Játék a szavakkal

Volt egyszer egy kedves ismerősöm, aki soha nem ért rá kedd és péntek délután, mert mélyen beépültek életvitelébe rendszeres és roppant fontos elfoglaltságai. Scrabble és kosárlabda. Laza viszonyban voltunk, ezért jól viseltem ezt a kötöttséget. Egyszer tettünk próbát a betűs játékkal kettesben, de közreműködésemmel nem jött ki ebből a remek dologból az elvárható színvonal, ezért többé nem erőltettük. Sikertelenségemet foghatnám a női és a férfi agyműködés különbözőségére, de nincs mit szépíteni tehetségtelenségemen.
Kiskoromban ment a TV-ben valami hasonló. Játék a betűkkel, egy Egri János nevű műsorvezető felügyelete alatt. Akkoriban még nem jött divatba, hogy minden hülyegyerek celeb, focista, modell, influencer vagy műsorvezető akar lenni. Mégis akadtak ilyenek, de ez az Egri nem hülyegyerek. A fene se érti, hogyan választhatta ezt a foglalkozást, mert sokoldalú tehetségénél fogva nem csak erre volt alkalmas. Mindenesetre közismert lett és népszerű.
Korosztályomból mindenki emlékszik a tőle származó átnyújtok egy hangszórót szlogenre, és néha még ma is ezzel a szöveggel kísérünk egy-egy gesztust. Egri János nem egy átlagember. Öregedve sem a trottyos vénemberek renyhe teljesítményét nyújtja, hanem simán lenyomna, ha szembe kerülnénk, pedig apám lehetne 1936-os születésével. Szerencsés évjárat a tekintetben is, hogy olyan kortársaival haverkodhatott, mint például Andy Grove, akivel osztálytársak voltak a Fasori gimnáziumban (Gróf András a számítógépek fejlődésében jelentős szerepet játszó félvezetőipar egyik legjelentősebb szereplője volt az Intel egykori vezetőjeként).
Érdekes pályát futott be Egri, akiről hosszasan lehetne mesélni, és akinek apukájától példát vehet bárki, hogyan kell a gyerekből sikeres felnőttet nevelni. A mesélést saját kalandjairól meghagyom neki, mert nagyon élvezetesen számol be egykori élményeiről – felülmúlhatatlan. Van mit mesélnie, és aki türelmesen hallgatja előadásait, arra is választ kap, hogyan váltott villamosmérnökként televíziós pályára.

Szavakkal dobálózás terén nagyon töri magát az Orbán-kormány kreatív csapata. Egyszer valaki kitalálta, hogy mindenhez hozzá kell biggyeszteni a nemzeti jelzőt, mert azzal lelkesíthető a nép, és így megcímkézve mindent el lehet adni neki. Szavakkal játszanak akkor is, amikor háborús veszélyhelyzetre hivatkozva rendeleti kormányzást vezetnek be Magyarországon. Ez annak fényében különös szórakozás, hogy ilyen intézkedést az Antall-kormány akkor sem hozott, amikor a délszláv háború idején a szomszédos ország légiereje Barcsot bombázta. A nemzetihez hasonlóan újrafelhasználható a háborús jelző is. Háborús évek, háborús infláció, háborús szankciók, -tervezés, -stratégia, -logika, -veszély, -félelem stb. Ezeket a kifejezéseket nagy kedvvel harsogják az elpuhult városi ember riogatására. Ugyanígy eszetlen játék a szavakkal a megnyerni a békét, ami értelmetlen szókapcsolat, magyarázatra sem szorul miértje.
Sokat töprenghetett az újabb parasztvakításon, akinek ötlete nyomán megálmodták a hangzatos nevet, majd létrehozták a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Ősi trükk, hogy érthetetlen szavakkal kell szólni a néphez, mert az komolyságot kölcsönöz a szónoknak. Aztán ez nagyon megtetszik a nép egyszerű gyermekének, és ő is zsonglőrködni kezd a szavakkal. Mit tehet a méltatlankodó pénztáros a vásárló érvelésével szemben?
– Nekem szuvenír jogom aprópénzzel fizetni, mert hivatalos fizetőeszköz.
Ezzel a kísérőszöveggel veszi elő az összecsomózott zoknit, amibe otthon a malacpersely tartalmát szórta. Én meg előveszem az idegen szavak szótárát, és abban a szuverenitás mellett az önállóságot és a függetlenséget találom. Ezt védené Magyarországon egy elgondolkodtatóan magas költségvetéssel működő hivatal, aminek semmilyen jogköre nincs, legfeljebb megállapításokat tehet. Egy felesleges gittegylet milliárdokból.
Tehát az ország önállóságát és függetlenségét kell védeni. Komoly dolog ez, de szerintem nincs mit védeni, hiszen Magyarország nem független és nem is önálló. Tagja több szövetségi rendszernek, és EU-s támogatások, továbbá hitelek és kötvénykibocsátások nélkül működésképtelen. Szinte mindenből importra szorul, még a Szent Koronát tároló üvegezett szekrény is Németországból érkezik. Ezek a jellemzők nem a függetlenség és az önállóság ismérvei.

Kiskoromban játszottunk mindenfélét. Olyat is, amikor a gyerekek kinevezik magukat valamely népszerű hősnek:
– Én vagyok Zorró!
– Én vagyok Winnetou!
– Én láthatatlan vagyok!
– Én pszichológus vagyok.
A harci játék résztvevői szerepet játszanak, botokkal kardoznak, ölik egymást, feltámadnak – nem kell komolyan venni. Hogyan állhat egy ország élén olyan vezető, aki nem nőtt ki ebből a gyerekes viselkedésből, és miniszterelnökként szavakkal játszik? Ha mégis tisztában van a jelentéssel, akkor nyilván a hallgatóságot tartja oly mértékben ostobának, hogy sajátos látásmódját, bizonyos szavak képtelenségnek tűnő értelmezését elfogadtatni igyekszik. Más szavakkal: hablatyolásból gyártott mázzal fedné a tényeket, a valóságot – tévedhetetlenséget sugárzó, kevély miniszterelnöki stílusban, frissen borotváltan, megnyerően. Ehhez a lehengerlő köntörfalazáshoz óriási tehetség kell, mert az egyszerű ember nem kerít ekkora feneket annak, hogy mindenkit hülyére vegyen. Kevésbé kimerítő azzal az egyszerű kijelentéssel álcázni az átverést, hogy "ez nem az, aminek látszik". Aztán vagy elhisszük, vagy nem.