XII. Villányi Prémium Bormustra

Ezen az eseményen nem jelölték meg a beléptetett közönséget sem billoggal, sem csuklóra ragasztott szalaggal, de védősisak vagy fényvisszaverő mellény viselését sem írták elő. A recepciós megelégedett annyival, hogy a bartátságosan felé nyújtott, kifogástalan állagú jegyet durván és erőszakosan megrongálta. Ez még nem a világ vége, mert ugyan gyűrötten, eltépve kaptam vissza, de én megúsztam anélkül, hogy felpofoztak volna.

Fogom a letéti díjas poharamat, és teszek egy óvatos kört. Nem kezdek azonnal mohó kóstolásba, mint ahogy ajtóstul sem rontunk a házba. Látom a megszokott arcokat, visszatérő alakokat. Nem a kiállítókra gondolok, mert ők nem változhatnak évről évre, hiszen belekövesedtek a borvidékbe. Tavaly is az ő boraikat kóstoltuk, jövőre sem számíthatunk másra. A közönség tagjai között nagyobb eséllyel tapasztalni változást, de a megszokott tagok most is itt vannak, tavaly is feltűntek, és remélhetőleg jövőre is találkozunk. Felismerem őket testtartásukról is, akiket nem itt láttam először, azokat kézben tartott pohár nélkül is.

Még el sem indultam itthonról, de már eldöntöttem, hogy sorsom kedvezőbb alakulására törekedve most nem a standok fizikai elhelyezkedését követem, hanem logikai sorrendet állítok fel, ahol a rendező elv roppant egyszerű: idén nem akarom kihagyni a Sauskát, amiről tavaly kényszerűen lemaradtam. Velük kell kezdenem a kóstolást, akkor nem eshet meg az a szerencsétlenség, hogy nálam élelmesebb és szemfülesebb egyedek kiszárítják a palackokat, mire odaérek.
Ördögi tervem megvalósítását nagyban támogatják a körülmények. Az üres pohárral megtett puhatolózó bejárás végén, az utolsó asztalnál a Sauska borait kínáják. Nyújtom a poharamat, töltenek, felhörpintem – időben érkeztem, küldetés teljesítve.

Alaposabban szemügyre véve a készletet, igazából egyféle borból kóstolhatok, amit nem halogattam egy pillanatig sem. Cuvée 11 2014 (Vintage), aminek jelenleg egy fiatalabb változatát árulják webáruházukban. Ha lehet hinni a kiállító asztalánál ügyelő munkatársnak, akkor a 2014-es évjárat összetétele nem egyezik a 2019-essel, mert az négyféle szőlőből készült, míg ez a vintage változat a töltögető ember közlése szerint nem tartalmaz cabernet sauvignont. Nem hiszek neki, de annyi eszem nem volt, hogy szemügyre vegyem a palack hátsó címkéjét, pedig az ott olvasható tájékoztatás biztosabb a homályos emlékezeténél. Nem tudom eldönteni, hogy hozzáértő borásszal beszélgetek-e (nem kérdeztem rá), de akkor gyanút fogtam, amikor az almasavnak azt a hatását méltatta, hogy "jobban csúszik tőle a bor". Kérdésemre, hogy a kóstolt bornak a merlot és a kékfrankos után melyik a harmadik összetevője, nem javított ki, hogy cabernet franc mellett sauvignon is került a portékába, tehát összesen négy tétel házasításának eredményét palackozták.

A "nagyok" közül nem tette tiszteletét senki a rendezvényen. Nem házmestereket küldtek maguk helyett, hanem munkatársak, rokonok, alkalmazottak fogadják a borissza közönség érdeklődését, nekik lehet kérdéseket feltenni. Egyvalakit látok a kiállítók között, aki borászként, egyben pincészetének névadó vezetőjeként maga kínálja borait a bormustrán – nála hitelesebb forrást nem találni, ha kérdéseim vannak. Tavaly egy nénit állítottak az asztal mögé, ő töltögetett a poharakba. Akkor vele is diskuráltam egy keveset, de borász szakmai kérdések nem kerültek szóba. Most Maczkó Borház néven szerepelnek, amihez weboldalukkal még nem igazodtak – ott továbbra is Maczkó Pincészet néven futnak.

Minden borásznak van valami vesszőparipája. Maczkóéval egyet lehet érteni: borainak jellegzetességeit elsődlegesen a szőlő tulajdonságaiból kívánja kihozni, nem a hordó ízéből. Ennek a vágynak megfelelően borai a szokványosnál rövidebb időt töltenek tölgyfahordóban. Abban is egyetértünk, hogy egy megértő, közreműködő feleség nélkül sokkal nehezebb lenne borászati vállalkozást vinni. Szerencsés ember, akár az a borász, aki nászútra félretett pénzükből vásárolta szőlőbirtokát, és mégsem váltak el tőle.

