Hordómatuzsálem

Nem készül több bor abban a pincében, ahonnan két éve a szőlőprést vásároltam. Feleslegessé váltak a hordók is, és így indul a történet, amiben megáll egy autó az udvaron, kinyitják a csomagtartót, és azt mondja a vendégem, hogy ha ki tudom venni, akkor az enyém, amit ott találok: egy kb. 100 literes hordó. Magas a küszöb, nem lehet kigurítani az autóból, emelni kell rajta. Nehezebb annál, mint amire számítok – na még egyszer. A méretéhez képest igencsak neki kell veselkednem, hogy megmozdítsam. A faanyaggal és az abroncsokkal nem kellene ekkorát birkózni… bor maradt benne talán? Nem. Más az oka a tekintélyes súlynak.
Hamar megoldódik a talány, mert belenézek. Temérdek borkő borítja a belsejét, ez ad annyit a súlyhoz, hogy most sincs könnyebb dolgom annál, mint amikor a 225 literes hordó helyén kell változtatnom.

Lehetne még nehezebb, de régóta nem tárolnak benne bort, ezért alaposan kiszáradt. Annyira, hogy néhol komoly hézagokat látok a dongák között – nem tartja meg a vizet. Egyelőre csak megnedvesíteni lehet, aztán majd meglátom, hogy ezt a hordót is dézsában kell-e áztatni.

A hosszú pünkösdi hétvégén szüneteltettem a zajos műveleteket, ezért csak kedden vettem elő a magasnyomású mosót. Forró vízzel táplálva, szennymaró fejjel estem neki a koszos fedőrétegnek – abroncs alá száradt törkölymaradványok is repültek szanaszéjjel. Utána indokolt volt nekem is fürdőt vennem, mert a szétrepülő szemcsés mocsok egy része rajtam kötött ki, és így nem mehetek emberek közé.
Nagyon hatékony a szennymaró. Vigyázni kell vele, mert leszedi a festéket is. A szennyeződéssel együtt lehántotta a korhadt dongák laza felszínét, de maradt még anyag bőven, nem fog kilyukadni. Az abroncsok mellé egy-egy szöget vert a fába a régi mester, hogy meglazulva is a helyükön maradjanak.

Elvásott, de még egyben van. Fogyott az anyag a fából is, az acélból is. Helyenként annyira elvékonyodott az abroncs, hogy a késpenge éléhez hasonlatosan néz ki, vágni lehetne vele.

Nem futnak együtt az egymás mellé helyezett abroncsok. Olyan szabálytalan és egyenetlen a kinézet, mintha nem egy hengerműből származna a lapos acél, hanem kovácsolták volna.

Kinézetre középkori hatást kelt, de ezek az anyagok szerintem nem bírnak ki több száz évet – évtizedekben mérhetőre saccolom a hordó korát.
Előző gazdája fehérbort tárolt benne. Ha dagasztás után megtartja a vizet, akkor a következő szüreten igyekszem annyi szőlőt szerezni, hogy ebbe is kerülhessen bor belőle. Ez a 100 liter aztán vagy pocsékba megy, vagy érdekes lesz attól, hogy egy ősi, borköves hordóban érik. Bíztató gondolat: "a jól kezelt, tiszta, borköves hordó kincs, mert gyengébb termésű esztendőkben – úgy tartják – ezek a hordók már csak becsületből is finommá érlelik a bort". Ezt a Kertész és a Körtemanó meséjében olvastam, ezért ha bizonyosságot akarok, akkor utána kell járni.