Mérőhely szabványosítás

Nehéz a dolga a törvényhozásnak és a törvények betartását felügyelő hivataloknak, mert az érintettek bizonyos körülmények között ellenszegülnek, polgári elégedetlenkednek. A polgárokat kordában tartani hivatott állami tisztségviselő is emberből van – nem szívesen megy fejjel a falnak, inkább a kisebb ellenállás irányába törekszik.
Mára megszűnt az az EU-s szabály, ami az uborka görbületét szabályozta, de nem kell félteni a bürokratákat, mert mindig képesek újabb és újabb szabályokkal terhelni a népet. Így állt elő a modern EU‑s élelmiszer‑szabályozás és a hagyományos hentesek közötti konfliktus, amikor megint összecsapott a hagyományaihoz és bevált módszereihez ragaszkodó polgárság és a mindenbe belepofázó bürokrácia. Egy tőről metszett jogászt nehéz zavarba hozni, mert a vérében van a csűrés-csavarás művészete. Áldozatos munkájuk eredményeként jött létre a TSG, PGI és PDO rendszer, amely jogi keretet ad a hagyományos élelmiszereket előállítók érvelésének: "így csináljuk évszázadok óta, és semmi bajunk nincs tőle".

Van olyan szakterület, ahol nem engedhető meg félrenézés a szabályok és szabványok betartatásában, mert az ettől való eltérés veszélyes helyzetet teremt. Ilyen a villamos ágazat, ahol nem csak az érintésvédelemre kell különös gondot fordítani, hanem az áram egyéb hatásaira is figyelemmel kell lenni – ha jót akarunk.
Nem vagyok semmi jónak elrontója. Kerülöm a veszélyes helyzeteket, és a sorsot sem hívom ki magam ellen: ezért vágtam bele a szabványtalan, elavult, fából készült villanyóraszekrény cseréjébe. Maradhatott volna, mert Magyarországon remek korrupciós lehetőségek kínálkoznak ahhoz, hogy az illetékesek a nyilvánvaló alkalmatlanság ellenére elfogadják szabványosnak, de magamnak mégsem lehetek ellensége.

Régtől fogva volt bennem erős vágyakozás a nem megfelelő mérőhely szabványosítására, ami egy bővítésnél vagy napelem telepítésnél kötelező, mégsem tudtam elsőre véghezvinni, mert az elképzelésemet nem támogatta a felkért szakember – helyette tipikus magyar vircsafttal megoldotta okosba. Évek teltek el szabálytalan és (villamos szempontból) veszélyes körülmények között: még a napelemek kapacitásbővítésekor is a régi, tűzveszélyes villanyóraszekrényt használtuk.
Aztán egyszer csak minden összejött ahhoz, hogy az ügy jól alakulhasson. Sikerült olyan villanyszerelőt felbérelnem, aki megvalósításra alkalmasnak találta az elképzelésemet, és közreműködésével nem pusztán a szabványosítást oldottuk meg, hanem át is helyeztük a mérőhelyet. Nem olcsó mulatság egy ilyen beruházás, de kifejezetten drága. Segítette a fedezet előteremtését, hogy ez idő tájt legkisebb gyerekem befejezte egyetemi tanulmányait a KTH-n, és így a továbbiakban már nem kellett küldenem a svédországi megélhetését biztosító apanázst, aminek egyhavi összegéből kijött a villanyszerelés díja és vaskos anyagköltsége.

Hasznát vettem a hidegburkoló gyakorlatomnak, mert a földelést még be sem kötötték, már helyreállítottam a felszedett burkolatot. Azzal tettem gyorssá és egyszerűvé a műveletet, hogy a téglák felszedése után az ágyazó kőzúzalékot egy ipari porszívóval távolítottam el a földről, amit a földelőszonda leverése után a porszívó tartályából egyszerűen visszaöntöttem a helyére. Ez a mennyiség se több, se kevesebb az elegendőnél, hiszen ugyanannyit rakok vissza, mint amennyit kiszedtem. Csak el kell egyengetni, és mehetnek vissza a burkolótéglák (a porszívó tartályát érdemes kiüríteni a zúzottkő felszívása előtt). Gumikalapáccsal győzöm meg a téglákat, hogy foglalják el eredeti helyüket, és már kész is. Nem tartott tovább a helyreállítás, mint amennyi időt a leírására szántam.