Kisebb-nagyobb kitérőkkel ugyan, de szinte születésem óta változatlan a lakóhelyem. Földhözragadt lennék? Földrajzi értelemben mindenképpen, gondolkodásmódomat vizsgálva azonban… igen, a jelek erre mutatnak, bár szívesebben mondanám, hogy ezen lehetne vitatkozni. Elfogult vagyok magammal szemben, ezért saját értékelésembe bele sem kezdek. Az viszont kétségtelen, hogy a II. világháború óta – 1956-tól eltekintve – ezen a vidéken nem ropogtak fegyverek, miközben a környező országokban olykor-olykor zűr van. A ’90-es években déli szomszédaink, most meg az ukránok ölik egymást.

Lakóhelyemnél és életkoromnál fogva tehát nem élhettem meg háborút testközelből. Nem hiányzik. Sorállományú kopaszként, szigorúan szabályozott keretek között (lövészet) hallottam először – és remélem utoljára – golyók fütyülését, ezért nem csak elképzelésem van a hangulatáról, de tapasztaltam is, milyen érzés lehet kidugni a fejem a lövészárokból. Az ésszerűség azt diktálja, hogy lapítani kell, amíg a pergőtűz tart. Semmi logika nincs a hadseregben (a kereket viszik, a szögletest gurítják) ezért nem meglepő, ha pont ebben a helyzetben vezénylik rohamra a gyalogságot, pedig józan ember ilyenkor nem kíváncsi a térnek arra a keresztmetszetére, ahol golyók repkednek. Nem szabad lebecsülni az ellenséget. Róla feltételezni kell, hogy addig nem lövöldöz, amíg nincs mire. Harci helyzetben is kimutatható ok-okozati összefüggés a lövöldözés beindulása, és a támadók megjelenése között. A lőszer drága, vaktában lövöldözni gazdaságtalan. Iszlám hitű, derék emberek képe rémlik fel előttem, amint elszántan lövik az eget. Viselkedésük ellentmod az ekonómiának, de nekik semmi sem drága. Mintha még élveznék is, hogy pusztító eszközökkel hadonászhatnak – náluk egy rendes esküvőre kalasnyikovval érkezik a vendég, és önfeledt lövöldözéssel kíván boldog házasságot az ifjú párnak.

Fegyver? Az ellenség leküzdésének, a hatalom megszerzésének és őrzésének hatékony eszköze – vélekednek így sokan, és fegyver híján a vélekedésnél tovább nem is jutnak. Szükségmegoldásként érdekes hírek megjelenésének megfelelő időzítésével, szakszerű adagolásával okozható akkora kár logikai síkon, mint amekkora pusztítás egy gránát robbanásával jár fizikai értelemben. A fegyverek drágák, birtoklásuk rendszerint törvénybe ütközik, ellenben a szavak szabadon szólnak, s gyorsan terjednek. (Újabban a heves vérű forradalmárok nem hordón szónokolnak, hanem internetes közösségi oldalakon vetik be a szavak erejét. Itt nem kell tartaniuk a hatalom mesterlövészeitől, akik a régi, bevált recept szerint a szószólókat lövik ki a tömegből.) Hatalma van annak, aki jól bánik a szavakkal, s bizonyos fokú felelősség is terheli a gondolkodót. Hogy lesz valakiből háborús bűnös, míg másból ünnepelt hős? A művelet azonos. A kérdés kulcsa talán a célpont kiválasztásában rejlik?

2016-ban elnökválasztás esedékes az USA-ban, a kampány már elkezdődött. A kalandos életű Hillary Clinton elnökjelöltként kap hideget, meleget – céltáblává vált. Nem egy zsenge politikuspalánta. Volt része megpróbáltatásban bőven, nem az a kényes fajta, aki sírógörcsöt kapna kedvezőtlen hírek megjelenésekor. Aki politikusnak áll, annak az ördöggel kell cimborálnia. Ezért nem fog rajta golyó, és ugyanezért nem érvényes rá az akinek vaj van a fején kezdetű mondás. A profikat megvédi a vastag bőr, ellenben az amatőrök sebezhetők.

Ha gyerekkorodban nem vitted vissza időben a könyvtári könyveket, az ki fog derülni a kampányidőszakban, és a megbízhatatlanság élő példájaként hirdetnek ellenfeleid. Óriásplakátokon, lakossági fórumokon harsogják, hogy kiskorodban nem etted meg a kelkáposztát. Milyen kedélyes kortesbeszéd lenne, ha ennyivel megúszhatnád, de nem. Nem úszhatod meg ennyivel, mert ennél jóval magasabb a választópolgárok ingerküszöbe. Ma már hulláknak kell kidőlniük a szekrényedből, vagy legkevesebb milliárdos csalásnak, holokauszt-tagadásnak, pedofíliának, hogy a hírnek érzékelhető hatása legyen. Úgy működik ez, mint az előadóművészek színpadi világa. Néhány évtizede elég volt elterjeszteni egy népszerű hazai rock-bandáról, hogy az egyik koncertjükön ledaráltak egy élő kakast, s már tódult is a nép a vér szagára. Mostanra az összes egyszerű trükköt elpuffogtatták, ezért egy kis füst és néhány petárda már meg sem kottyan a közönségnek.

