Késlekedés keserves következménye

Kis erek mentén, láp sík ölén odavan a bánya rabja: jaj, Baranyában a vadon élő Kis Pálnét nem keresik. Ezen a nyelvi leleményen legalább olyan szívósan dolgozhatott alkotója, mint amilyen keményen gürcöltem egy elburjánzott növény kiirtásán az udvarban, aminek történetét az utókor okulására most elmesélem. Jóval korábban igényelt volna beavatkozást a helyzet, de megmozdulásom késedelmet szenvedett, aminek következtében később én is szenvedtem keservesen.
A cím nem palindrom, csupán egy hármas alliteráció, aminél tudok jobbat is: szovjet szerző színműve a Szolnoki Szigligeti Színház szobaszínpadán, de ennek semmi köze a növényirtás történetéhez. Egy régi, az elvtársak uralma alatt álló kommunista rendszerben született színikritikában olvastam, amit ez a mondat követett: több szót nem érdemes vesztegetni rá. Semmi csúnyát nem mondott az előadásról, mégis tiszteletlen vélemény volt ez abban az időben, amikor ennél kevesebbért is Gulagra kerülhetett az ember. Ahogy alliterációt, úgy kritikát is elő tudok bányászni emlékezetemből ennél a pimasz értékelésnél sokkal ádázabbat, ami porig alázza egy borász 2002-es évjáratú Nagynyárádi Juhfark fajtájú termékét: "borzasztó szúrós (kénes?) szaga után nagy merészséget igényelt, hogy megkóstoljam, az illat minden fenyegetését beváltja az íz: maróan fanyar, vegyszeres, ihatatlan (innen kezdődtek a problémák)". Ehhez képest a szovjet szerző kihúzhatja magát, és emelt fővel járhat a világban.

A történet eseményeinek láncolatában kedvesem követte el a kiinduló cselekményt egyszer régen, amikor bambuszt telepített a patak partjára. Nem mondhattam semmi rosszat erre, még örültem is, hogy így éli ki hajlamát, és nem valami durvább beavatkozást tervez lakókörnyezetünkben. Különösen életképes növény, jól bírja a telet, és elképesztő gyorsan növekszik (friss hajtásai napi 20-30 centit is nőhetnek). Így nem csoda, hogy a szatyorban hazacipelt szaporítóanyag néhány év alatt nádirigók fészkeinek rejtekéül is szolgáló bambuszligetté terebélyesedett. Kedvező körülmények között, föld alatt terjedő rizómái révén hamar jelentős területet hódított el az udvarból – ilyen egy sikeres vállalkozás. Eleinte csak hasznát láttam, mert 3-4 méteres szárai kiváló alapanyagot adnak például a konyhakerti növények támrendszeréhez, de idővel riasztó hatásokra is felfigyeltem. Mire észbe kaptam, már késő volt.

Erőszakos növény. Befurakszik minden résbe, terjed a szabad irányokba, és erőnek erejével is nehezen távolítható el, a szelíd módszerek pedig teljesen hatástalanok. Tavaly tavasszal egyszer már nekiálltam ennek a kegyetlen és pusztító munkának, aminek első fázisaként tőből kivágtam az egész bambusztelepet, hogy a gyökérzethez hozzáférhessek. A folytatás azért maradt el, mert ezután óvatlanul részt vettem egy egésznapos pörköltfőző összejövetelen, ahol nem akartam riadalmat kelteni megjelenésemmel, erre tekintettel tisztességesen felöltöztem, aminek részeként cipőt is húztam. Utóbbi mozzanat pecsételte meg sorsomat a következő hónapokra. Kedvenc lábbelim után nyúltam, ami nagyon régi darab, mégis hordom. Vagy a cipő ment össze, vagy a lábam nőtt, aminek eredményeként az egész napra cipőbe szorított lábfej másnapra félelmetes tüneteket mutatott, iszonyú fájdalommal kísérve. Úgy enyhült a roppant kellemetlen érzés, ha se zoknit, se papucsot nem húztam, ebből fakadóan őszig mezitláb sántikáltam (lassan gyógyult). Frissen vágott bambusztarlón nem tanácsos így lépkedni, ennek okán a föld alatti részek tervezett eltávolítására a továbbiakban nem vállalkoztam. Mire ismét alkalmassá váltam csizmahúzásra, addigra az ilyen jellegű munkának már nem volt szezonja, ráadásul volt jobb dolgom, így húzódott át ez a munka az idei évre.

Nem hazudtolta meg magát a bambusz, mert idén nyáron megint teljes pompájában fogadott, semmi nem utalt az előző évi irtásra – kezdhetem elölről. Az erőszakos növény térhódítása mostanra azzal súlyosbodott, hogy már nem csak a patak partján elterülő földes részen terjed, hanem belenőtt az udvari víznyelő árokba is, ahonnan hajtásai az acél fedőrács nyílásain kandikálnak ki.

A megrögzött területfoglaló a rács egy szakaszának kimozdításával mutatja erejét és hatalmát – átrendezi a terepet, mert így kényelmesebben terpeszkedhet. Nem vettem ezt tréfára, és a helyszínre hurcoltam mindenféle szerszámot, amiktől komoly segítségre számítok ahhoz, hogy az árokbitorlót kizökkentsem kényelmes helyzetéből.

