Riczu
Hogyan találkozhatnak városi emberek vadon élő borászokkal? Ahogy író-olvasó találkozókat szerveznek könyvesboltokba, úgy borász-borissza összejövetelek is zajlanak olykor egy-egy italmérésben. Ehhez mifelénk elég eljutni a meghirdetett belvárosszéli helyszínre, a Cornel's borbár helyiségébe, ami pince ugyan, de eredeti funkcióját tekintve nincs köze bortermeléshez. Minden alkalommal örömmel látom, hogy az érdeklődők megtöltik a föld alatti termet annak ellenére, hogy a borok népszerűsége csökkenő tendenciát mutat világszerte, beleértve közvetlen környezetünket is. Magyarországon az egy főre jutó borfogyasztás az elmúlt évtizedekben megfeleződött. Eközben nagyot mennek az egészségtelen energiaitalok, népszerűek a sörök és a koktélok. Különösen szomorú a fogyasztási szokások alakulása a szekszárdi és a villányi borvidékek közé ékelődve, mert a vörösborok iránti érdeklődés jelentősen visszaesett. Némi öröm az ürömben, hogy eközben a rozé- és fehérborok népszerűsége enyhén növekszik.
Időben érkezek a péntek estére kitűzött időponthoz képest, logikailag mégis elkéstem, mert nem válogathatok kedvemre az ülőhelyek között. Sebaj, mert nagyjából úgy járok most is, mint amikor szállást foglaltam a pannonhalmi monostorban, és már csak a pápai lakosztály volt szabad. Ott sem válogathattam. Riczu Tamás borainak kóstolóján is szerencsét hozó külső erők határozzák meg sorsomat, mert csak annál az asztalnál találok szabad széket, ahol az asztalfőnél a meghívott borász foglal helyet. Jobbomon Juhász Dani borszakértő a fénylő jókedvével, balról Ferenc Budapestről, aki rendszeres vendége a pécsi borkóstolóknak, a szemben ülőkről meg kiderül, hogy néhány saroknyira lakunk egymástól.
Tavaly úgy döntöttem egy rossz emlékű borkóstoló után, hogy ezentúl kizárólag olyan boros rendezvényekre jelentkezem, ahová a kínált tételekért felelős borászt is meghívják.
Így kóstoltam februárban Ruppert Ákos borait, aki személyes jelenlétével hitelesítette az eseményt. Nem vállalt igazi kockázatot, nem alakult ki lincshangulat, mert hiányzó borász gyökerei ellenére remek borokat hozott.
Riczu nem első generációs borász. Már kisgyerekkorában beleivódott a szakma, felmenői is ezzel foglalkoztak, a kisujjában van minden tudnivaló. A 22. évjáraton van túl azóta, hogy saját jogán gyakorolja a borászkodást,
és elegendő élményt gyűjtött ahhoz, hogy bárkit asztal alá meséljen történeteivel, ha közben a vendégek lelkesen kóstolgatják a portékát.
Jártam már náluk az Akasztófa dűlőben, de akkor nem ők voltak a célpont. Útbaigazításért léptem be hozzájuk pár percre, amikor a 2023-as tramini alapanyagának forrását keresve bolyongtam a siklósi szőlőhegyen.
Akkor nem lett volna esélyem diskurálni vele, mert ki sem látszott a szüreti munkákból, de most kifejezetten mesélni jött.
Érdekes epizódja történetének, hogy régebben ellenezte, tájidegennek tartotta az Irsai Olivér szőlőfajta termelését a villányi borvidéken, majd időközben megváltozott a véleménye. Olyannyira, hogy a válogatás második tétele egy 2024-es Irsai,
és azt is bevallja, hogy ma már ízlik neki, inni is szokott belőle.
Vélhetően nem erdélyi származású a borászunk. Ha mégis, akkor elfajzott, mert kimutathatóan nem jellemző rá a nyakasság és hajthatatlanság, nem ragaszkodik székelyesen elvekhez és hagyományokhoz.
Mentségére felhoz egy szakállas viccet, amit a szekszárdi Heimann Zoli bácsitól hallott, akit 2023-ban a Borászok Borászának választottak. Ő mondta neki, hogy az elv olyan, mint a fing – tartja az ember, amíg bírja.
Heimann Zoltánt megválaszthatnák a magamfajta amatőr borászok védőszentjének is, mert szerinte nem csak olyan borokat kell készíteni, amitől mindenki rögtön vigyázzba vágja magát.
Kóstolgatunk, kóstolgatunk. A fehérek után jön egy friss rozé – valaki a mélyebb színű siller után érdeklődik, de ez a fajta hiányzik a termékpalettáról – , aztán megjelennek az egyre korosabb vörösek. Eközben borászati műhelytitkok kerülnek terítékre, hogy milyen fontos időben szüretelni, mert hamar megváltozhatnak a szőlő beltartalmi jellemzői, ami a készülő bor minőségét, élvezeti értékét nagyban befolyásolja.
