Mágikus vonzerő

A téma az interneten hever, csak klikkelni kell érte. És tessék! Kibuggyant belőlem Brachfeld Siegfried mondásának utánérzése, annak otthon ülő, digitális korunkhoz igazított változata. Rég letűnt már az a korszak, amikor békésen, önfeledten korzózhattunk, sétálhattunk az utcán. Hiába vagy óvatos, már otthon sem vagy biztonságban, mert az internet kaput nyit a világra, annak összes szemetére. Értéket is találsz e fejlett technológia közvetítésével, de valahogy az ótvar mocsok könnyebben megtalál téged.

Vadonatúj műfaja az átveréseknek az internetes csalás. Egy arctalan IP-cím mögül rászednek, becsapnak, kirabolnak különösebb veszély vállalása nélkül, legtöbbször az emberi kíváncsiságra, hiszékenységre és butaságra építve. Nincs bankszámlám, ezért nem tudnak csőbe húzni, mégis válhatok áldozattá, mert tőlem pénzt ugyan nem, de időt azt bizony rabolhatnak.
Telefonos csatornán keresztül régóta működik a kéretlen hívások intézménye. Megcsörren, fölveszem, és a vonal másik végén galád ismeretlenek igyekeznek megdumálni, rábeszélni hol erre, hol arra. Nem hagyom magam, de az idő akkor is ketyeg. Találékonyak ezek a zsiványok, mert amióta a hírek interneten terjednek, azóta a bulvár és a pletyka is utat tört magának erre a felületre, és ezzel újfajta csapdát képesek állítani a gyanútlan közönségnek. Az eredeti angol terminológia nyomán gyorsan megszületett ennek a módszernek a magyar elnevezése: kattintásvadászat (clickbait). Volt ennek megfelelője a régi világban is, amikor élelmes rikkancsok olyan ígérvénnyel árulták a lapokat, amiről valójában nem is írt az újság, de felkeltette az érdeklődést. "Részeg tehén ámokfutása a Népligetben" – ki ne lenne kíváncsi egy ilyen érdekfeszítő hír részleteire?

Ki ne lenne kíváncsi arra, amikor a YouTube weboldalát megnyitva, a megjelenő műsorajánlatban a Jammertal borászat ígér mozgóképes anyagot? Ők nem csupán amatőrségemhez mérten, hanem abszolút mértékben profik, és más világot képviselnek úgy méretben, mint irányultságban. Szinte összetörik magukat a nagy igyekezetben, hogy mindenféle plecsniket ragaszthassanak boraikra, amiket rangos borversenyeken érdemelnek ki. Elismeréseiknek, érmeiknek se szeri, se száma, s ebből arra lehet következtetni, hogy a borbírálaton résztvevő szakembereknek ízlik. Hogy nekem ízlik-e, arra mostanában nem kapunk választ, mert aranyérmes boraikat elrettentő áron mérik.

A Jammertal Borbirtok Nagyasztal 1. epizód címmel kínált anyaga ingyen elérhető a YouTube-on, csóringerek is hozzáférnek. Puszta kíváncsiságból megnéztem, és kitartóan bírtam a végéig, amivel jelentős időt szántam a mutatványra. Furcsa koncepció alapján készült, ami szembe megy a "jó bornak nem kell cégér" igazságával.

A szabadtéri jelenetben azt látom, hogy népszerű művészek csoportosulnak egy pokrócra zsúfolva a Majális című híres festmény minimalista újragondolásához, majd további helyszíneken egy-egy asztal vagy pult körül, és mondják a magukét. Népszerűségükön túl közös bennük az is, hogy bizonyosan vannak rajongóik, sőt, ezen a szinten ezt már lehet rajongótábornak nevezni. Érdekes fajzat a rajongó, mert oly mértékű elfogultság duzzad benne, ami alkalmassá teszi mindennek elfogadására, amit az imádott művész művel. Egy rajongónak bármit el lehet adni, amihez az istenként tisztelt alkotó hozzáért, ránézett, és akár kegyhellyé is válhat például a kedvenc kocsmája, kultikus tárggyá a bőrdzsekije, és persze mindenki olyan sapkát akar húzni a fejére, mint a példakép. Egy bizonyos márka iránti érdeklődést is felkelthet? Hogyne. Ez lenne a foglalkozás célja.