Ennek a növénynek gyökere vastag, erős és ruganyos. Nem árt neki a gyárilag tompa réselőkés, ezért a felvonultatott szerszámkészletet kiegészítem egy köszörűvel, és rendesen megélezem úgy a csákányt, mint a réselőt. Nem hiábavaló művelet, mert a hatékonyság érezhetően nőtt.

Utólag úgy látom, hogy a víznyelő árok felszabadítása volt a küzdelem legvidámabb része, mert ami ezt követően feltárult, olyan borzalom a legvadabb rémálmomban sem jelent meg eddig. Kedvesem agresszív növénye nem csak a kényelmes árkot lakta be gyökereivel és hajtásaival, hanem bizony belenőtt az árokban összefolyt vizet elvezetni hivatott 110-es PVC csőbe is. Ez a cső a kövezett udvar széléig tartó víznyelő árok föld alatti folytatása, ami az összegyűlt esővizet egy kanyar után a patakba vezeti, annak megerősített partján keresztül, betonba ágyazva.

A csapadék elvezetésére épített mű remekül tette a dolgát évtizedeken keresztül, de most nem működik, mert az enyhe lejtésű udvarról lefolyó víz keresztülbukik a megtelt árkon, és folyik tovább a kapu előtti területre, majd ki az utcára. Ennek az udvarrésznek burkolásakor úgy láttam jónak, ha a kapu elé nem folyik semmi, és nem is fagy oda télen, amivel megnehezítené a bejutást az utcáról. Ez volt a patakhoz vezető cső rendeltetése egészen addig, amíg a bambusz úgy nem döntött, hogy neki ott helye van, beköltözik, és ott fog lakni. Ebben az értelemben a következő művelet inkább kilakoltatás, mint irtás. A cső indulásánál kerületének felső negyedét 30 cm hosszan kivágtam, hogy fogást találjak a gyökéren, de a föld ne folyjon be. Az alábbi képen a lejtősen talajba fektetett PVC cső meglékelt eleje látható a belenőtt gyökérrel.

Más szögből jobban kiértékelhető a látvány. Itt már kihúztam a csőbe nőtt gyökérszörny jelentős részét, és nyilvánvaló, hogy amíg benne volt, addig ezen a csövön nem folyt víz a patak felé.

Az első szakaszt sikeresen eltávolítva már be tudok nyúlni könyékig. Elér az ujjam a kanyarig, ahol érzek még anyagot, és van akkora szerencsém, hogy célszerszám fabrikálása nélkül tudom húzni kifelé. Most élvezem az előnyét annak, hogy masszív, erős anyag a bambusz, mert nem szakad el, és egy kis ráncigálás után egészben kijön az utója. Végén halványzöld, frissnek tűnő hajtással, ami a pataknak irányított kiömlőnyíláson beszűrődő fény felé igyekezett.

Afrikába nem utazom ebben az életemben, oroszlánra sem fogok vadászni, ennélfogva az itthoni lehetőségekkel kell gazdálkodnom. Láttam már nem egy megörökített jelenetet, amin a hős vadász puskával kezében feszít, és egyik lábát az elejtett vadon nyugtatja. Ilyen sem fog készülni rólam a szavannákon, ellenben a saját udvaromon nem győzhetnek le. Próbálkozott a bambusz életemet megkeseríteni, én pedig megmutattam neki, hogyan tépem ki fél kézzel a víznek szánt járatból, ahová pofátlanul befurakodott. Az eljárást figyelemmel kísérő egyetlen szerelmem keze ügyébe pont akkor került fényképezőgép, amikor győzelmi mámortól fűtve alázom a PVC csőből kitépett gyökérdugót. Nem tökéletes a kompozíció, mert a porszívó teteje kitakarja a leküzdött ellenség javát, emiatt a kép főalakja a deli legény lett. Jól mutatna a kezemben egy dárda, amivel keresztüldöföm a sárkányt, és tovább fokozható a színpadi hatás felöltve vértet és római sisakot, de ezek a kellékek sajnos hiányoznak a háztartásból. Térdvédő már van, sárkány is akadna…

Itt a vége, nem kell többet vacakolni a vízelvezető csővel. Pedig benne volt a pakliban, hogy teljes hosszában fel kell tárnom, és a betonozott részhez érve hoznom kell a légkalapácsot, aztán új csövet fektetve, betont keverve, megerősített partot helyreállítva rendeződik a helyzet. Megúsztam a rombolást, ami nagy megkönnyebbülést hozott, de a szenvedésnek még nincs vége. Dózsa népe kiegyenesített kaszával vonult hadba, én meg a jó előre élesre köszörült csákánnyal esek neki a földes területen tanyázó rizómáknak. A kitartóan végzett, szorgalmas munka rendszerint elnyeri jutalmát, tehát nekem is kijár valami a helytállásért. Íme, ez itt mind az enyém:

Szerencsétlenséget hoz a részvétel egy nagyüzemi pörköltfőzésen? Ha bambuszirtást halasztok el miatta, akkor halmozottan.