak különbözőségükre: az egyik állapotot nevezzük adottságnak, a másikat hiánynak, amit persze bőven ellensúlyoz, hogy a lányoknak van méhük.