Az angoltanár bosszúja

Mindig szép időszak volt az iskolai évzáró. Rendszerint elégedett voltam az év végi bizonyítványokkal, különösen a zeneiskolai teljesítményt igazoló, kitűnő osztályzatokkal. Dicséretekben sem volt hiány. Szokásunkká vált hazafelé a Magda cukrászdába betérni egy rövid ünneplésre, hogy elégedettségemnek ne csak hangot, hanem kellemes ízt is adjak. Leadtuk a rendelést, de hiába mutogatták remek bizonyítványaikat ünneplőruhájukban díszelgő gyerekeim, mert a pénztárnál ücsörgő Magda bácsi az árból kedvezményt soha nem adott – potyasütiről nem is beszélve.
Középiskolás szintig rálátásom volt az iskolai eredményekre, és mindkét gyerekem az érettségi bizonyítványával tette fel a koronát addigi teljesítményére. Kisgyerekem három, a bátyja négy tárgyból tett emelt szintű vizsgát. Nem emlékszem a pontos számokra, de a pannonhalmi ballagáson tartott beszédében Titusz atya, az intézmény igazgatója beszámolt arról, hogy egy tárgyból harmincvalahányan vizsgáztak emelt szinten, kettőből tizenvalahányan, háromból néhányan, és az egész évfolyamból egyedüliként a nagyfiam négyből. Büszkeség? Az van. Sőt, a mai napig úgy mesélem alkalom adtán, mintha közöm lenne hozzá.

Pofára esni lehet sokféleképpen. Nekem egyszer úgy is sikerült, hogy a Szent Margitban kiállított hetedik osztályos bizonyítványt megszemlélve, abban valami súlyos anomáliát fedeztem fel. Ez nem is az én gyerekem bizonyítványa, összecserélhették – gondoltam első ránézésre, de aztán megbizonyosodtam arról, hogy a dokumentum stimmel. Az angol tantárgyban nyújtott teljesítmény értékelését jelző közepes érdemjegy azonban a legkevésbé sem.
Akkoriban fiamat nem az osztály, hanem az iskola legjobb angolosaként tartották számon, s a beírt jegy nem volt összhangban ezzel a ranggal. Kérdezem a gyerekemet, hogy:
– Ez meg mi?
– Hármas? Ötösre számítottam – mondja a kölök megnyúlt képpel, őszintén meglepődve.
– Ez bizony hármas, a mellé írt "közepes" minősítéssel egyértelműsítve. Talán elírták.
Betartva a szolgálati utat, elsőként a szaktanárnál jelzem, hogy vélhetően rossz osztályzat került a bizonyítványba. Ez van, ezt érdemli a gyerek, semmi elírás – jön a replika. A miértre egy szuszra sorolja panaszait: nem adja meg a tiszteletet az órán, nem fogadja el a tanár fennhatóságát, kéretlenül kijavítja a táblára írt példaszöveget, rendszeresen "beszól", megszégyeníti az osztály előtt stb. Aha. Innen fúj a szél. Egy újabb tanárnéni önérzetét sikerült sárba tipornia ennek a komisz kölöknek. Azon melegében felkerestem az igazgatónénit azzal az észrevételemmel, hogy az mégsem járja, hogy a tanuló kifogásolt magaviselete hatással legyen egy bizonyos tantárgyban elért érdemeire. Arra ott van a magatartás érdemjegy, amivel jelezhető, ha e vonatkozásban elégedetlenek lennének a gyermek viselkedésével. Lezajlott az év végi osztályozó konferencia, beírták a bizonyítványba, ez már így marad, nincs mit tenni – magyarázza a rendszer működését az intézményvezető.
Elképedtem, elkomorodtam, aztán bosszús lettem. Ez egy olyan meccs, amit meg se hirdettek, nem is játszottunk le, mégis vesztesnek könyveltek el bennünket. Így is lehet nyerni, de ez messze nem tisztességes, viszont rendkívül sunyi harcmodor. Nem vagyok a főnökük, nincs hatalmam felettük, a hármas valóban hármas marad. Azzal a roppant kellemetlen hatásával, hogy ez az osztályzat már beleszámít a továbbtanuláshoz gyűjthető pontokba, tehát nem csupán bosszantó, hanem kifejezetten káros. Hogyan húzzuk ki ennek az álnok kígyónak a méregfogát?
– Gyermekem, téged ezzel a silány osztályzattal megszopattak.
– Mínusz 2 pont? Attól még felvehetnek bárhová.
– Ha nyolcadikban is így jársz, az már mínusz 4.
– Nem akarok így járni.
– Nem megyünk másik iskolába, mert ez alapvetően egy jó suli. A tanárral van a gond.
– Akkor mi legyen?
– Nyáron meg kéne csinálnod egy angol nyelvvizsgát.
– Sima ügy.
– Annyira nem, mert ha már foglalkozol az üggyel, akkor a középfokot javaslom.
– Középfok?
– Igen. Ha ennyire béna a tanárnéni, akkor azt kell feltételeznem, hogy nincs felsőfokú nyelvvizsgája.
– Szerintem sincs. Mindig a könyvből írja a szöveget a táblára, és így is elrontja.
– Ha nincs felsőfokúja, te meg szerzel egy középfokot, akkor a legrosszabb esetben azonos szinten lesztek.
– Így van.
– Ha azonos szinten vagytok, akkor nincs mit tanulnod tőle, ráadásul nem kéne angolórákra járnod.
Így is lett. Nyolcadikban az első tanítási napon bemutatta a nyáron megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványát. Az igazgatónéni hozott egy határozatot, amiben mentesítette az angolórák látogatása alól azzal, hogy év végi osztályzatként azonnal megkapta az ötöst. Remek. Fiam megmenekült az ostoba terrortól, és nem vesztett további pontokat sem a továbbtanuláshoz. Az órarendbe iktatott angolórák az ő viszonylatában ettől kezdve lyukasórának számítottak, de addig sem unatkozott, mert beült a németórákra. Ezeken nem alakult ki olyan perpatvar közte és a tanár között, mint az angolórákon, és nem azért, mert a gyerekem megjavult volna. Más tanár, más mentalitás, más agyműködés.

A sikeres nyelvvizsga mellett más fejlemény is igazolta, hogy nem a mi készülékünkben van a hiba. A megkérdőjelezhető kvalitású tanárnéni felhagyott az angoltanítással, és könyvtárosnak állt. Jól tette. Ebben a pozícióban nem tud akkora kárt okozni, mint tanárként, és ezzel nem arra gondolok, hogy ne lenne képes a begyakorolt gonoszsággal lángra lobbantani a gyúlékony intézményt.
Az első meglepetést követően felocsúdva sikeresen átléptük az akadályt, és a gyerekem ezzel az élménnyel több legyet ütött egy csapásra. A középfokú nyelvvizsga kedvező hatása nem szorul magyarázatra, és ott van még egy súlyos élettapasztalat: fel kell készülni orvtámadásokra, az alattomos, sumák ellenfelekre. Ezt az aljasságot észlelve, egy hímnemű elkövetőre legalább a "mocskos szemétláda" jelzős szerkezetet ragasztjuk, de egy alkalmatlan angoltanárnénivel illik kesztyűs kézzel bánni, ezért ő a mai világban szinte semlegesnek számító "hülye picsa" minősítést kapja.