Ellenség a háztetőn

Tegnap már tudtam, mi lesz ennek a fejezetnek témája, ezért este megnéztük az Ellenség a kapuknál (Enemy at the Gates) című mozit. Kedvesem figyelmét nem ragadta magával a történet, így a kereken kétórás cselekmény javát csukott szemmel próbálta befogadni.
Háborús film, 7.5 pontos IMDB értékeléssel, tehát a jobbak közül való, de hiába: a téma miatt az elejétől a végéig minden kép a halálról, vérről, harcról, hősökről, gyávákról, nyomorúságról szól. Az élhetetlen környezetet rengeteg hullával, kosszal, mocsokkal ábrázolják, nem sokat bíznak a fantáziánkra.

A háztetőre szerelt napelemek jó megvilágításban a szebbik arcukat mutatják, és makulátlanul tiszta látványt nyújtanak. Ne tévesszen meg az előnyös ábrázolás: a körülmények ismeretében a kedvezőtlen hatásoknak kitett felület még eső után sem lehet kifogástalan, amennyiben szaharai porral keveredve érkezik – a köznyelv saras esőnek hívja.

Békeidőben elvárható a nyugalom, mint ahogy nálunk is zavartalan körülmények uralkodnak. Távol a várostól csak patakcsobogás és madárfütty veri fel a csendet. Környezetünk legvérszomjasabbnak tűnő élőlénye a szarvasbogár, de nem ők okozzák a gondot, hanem az ártatlan külsejű madarak. Velük se lenne baj, ha a Teremtő nem tervez kloákát a mechanizmusba, ami a repülő madár alkatrészeként jut a napelemekkel borított felület fölé. Szennyező anyagot bocsát ki – a köznyelv madárszarnak hívja.

Kezdetben, a beruházás megvalósulását közvetlenül követő időszakban még lelkesen figyeltem a rendszer minden apró rezdülését, és fokozott érdeklődésem nem csak a termelés adataira, hanem az eszközök fizikai állapotának vizsgálatára is kiterjedt. Még friss volt a napelemre pottyant anyag, amikor már csörgött a rendszert tervező mérnök telefonja, akinek aggodalomtól elfúló hangon számoltam be a jelenségről, és sejtésem igazolását vagy cáfolatát vártam: okozhat-e kárt a szennyeződés? Hosszú távon igen, ne hagyjam rajta sokáig – hangzott a válasz. Megnyugtató, hogy nem kell kapkodnom, de már intézkedek is. Batman a következő illetékes, akit barátságosan arra kérek, hogy jöjjön, és díjazás ellenében mossa le a madárszart. Úgyis minden nap erre teker a bringájával, útba esik neki.

Miért kell ehhez a Batman? Miért nem intézem magam? A tetőre mászás veszélyét kívánom így kivédeni, miután korábban tettem egy bátortalan kísérletet. Létrát döntöttem az eresznek, és felkaptam a tetőre. Már minden végtagommal fent támaszkodtam, amikor a BRAMAC cserép dorozsmás felszínén megcsúszott a cipőm, aminek következtében a bizonytalanság és a halálfélelem együttes érzése vett erőt rajtam. Nem éltem még eleget, és mindenképpen találkozni akarok a még meg sem született unokáimmal. Kiterültem a tetőn, akár egy óriásbéka, és rémülten kerestem a lábammal a létra végét.
Beszari vagyok, nem fogok legénykedni, így biztos talajjal a lábam alatt hívtam az eddigi közreműködései alapján készségesnek tűnő Batmant, aki most olyan pofátlanul magas összeget kért a feladat végrehajtásáért, hogy alaposan át kellett gondolnom életem igazi értékét. Betértem egy szakkereskedésbe, ahol magamhoz vettem hegymászókötelet, zuhanásgátló hevedert, karabinert, fékező-biztosító eszközt, majd hazatértem otthonomba. Ezért a hegymászókészletért alig fizettem többet annál, mint amennyit a pofátlan Batman legombolni készült volna rólam.
Jó ötletnek tűnt az éles alkalmazás előtt "szárazon" gyakorolni, ezért előbb a hegyoldalban játszottam hegymászósat, majd felkapaszkodtam a ledarabolt fenyő maradék törzsére, veszélytelen körülmények között szokni az élményt. Amikor már kevésbé remegett a lábam, akkor persze a lényeggel is foglalkoztam, de a tisztogatás volt a legkevésbé izgalmas része a műveletnek.

Idővel letisztult a technológia, és a kötél helyett egy láncot rögzítettem a tetőgerinchez. Biztonságos a fogása, nem bántja az időjárás, sem az UV-sugárzás – a világ végéig ott maradhat a tetőn, mindig lesz mibe kapaszkodni.