Marketinges észjárással vezet az út odáig, hogy művészek iránti rajongást meglovagolva különböző termékeket akarnak eladni a vásárlóknak. Alapvetően semmi szükség az eladást erőltetni akkor, amikor a termék jó és kívánatos, most mégis felsorakoztatják ezeket a közismert embereket, poharaikba bort töltenek, és össze kívánják kapcsolni velük a márkát, jelen esetben a Jammertalt. Lám, ők is ezt isszák, és milyen okosakat mondanak! Egy ütős reklámfilmhez hívhatták volna Szoboszlai Dominikot is, csakhogy az ő személyéből nem áradna a maximalizmus mellett vágyott értelmiségi hatás, az entellektüel attitűd.

Igen, itt masszív marketinggel van dolgunk, aminek kulcsszava a NAGY, és mi más lenne a Nagyasztal 1. epizódjának témája, mint a maximalizmus. Végignéztem a műsort, mert a Jammertal érdekes tartalommal kecsegtető név, de a borokról egy büdös szó nem hangzott el. Lényegében elfecsérelt idő volt, mint ahogy a dupla áron mért pacalpörkölt ára is kidobott pénznek minősült, amit egyszer egy vendéglőben fizettem. Láttam az étlapon, hogy messze a szokásos ár fölött mérik, mégis kértem belőle. Amikor végeztem vele, akkor már biztos lehettem abban, hogy valóban kutya közönséges kaját kaptam – amire a jószándékú pincér előre figyelmeztetett – , de megmakacsoltam magam, mint ahogy most is. Sejthető volt, hogy a beszélgetés extrovertált résztvevői inkább lelkük mélységeit tárják fel, semhogy a borokról meséljenek, de ezt is meg kellett tapasztalnom ahhoz, hogy bizonyosságom legyen.
Különössé Mucsi nem szokványos szerepe tette a műsort, mert egy káromkodás nem sok, de ennyi sem hagyta el száját, pedig hírhedten trágár alakításait ismerve ezen meg sem lepődhetnénk. Az Ampervadászok című paródia sem a látvány, hanem a szöveg miatt korhatáros. A napokban került elém egy reklámfilm, amiben hozza alpárian gátlástalan formáját – ez sem gyerekeknek való annak ellenére, hogy ebben nem alkoholos italokhoz csinál kedvet.

Összefoglalva úgy érzem, hogy engem bepaliztak egy sokat ígérő névvel, és nem azt kaptam, amire számítottam. Nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel, mert a videó alatti megjegyzések között olvasok olyan szélsőséges véleményt, hogy ez egy "pszeudo-intellektuális gőggel átitatott mesterkélt fennköltség, nagyon mély gondolatoknak tűnő, de mégis felszínes beszélgetés a semmiről". Távol álljon tőlem ilyen sarkos véleményt nyilvánítani. Ehelyett kivadásztam a legjobb részt a műsorból, ami egy 140 másodperc hosszúságú anekdota Mucsitól. Csokorba szedett művészek meddő beszélgetése helyett nekem ennyi elég lett volna úgy, hogy a monológ elején kortyol a borából, a végén meg felhörpinti a maradékot.
Egy kis számmisztika. Mucsi kiemelt elbeszélésének időtartama (140 mp) úgy aránylik az egészhez (35 perc = 2100 mp, ebben nincs benne a stáblista és a jogi nyilatkozat), mint a 6.66 a 100-hoz, tehát a teljes műsor 6.66%-a, ami egészen ördögi a hatosok számát tekintve. Egy ilyen megállapítás után simán vállalhatnék jóslást kávézaccból, az legalább ekkora tudomány.