Meghökkentő vagy szokatlan produkciót várnak, továbbá el lehet adni meztelenséget és erőszakot is. Olyan látványosság kell a publikumnak, ami nem mindennapos. Valami grandiózus, valami eredeti, vagy ezek egyvelege. Ritkán terem olyan előadó, aki hatásvadász kellékek nélkül, a puszta személyiségével képes magára vonni a figyelmet. Ha ez sem lenne elég, akkor ott van a csoda, amiért minden korban lelkesednek a népek. A színpadon egyre keményebben kell dolgozni az eredményekért, és ez átterjed az élet minden területére.

100 éve a Nobel-díjat még odaítélték az elektron vagy a radioaktivitás felfedezéséért, amiknek jelentőségét én is átlátom, de sajnos leragadtam a magam egyszerű szintjén. A Higgs-bozonig jutva olyan érzések járnak át, mint az istenfélő gyülekezetet a templomban, ahol a műsor látványos jelmezbe öltözött szereplői latin nyelvű misét celebrálnak, sőt, pontifikálnak, nehogy az egyszerű nép értsen belőle valamit. Nem tudom követni a fejlődést, nyilván túlszárnyalni sem fogom. Nem jelentek veszélyt senkinek az üzletére, ami talán megment attól, hogy betörjenek hozzám, és titkok után kutatva felforgassák lakásomat.

Betörni a lakásomba? Idejét múlt technológia. Drága és – az elkövető szemszögéből is – veszélyes. Mennyivel kényelmesebb betörni a hálózaton, az interneten keresztül! Lábamon házi papucs, süppedős fotelben ücsörgök a kandalló mellett, ölemben macska dorombol – férfiasabb kivitelben a szőnyegen kutya heverészik. Ez lenne a kényelmes létezés sztereotip leírása, bár vannak, akik ezt inkább úszómedence, napozóágy és barnára sült fiatal lányok társaságában képzelik el igazán férfiasan. A kép könnyen átformálható néhány, a hacker iparágban használatos, szinte mindenkinek hozzáférhető kellékkel. Kandalló helyett villanyradiátor, macska helyett laptopot ölbe venni. Wi-Fi, internet, buffer overflow, és egyéb praktikák. Spam, StuxNet, Duqu és zombihálózat.
Én a másik oldalon állok. Tűzfal, bekapcsolt DEP, kikapcsolt Teredo tunneling, korlátozott felhasználói jogosultság és NOD32 mögé bújva. A ma emberének rendesen fel kell kötnie a gatyáját ahhoz, hogy valami újat mutasson, aztán meg ahhoz, hogy ezt ne lopják el tőle.

Tisztességből manapság – különösen városi környezetben – nem lehet kényelmesen megélni. A megélhetésért vívott küzdelemben gyakran még az alapvetően tisztességes polgár is lealacsonyodik, akinek meg valami hatalom jut, az előbb-utóbb zsarnokká válik (ez a gyarlóság valószínűleg eredendően része az emberi természetnek, nehéz ellene tenni). Persze, ha működne a fennen hirdetett, és elvileg jóra törekvő demokratikus rendszer, akkor nem sok gond lenne a világgal.

Ez a világ nem tisztességes. Ennek a sajátosságnak nem élettelen tárgyak az okozói, hanem a túlzott egyszerűségben tengődő emberszabásúak nagy létszáma. Magamat idézem: "sok embernek sok az alja".
Elkalandoztam.

…és most alkotói túlkapásnak minősítem azt a furcsaságot, hogy semmi összefüggést nem találni a fenti szerzemény tartalma és címe között. Újabb rétegét tárom fel régi életemnek és kevésbé régi gondolataimnak azzal, hogy megint egy 2015-ös írást költöztetek át a süllyesztőből a pince.eu-ra.
Bartók Béla szellemi hagyatékának állítólagos örökösével foglalkozva merült fel bennem ez a szándék, amit elég gyorsan sikerült megvalósítani, és így visszatérhetek a humorérzékemet firtató eredeti gondolathoz, de előtte még összefoglalom ennek a furcsa című írásnak lényegét, hogy mit látok benne mai szemmel:
Egyre rosszabb és egyre veszélyesebb a világ, aminek minden okát ismerjük. Mégsem vagyunk képesek javítani rajta, mert az emberi természet eredendő hibái gátat vetnek ennek a szándéknak. Erre egy felsőbb hatalom lenne képes, amely azonban csak a képzeletben és a társadalom egyre szűkebb rétegének hitében létezik. Mutatkozik törekvés a sok szenny és keserűség ellenpontozására – a szépség felfedezésére és megmutatására törekvő művészet lenne hivatott erre – , de ennek hatását gyengítik a minden korban érvényesülni képes sarlatánok.