Zúzó-bogyózó "downgrade"

Emberi erővel hajtott zúzó-bogyózó masinát használok, mert ez illik az amatőr borászkodáshoz és a csekély mennyiséghez. Sportnak sem lenne rossz, ha nem egyszer művelném évente, mert ettől aztán nem fog nőni sem az állóképességem, sem az izomzatom. Eddig még csak a 2020-as szüret után használtam, és akkor meglehetősen pocsék élményt nyújtott az alkalmazása. Túlságosan korszerű a gyártó anyagválasztása a hajtókereket illetően, de inkább eszetlen. Mintha olyasvalaki tervezte volna, aki még soha nem dolgozott ilyen eszközzel, de legalábbis rossz fogalmai vannak a fizikáról – vagy csak ostoba, esetleg olcsósítani akart.

A tervező műanyagból fröccsöntött, vékony, könnyű tárcsát álmodott a szerkezet kézi hajtásához. Ez a megoldás egy 21 centis erőkaron elhelyezett fogantyú révén engedi forgatni, ami sokkal kényelmesebb annál, mintha marokra fogva kellene erőt gyakorolni a masina csupasz tengelyére. Más előnye nincs ennek a megoldásnak, viszont hátránya annál inkább.

A műanyag tárcsa súlyából következtetett tömege mindössze 1 kg (kosszal együtt), és ez a tömeg egyenletesen oszlik el a tárcsa teljes keresztmetszetén. Ez a konstrukció csak azt biztosítja, hogy a fogantyú a helyén maradjon, és ne essen a padlóra. Ha munka közben egy-két vaskosabb fürt kerül a zúzó hengerek közé, akkor a forgás hirtelen leáll, és csak hosszas rángatás után, vagy az elakadt fürtöt kiszabadítva folytatódhat a darálás.
Néhány száz kiló szőlőt feldolgozva ilyen eset számtalanszor előfordul, és a sokadiknál már igen erős bosszúság forrása. Persze megfelelő erő alkalmazásával az elakadt fürtöket talán bedarálná a szerkezet, de az erő növelésével a műanyag vacak egyre félelmetesebb mértékben nyeklik-nyaklik. Attól lehet tartani, hogy a darálás hevében elreped, eltörik, és a fogantyú függetlenedik a tárcsától (a leghorrorisztikusabb forgatókönyv szerint az elrepedt tárcsa törési éle levágja a fogantyút tartó kezem hüvelykujját). Ebben a helyzetben nem lehet a darálás hatékonyságára optimalizálni az erő mértékét, hanem tekintettel kell lenni a műanyag vacak silány kivitelére is. Visszafogottan, türelmesen, a körülményekhez alkalmazkodva kell intézkedni. Ilyen körülmények közepette célszerű a műveletet egyedül vagy szűk, bizalmi körben végezni, mert különben a gyakran elhangzó cifra káromkodások rossz fényt vetnének a dolgozóra.

Ezt a kínt és keservet nem éli át az, aki régi időkből származó masinát birtokol, és azzal darálja a szőlőt. Miért jobb a régiség? Azért, mert a régi mesterek nem féltek megfelelő anyagot használni a hajtókerékhez. A korabeli megoldás nem csupán összeköttetést biztosított egy erőkaron keresztül a fogantyú és a tengely között, hanem vaskos tömege és nagy átmérője révén lendkerékként is hatott. Ráadásul a nagytömegű öntöttvas jelentős részét a hajtókerék kerületén helyezték el, amivel a lendkerékben tárolt energia tetemesebb lett. Továbbá az alábbi képen látható ősi hajtókerék nem szerény 42, hanem 68 centi átmérőjű és 13 kg.

A zúzó-bogyózó szerkezetet szakkereskedésben vásároltam újonnan, és a fene se gondolta volna, hogy a korszerű műanyag vacak gondot fog okozni. Nem vittem vissza a boltba, mert szükség van rá, de erős vágyam támadt a hajtókerék cseréjére, ami már a 2021-es szüret előtt megvalósult. Éles helyzetben nem tudtam azonnal bevetni, mert a szőlőbeszerzés abban az évben kútba esett.

Útjában áll a hordfogantyú a nagyobb átmérőjű hajtókeréknek, meg kell rövidíteni.

Micsoda piszok szerencse, hogy van itthon megfelelő csavar a rögzítéshez.

Hosszúságra jó lenne, de menet híján az utolsó néhány milliméter nem hajtható be a furatba. Korai volt az öröm.

Reszelgetek, könnyítek a csavarfej alatti szakaszon annyit, hogy teljes hosszában behajtható legyen.

Újabb akadály: a menetes furat széle nem merőleges a furat tengelyére. A csavar továbbra sem hajtható be tövig. Most kéne fogni a következő méretet, de ez nem olyan egyszerű. Az eddigi kínlódások is elmaradhattak volna ezzel a megoldással, tehát van valami oka annak, hogy nem alkalmaztam.
Hétvége van, a kedvenc csavarboltom meg zárva.

Mire jó a köszörű?

A műanyag vacak rögzítőcsavarához készült gyári furat nem használható, és ezt a tengelyt ebben az állapotában nem tudom befogni az oszlopos fúrógép satujába, hogy egy kicsit arrébb egy másikat fúrjak. Kézimunka, reszelés.

Nincs hozzá fantáziám, nem tudom kitalálni, hogy hová tette az eszét az a tervező, aki a műanyag vackot használhatónak ítélte.

Azt már nem kell a fantáziámra bízni, hogyan fog beválni a régi, békebeli, nagytömegű hajtókerék a gyakorlatban. Ránézésre is megfelelőnek tűnik, és ha megtekerem, szárazon is nagyon meggyőző. Volt egy kevés aggodalmam a hordfogantyúk megrövidítése miatt, mert a szerkezet ezeken támaszkodik a dézsa peremére. Úgy jött ki az új méret, hogy az 500 literesbe sem esik bele. Mázli.