Ott eszi meg a fene a szakértelmet, amikor a termés vizsgálata alapján szüretelni kéne, de ebben a felfordult világban napok telnek el a szőlőmunkások toborzásával, és ennyi idő múltán egészen más paramétereket mutat a szőlő: egekben a cukor, elégett a sav.
A késedelem miatt nyilván nem azt szedik, mint aminek alkalmasságát korábban megállapították.
Ahogy az Irsaitól elzárkózott egykoron, Riczu azt sem gondolta volna, hogy valaha kombájnnal fog szüretelni, aztán most mégis géppel gyűjtik be a fehér fajtákat. Csak a vörösbornak valót szedik kézzel.
Ezzel a magatartással sem elvekhez és hagyományokhoz ragaszkodik, hanem minőséghez.
A válogatás nem fedi pontosan a fenti képen szereplő népes csapat tevékenységét, mert itt valószínűleg poloskát, katicabogarat, rohadt szemeket, kocsánydarabokat távolítanak el az alapanyagból. Én is szoktam itthon pepecselni a hazahozott szerény mennyiséggel (~450 kg), hisz belefér az időmbe, de az óriási területen gazdálkodó, rengeteg bort készítő nagyüzemek nem bíbelődnek ennyit az alapanyaggal, mivel a szokványos szemlélet szerint kiforrja magát a cefre szennyeződésekkel is. Igen, valóban kiforrja magát, csakhogy a gondatlanság nyomot hagy a borban, ami az ízén érződik.
Gondolatokat ébreszt a mit és hol érzünk kérdése, például imigyen: francia vagyok Párizs városából, mely talpam alatt piszkos ködbe vész, s most egy kenderkötélen lógva a nyakamon érzem, hogy seggem mily nehéz
– idézőjelek és verselős tördelés nélkül, mert emlékezetből nem lehet pontos. François Villon önéletrajzi ihletésű híres négysorosa közvetít ilyen gondolatokat abból az időből, amikor éppen akasztófára ítélték, és fellebbezésének elbírálására várt.
Keserű humor árad a fogalmazványból, amit praktikusan a bíróság halálos ítéletét közlő papír szélére jegyzett fel a törvénnyel rendre összetűzésbe kerülő középkori bohém.
Ha vendéglátóhelyet üzemeltetnék az Akasztófa dűlőben, ezt a versikét mindenképpen elhelyezném a bejáratnál vagy a pult fölött. Sokat tapasztalt, előrelátó kocsmárosok kifüggesztenek ennél kevésbé irodalmi igényű, tréfásnak szánt figyelmeztető szövegeket is, mint például:
ha azért iszik, hogy felejtsen, akkor előre fizessen!
Úgy látom, hogy Riczuék nem nőttek túl nagyra. Termőterületük kiterjedését és az előállított bor mennyiségét figyelembe véve családias borászat az övék, és mennyiség tekintetében bizonyosan nem céljuk versenyre kelni a több száz hektáron termelő, évente százezres vagy milliós nagyságrendben palackozó borászatokkal. Nem erre gyúrnak. Amennyire képes vagyok megítélni eddigi munkásságuk lényegét, úgy az észszerű és jó szándékú gazdálkodásban látom nagyságukat. Letisztult fajtaválaszték (Irsai, olaszrizling, merlot, sauvignon, franc, kékfrankos), vegyszermentes, nem felszívódó hatású, természetes anyagokat használó növényvédelem (például cickafark, csalán, rozmaring, narancsolaj, fahéj), a talajélet megőrzése a szőlősorok között (nem tárcsáznak, csak kaszálnak). Mindössze 7 hektáron gazdálkodnak, emellett vásárolnak szőlőt más termelőktől, ha szükségét érzik, és mindennek eredményeként évente 40-50 ezer palack bort állítanak elő. Szerény számok ezek a nagy borászatokkal összehasonlítva, viszont más téren mindenkit lepipálnak: nekik van a legtöbb premium és super premium minősítésű boruk a villányi borvidéken – állítja Riczu Tamás.
Nem csak a hitelesség miatt szűkítem érdeklődésemet a borász részvételével szervezett kóstolókra. Ez egyben remek lehetőség autentikus beszámolókat hallgatni hozzáértőktől, kérdezni tőlük, és a válaszokat megszívlelni. Elgondolkodtató, hogy Riczu az erjedés befejeződésekor azonnal leszedi a levet a héjról, rögtön présel, nem áztatja tovább a bogyómaradványokat. Azt mondja, hogy az alkohol nem kívánatos anyagokat, ízeket oldhat ki. Azt sem bánja, ha marad egy kis cukor a borban, csak ezek a vad ízek ne jelenjenek meg. Ezzel összefüggésben megtudom, hogy léteznek simogató- és bántó tanninok. Nem tréfadolog ez, mert emlékszem arra, amikor az erjesztés végeztével napokig héjon hagytam az anyagot a sötétebb szín reményében. Megint dilemma gyötör, hogy mivel ápoljak jó viszonyt? Kecskével vagy káposztával? Ezt a vívódást a bántó tannin megismerése teszi helyre: a következő vörösboromnál nem a mélybordó szín lesz az elsődleges cél, hanem a kifogástalan ízvilág.
