A galamb eredendően kedves jószág

Fehér kivitelben jelképe a békének, szelídségnek, gyengeségnek, szentléleknek. Elvakult szerelmes viszonyban klasszikus becenévként használatos, és mi sem természetesebb annál, mint hogy az egymás társaságát élvező párok turbékolnak.

Városi megjelenése azonban kevésbé fennkölt. Szemétben keres magának táplálékot, élősködőket, betegségeket szed össze és terjeszt. Válogatás nélkül szennyezi környezetét, odapiszkít mindenhová. Hogyan lesz egy galambból városlakó? Odaszoktatják a kedves, jószívű, balga emberek. Etetik őket, ami a galambnak fölöttébb jól esik. Bolond lenne visszatérni természetes élőhelyére, lemondani potyakajáról, kényelemről, jólétről.

A táplálékbőség híre gyorsan terjed, és ahol egy galamb jól érzi magát, ott egyszer csak megjelenik még egy, majd a harmadik és így tovább. Előbb-utóbb annyian érkeznek, és olyan kellemesnek ítélik helyzetüket, hogy a hagyományos hessegetés már teljesen hatástalan velük szemben.

Megsokasodnak, felbátorodnak, elszemtelenednek. Védekezni kell ellenük. Galambriasztó vállalkozások alakulnak az igény kielégítésére, mert a tesze-tosza városi polgárnak egyre több gondot okoznak az elűzhetetlen szárnyas patkányok.

Ha egy galambkolónia egyszer befészkeli magát valahová, akkor meglehetősen nehéz onnan kitessékelni. Különösen nehéz úgy, hogy mindig akad valaki, aki a galambok eltávolításának szándéka ellen dolgozik. Például nyitva hagyja a vasúti váróterem ajtaját, hogy kedvencei zavartalanul berepülhessenek "lakásukba". Leleményes a galamb, ráadásul kellően kíváncsi ahhoz, hogy jó helyet találjon magának. Kitört ablak, meglazult cserép: a padlás máris galambtanya. Szeret beszökni áruházak raktáraiba is, mert az maga a kánaán, ahogy a kvártély mellett rögtön a kosztot is biztosítja.

Szapora fajta a galamb, és jól alkalmazkodik a körülményekhez. Hiába minden szelíd igyekezet megfékezésükre, mert úgyis fejünkre nőnek.

Hogy a fejünkre nőnek, az hagyján, de a fejünkre is szarnak. Nem szeretik a rendet. Talán maga a fogalom sem ismert a galambok körében. A jogaikat képviselő állatvédők, a szárnyasokat etető emberek mind az ellen dolgoznak, hogy a galambok visszatérhessenek természetes környezetükbe.

Igazságtalan volna a galambokon elverni a port, mert nem csak velük van baj. Legyek, hangyák, csótányok mind jönnek a szagra, de velük viszonylag könnyű elbánni. Távoltartásukra, irtásukra bevált, hatékony módszerek állnak rendelkezésre, és jogaikat egyelőre nem képviseli senki. Különös szerencse, hogy mifelénk nem divat a sáskajárás, mert az ellen nincs védekezés. Addig jó nekünk, amíg a sáskák nem változtatnak szokásaikon, és megmaradnak eredeti élőhelyükön.

…és sokat változott a világ. Hiányzik is belőle ez-az, meg hozzá is tettek közben. Egykori kedves barátom is hiányzik belőle, aki valamit nagyon rosszul csinált, mert viszonylag fiatalon adta be a kulcsot. Barátságunk nemcsak ennélfogva tűnt el a világból, hanem a köztünk a fenti anyag szellemisége miatt kialakult nézetkülönbség folytán életének utolsó éveiben már megbicsaklott. Észleltem a jelenséget, bánkódtam is miatta (ekkor éreztem késztetést az időrendben is következő lépésnek számító, és következő fejezetként is helyénvaló Vihar a biliben cím alatt kiadni magamból természetes gondolatokat).

Ez a galambos eszmefuttatás az egykoron szebb napokat látott index.hu címoldalán megjelenve tízezres nagyságrendben jutott el a közönséghez. Igazából nem madártani megfigyelés, nem is klasszikus állatmese, hanem egy állatmeseszerű társadalmi allegória: egy hosszúra nyúlt metafora állt elő a szatirikus publicisztika összeállításakor. Kritizálni bárki képes, de próbáljon meg egyszer alkotni valamit. Például őszinte véleményt. Na, ott adódnak nehézségek, ezért a társadalom képmutató rétege a könnyebbik végét fogja meg – kiéli bíráló hajlamát.