Szegénységben élünk

Első alkalommal vettem részt a borklub évadnyitó rendezvényén, amire hagyományosan minden tag a kedvenc borát hozza, és mutatja be klubtársainak. Összeszedtem magam, palackoztam kétfélét a pince boraiból: egy fehéret és egy vöröset (a tavalyi chardonnay került az egyik palackba és a sárkány küvé a másikba). Beraktam bemutatkozó boraimat egy enyhe disszonanciát tanúsító prosztó díszdobozba, sütöttem csípős kolbászt, és útnak indultam a rendezvényre. Volt bennem félelem a meglehetősen fűszeres kolbász miatt, mert a jénai edény fedelét levéve hevesen terjednek belőle szaglásra ható anyagok, és harsány íze nem csak a bor illatát és aromáit nyomja el, hanem minden másról eltereli a figyelmet. Aggodalmam hamar eloszlott, mert az erősen fűszerezett elemózsia igen gyorsan nagy népszerűségre tett szert, és jóleső méltatások közepette fogyott el rekordidőn belül.

Nem akartam tukmálni a borokat, ezért jó ideig csak álltak az asztalon fegyelmezetten becsomagolva, sorukra várva. A kolbásznak nyoma sem maradt, amikor felbátorodtam, és előkaptam a csomagból a chardonnay-t. Kiürült a palack, bár a ráragasztott címke talán nagyobb sikert aratott a poharakba töltött tartalomhoz képest. Nem úgy a vörös, ami a jelenlévő szakavatott ítészek szerint kénhiányos, más szóval kénszegény.
Nem talált elismerésre a társaságban ez az izgalmas összetevőkből komponált küvé. Maradt belőle a buli végén is, noha akkor már kínáltam boldognak és boldogtalannak egyaránt. Megtudtam, hogy enyhe dióillat árulkodik a kénszegény állapotról. Soha nem lehet belőlem profi, mert engem sem a dióillat, sem a kénszegénység nem zavar. Itthon az összes bor kénszintje alacsony, mert amikor már nyugalomban várnak sorsukra hordókban vagy tartályokban, akkor valóban nem viszem túlzásba kénezésüket. Nem egyedül képviselem ezt az irányzatot. Lassan egy éve annak, amikor Ruppert borokat kóstoltam, és ezen alkalommal maga Ruppert Ákos számolt be arról, hogy ők is szőrmentén kénezik boraikat.

Azzal nyugtatom magam, hogy a pincében tárolt borok ideális környezetben várják végzetüket. Hűvös, sötét, rezgésmentes állapot – ezek mindegyike külön-külön is kedvező – , ami ráadásként kiegészül a borok biztonságos tárolásánál elengedhetetlen tényezővel: oxigéntől elzárva. Mi bajuk lehet? Milyen végzet várhat a borra? Amellett, hogy elfogyasztják, felsorolok még néhány lehetőséget, melyek közül az első a legkevésbé kívánatos: megromlik. Elajándékozzák, kiöntik (nem kitöltik, az más), házasítják. Nem jut eszembe több végzetszerű kifejlet, ami csupán szegényes képzelőerőmet minősíti, nem a lehetőségek végét jelenti.
Nem csupán a kóstolt borok mellett folytatott kedélyes beszélgetések tették emelkedetté a hangulatot. Valószínűleg nem a csillagok kedvező együttállásának köszönhetem, és nem is csak a barátságos, borissza klubtagok jelenléte alakította a derűs légkört, hanem annak a kis szerencsétlen koboldnak és hűséges csatlósának távolmaradása is jó hatással volt rám, akik egy közelmúltbéli affér óta nem a legbarátságosabb formájukat mutatják. Nem mentes konfliktusoktól életem, de amíg jó borokat tartok a pincében, addig egész jól viselem ezt az állapotot. Látom a leírt gondolat hibáját, ezért pontosítom: nem valaminek az elmaradása miatt éreztem jól magam, hanem az ellenséges házaspár jelenléte rombolta volna a hangulatot. Hálás lehetek nekik, hogy szegényebb maradtam egy pocsék élménnyel.