Nem kóstoltam a REDy-t, a villányi borászközösség marketinges eszközökkel uniformizált "buliborát", pedig a bormustrára betérő vendégek ezzel találkoznak az első asztalnál. Ismertetője szerint "könnyed és vidám, de gyümölcsös, fiatalos, bulis, kedves, pimasz" stb., tehát nem az én borom (tovább is léptem a következő asztalhoz), és a rendezvény vége felé sem éreztem úgy, hogy ez hiányozna a borkóstolós délután tökéletes befejezéséhez.

Kő-papír-olló és KőVilla – semmi közük egymáshoz, mégis a játék ugrik be az épület nevéről. Megálltam a Csányi Pincészet standja előtt, ahol óvatlanul odatartott poharamba habzó folyadékot öntöttek. Ez bizony pezsgő, nem bor. Első meglepetésemben a számhoz emeltem, de aztán kiöntöttem az egészet. Annyira kihozott a sodromból ez a pezsgős közjáték, hogy arra már nem is emlékszem, hogy a kiállított borukat megkóstoltam volna. Kérdezem az embert, hogy merre van a Kopár-dűlő, ahonnan a címke szerint a szőlőt szedik. Villányban. Villányban? Igen. Ha azt mondja, hogy Dunántúlon, azzal sem vagyok kisegítve. Megelégedtem volna annyival, hogy Nagyharsány és Villány között, a Szársomlyó déli oldalán, mint ahogy azt utóbb kiderítettem. Na, itt egy házmestert kértek meg a töltögetésre.

Kóstolgatok, kóstolgatok, és nem érzek nagy különbséget a borok között. Mind nagy gonddal készült, bármelyiket elfogadnám sajátomnak. Hasznos élményekkel, tudnivalókkal is gazdagodok a standok között járkálva. Ezek között akad olyan, ami csak megerősíti korábbi észleléseimet, tapasztalataimat, mások viszont teljesen újak, korábban ismeretlenek. Eddig senki nem hívta fel figyelmemet arra, hogy dugózás után közvetlenül nem szabad elfektetni a palackot. Egy hetet, de akár 10 napot is vár ezzel a hozzáértő borász, aki tudja, hogy ennyi időre van szüksége a művelet során meggyötört dugónak ahhoz, hogy teljesen visszanyerje eredeti méretét, és rendesen befeszüljön a palack nyakába. Ha korábban fektetem el a palackot, akkor a bor képes kiszivárogni a lazán illeszkedő dugó és az üveg között. Ez azt eredményezi, hogy a dugó külseje a szivárgásnál hevesen penészedni fog.
Az egyik kiállító asztalánál öblös üvegedénnyel és a benne gyűjtött dugókkal szemléltetik a gravitáció hatását, és az üveg törékenységét, de erre semmi szükség. Minden ember rádöbben már első lépéseinél, hogy a Föld vonzerejét komolyan kell venni, de adódhatnak speciális helyzetek. Egy hajdani ismerősöm letört metszőfoga azt példázza, hogy miért nem szabad zsebre tett kézzel csúszkálni a jégen. Jobb, ha ezt nem tapasztalja meg mindenki saját kárán, ezért ezt a tudást már kiskorukban átadtam gyerekeimnek.

Jóval több borról tudósíthatnék annál, mint amennyiről eddig szó esett, de most abbahagyom, mielőtt túlzottan unalmassá válna. A vendégek egyszer csak kezdtek elszivárogni a bormustra helyszínének kijelölt előtérből. Némelyek hazatértek otthonaikba, de a bordalkedvelő közönség a koncertterem felé vette az irányt. Összepakolták motyójukat a kiállítók is, így egyre kihaltabbá vált a helyszín.

Ennek a sötétben készült, mégis sokféle színt mutató képnek központi témája a Havihegyi kápolna lett volna, ha értek a fényképész mesterséghez, és egy jobb képességű eszközzel rögzítem a pillanatot. Kilépvén a szabadba, nagy vonalakban ez a látvány fogadott, ami az eredeti retinafelbontásban sokkal részletgazdagabb, már-már megkapó, szinte szép volt. (Ember tervez, isten végez)² címmel közzétett története az idei bor készítési folyamatának hasonló kudarcot rögzít. Nem sikerült a tervezett fajtát megszerezni szőlőből, itt meg éppen csak a tervezett téma nem látható a képen. Ez így már sikertelenség³. Igen, a köbön.