Ne fuss olyan busz után, ami nem vesz fel. Hogy jön ez ide?
Gisele Bündchen, Bella Hadid, Mihalik Enikő, Palvin Barbara, Margot Robbie, Zendaya. Nőnemű szépségideálok elsődlegesen hapsik örömére, szigorúan ABC-sorrendben. Nem vagyok teljesen tájékozatlan, ezért tudok róluk, felismerem őket, de ennél több közünk nem lesz egymáshoz.
Azt a kategóriát képviselik, akik után hiába futnék, mert elérhetetlenek. Van ilyen borban is. Vidéki bugrisként nem a Romanée-Contira gondolok, hanem azokra, amiket itt állítanak elő a villányi borvidéken, mégis kizártnak tartom, hogy valaha a poharamba kerüljenek.
Vagyok annyira racionális, hogy többnyire nem vágok bele reménytelen kalandokba, ezért nem sóvárgok például a Jammertal díjnyertes borai után sem. Vérfagyasztó áron mérik, sóher is vagyok, nem nekem való.
Olyan nővel se bonyolódj bűnös viszonyba, akire szépségversenyeken aggatnak mindenféle díjakat, és már az első randin azt firtatja, hogy mennyire lennél jó parti.
Nyilván a lóvéra hajt a némber, nem szerelmes érzések vezérlik döntéseit. Jókat lehet vele beszélgetni a divatról, elnyert díjairól, megmutatja koronáját, de a múltja egy sötét folt – smink nélkül sosem látod, az eredeti hajszínére sem emlékszik.
Egyetlen adatként születési évéről lebbenti fel a fátylat, semmi mást nem tudhatsz róla a nevén kívül. Van ilyen borban is. Kurva drágán mérik, szűrve, derítve, sminkelve. Címkéjén látod a nevét és a díjakat igazoló plecsniket, ismered az évjáratát, és semmi többet.
Ez alkalommal is szavazunk a kóstolt borokról, és megint sikerül eltávolodnom a közvélekedéstől azzal, hogy nálam a 2019-es merlot viszi a prímet, ami a szavazás eredménye szerint lemarad a dobogóról.
Az előző kóstolón Rupperték legolcsóbb borát minősítettem a legjobbnak, most viszont belenyúltam a Riczu Borászat legdrágább termékébe, aminél a magasabb minőséget képviselő, super premium kategóriájú villányi franc is jóval olcsóbb ugyanebből az évjáratból
(rákérdeztem az ellentmondásra, és elfogadható okkal húzós a "silányabb" tétel ára). Nem filléres termékek, de még az én viszonylatomban sem elérhetetlenek. Az a jó bor, amit megkaphatunk, és ez a bölcsesség nőkre vonatkoztatva is érvényes.
(Hamvas Béla a szekszárdi bor tulajdonságait nőhöz hasonlítva játszott a szavakkal. Ebből arra következtetek, hogy nem volt dolga csalfa, képmutató, sminkelt példánnyal.)
Nem csak az elismerten príma minőség teszi vonzóvá a Riczu-féle borokat. Sajátkezűleg metszi a szőlőt, ott van minden munkafolyamatnál, még a csomagolásnál is. Nem tudom, ki felel a vásárlók tájékoztatásáért, de azt kell feltételeznem, hogy abban is benne van a keze.
A webáruházuk kínálatban szereplő termékek mellett feltüntetett adatok nem hagynak kétséget a borok sokakat érdeklő paramétereiről, mely tájékoztatás a pincészetek többségénél bosszantóan csonka és felületes. Még a vesszőparipám, a javasolt fogyasztási hőmérséklet sem hiányzik.
Apróságnak tűnik, mégis roppant fontos tényező, és meglétét észlelve képes vagyok elragadtatni magam. Még nem is kóstoltam a bort, de már olyan tulajdonságokkal ruházom fel a borászt, mint körültekintő alaposság, figyelmes törődés, összességében: gondosság.
Használtál már elektromos kést? Kellő elszántsággal és igyekezettel lehet azzal vágni anélkül is, hogy áram alá helyeznéd, azonban úgy válik igazán kellemessé használata, ha bekapcsolod. Képzeld el, hogy kihagyják a használati útmutatóból a készülék bekapcsolására vonatkozó részt. Ez a hiányosság megfelel annak, mint amikor egy bor adatlapjáról lemarad az ajánlott fogyasztási hőmérséklet.