Előre iszunk a medve bőrére azzal, hogy már most belekezdek a történetbe, mert ma egyelőre csak egy bizakodó beszélgetés zajlott köztünk a szőlősgazdával, aki ígéretet tett arra, hogy ha az időjárás engedi, akkor a következő hétvégén leszedik. Most nem érdemes, mert az előző napokban marha sok volt a csapadék. 150 mm esett a szőlőhegyen, ami állítólag olyan mennyiségnek számít idén, ami meghaladja az ebben az évben korábban összesen esett eső mértékét.
Csurom vizes a szőlő. Meg kell várni, amíg megszárad, különben a rengeteg víz lerontja az amúgy sem fényes cukorfokot. Tonnaszámra vásárolják a cukrot a környékbeli borászatok, hogy kihozzák a szokásos minőséget az idei termésből is. Minőség alatt persze a fajtánál megszokott alkoholszintet értem, és nem a jó évjáratoknál elérhető, pancsolásmentes eljárás eredményét.
Amatőrként bátran kísérletezhetek. Nem fogok tönkremenni, ha egy kicsit soványabb lesz a borom, de a "nagyok" nem engedhetik meg maguknak, hogy ne az elvárásoknak megfelelő paraméterekkel rendelkező bort töltsenek palackba.

Nem csak a medve bőrére iszunk előre, de megelőlegezünk egy új tartályt a még csak a kanyarban feltűnő kékfrankosnak. Említettem már, hogy a rozéval megtelt az utolsó. Egy új edénnyel megelőzzük a tartályszűkét, ami enélkül sajnálatosan fellépne a következő adag újbor megjelenésével.

Csillog, mint a Salamon töke, és nem csak a magasságával lóg ki a sorból. Nem adtak hozzá porvédő fedelet, míg a többi tartálynál ez tartozék volt. Nem lehet kideríteni a lemezvastagságot (az eladó sem tudta), amiből arra következtetek, hogy valószínűleg vékony anyagból készült, különben dicsekednének ezzel a paraméterrel, és minden oldalán feltüntetnék. Vigyázni kell rá, mint a hímes tojásra, ha nem akarom horpadásokkal elcsúfítani. Szerencsére két példány állt a boltban. Az egyiket leejthették, mert csúnyán sérült, a másikban rozsdás volt a tömlős úszófedél pumpája – összeválogattam egy kifogástalan együttest a készletből.
Levehető lábakkal árulják:

Félretettem ezt a silány alkatrészt, és aláraktam helyette egy meggyőzőbb teherbírású építményt téglából. Olyat, mint amilyen a tartályos képen a középső alatt jobban látható. A gyári tartozék 40 centi magas, amiből jó 10 centi teljesen felesleges, mert a vödör kényelmesen befér a csap alá 30 centis emelvénnyel is. Igaz, magasabb lábakon ingatagabb a szerkezet, ha ez volt a cél. Feltételezem, hogy alapos statikai számítások és gyakorlati próbák után minősítették megfelelőnek a hajlításokkal merevített, 1 mm vastag (vékony?) lemezből készült lábakat, de láttam én már karón varnyút. Addig jó ez a vékony vacak, amíg a körülmények kedvezőek. Amint valami nem várt hatás éri, össze fog rogyni. Szerintem ehhez elég belerúgni, és kész a baj. 300 kilónyi terhet kellene tartania, amitől jobb félni, mint megijedni.
Felfedeztem pozitív jellemzőket is. Enyhén kúpos kialakítású az úszófedél alja, ami kizárja azt a lehetőséget, hogy a folyadék felszíne és a fedél közé levegő szoruljon. Az eddig kezembe került fedelek alja kivétel nélkül sík felület, aminél egy horpadás vagy vetemedés miatt nem kizárt a lehetőség. A régebbi tartályok csapja nagyjából 2 centivel a fenék felett nyúlik ki a palástból, míg a legújabb tartály csapjának 4.5 centi a távolsága a fenéklemeztől. Ez azért kedvező, mert ülepítés után kisebb eséllyel folyik ki a borral együtt seprő. Ha paraffinos úszófedéllel használom, akkor viszont kétszer annyi bor csurog ki a végén olajjal keveredve a másik tartályhoz viszonyítva, ami nem előnyös. Kedvező tulajdonság, hogy noha 300 literesként árulják, a méretei alapján 318 literes (átmérő:0.636, magasság 1 méter). Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy úszófedéllel használva is belefér 300 liter bor. Okozott már kellemetlen meglepetést a 260 literes névleges űrtartalommal hirdetettnél a valóságban kisebb kapacitás egy másik tartálynál, ezért is figyeltem fel erre a jelenségre.
Miért pont erre a termékre esett a választás? Már megint a piszkos anyagiak. Több tízezer forinttal olcsóbban árulták a más boltokban kapható, szintén 300 literes edényeknél (még a 260-ast is drágábban vettem ennél). Akkor is nagyon kedvező az ára, ha külön vásárolok hozzá valahol egy porvédő fedelet. Azzal ütném meg a főnyereményt, ha találnék egy balekot, akinek eladhatnám a feleslegessé vált lábat. Nem vagyok telhetetlen. Karácsonyra már nem is kérek semmit, ha ez összejön.
Kicsi erre az esély, nem fog összejönni. Jó lesz az üvegballon alá, amikor vödörbe töltöm belőle a bort. 50-60 kiló teherrel biztonságosan elbír ez a lemezből hajlított vacak, ennyit még én is kinézek belőle.

Ma van a napja annak, hogy el kell hoznunk a szőlőt. Egy viszonylag széles idősávot jelöltünk meg a találkozásra, ezért telefonos kapcsolatot létesítve pontosítottam érkezésemet. Ehhez megkaptam az instrukciót a szőlősgazdától, miszerint "az átjátszónál hívjam, mert ott még van térerő". A szőlő forrásának helye fehér folt a civilizált világ térképén: itt nincs GSM szolgáltatás. Ő is máshonnan érkezett, és az áru átadása után már futott is tovább, ezért nem volt alkalmam megkérdezni, hogy pontosan melyik dűlőben szedték. Fényképek sem készültek a termőhelyről. Meg kell elégednem azzal, hogy valahol a közelben ahhoz képest, ahonnan múltkor a rozénak valót hoztuk. Otthon felejtettem a refraktométert, így elmaradt a rituális cukorfokmérés. Majd megtudom, ha ledaráltuk. Meglepetés.
Közel van Villány. Ritkán járok arra, ezért ezt a fuvart összekötöttem kedvenc borászboltom meglátogatásával. Csavar a vakdugóhoz, fedél az 500 literes dézsára, palack és kupak a rozéhoz – megannyi hasznos anyag egy borospince üzemeltetéséhez, amiket közelebbi boltokban nem árulnak. Egérfogót ők sem tartanak. Hogy jön ez ide? Mindjárt kiderül.

Megbeszéltük korábban a szőlősgazdával, hogy szedjék bátran saját ládáikba, majd átöntjük azokba, amiket viszek. Nem baj, ha törnek a szemek, mert amint hazaérek a szállítmánnyal, már darálom is. Na, ebből fakadt az a különleges helyzet, hogy 4.5 mázsa szőlő belefért 22 ládába, ami így szellősen felfért a platóra. Emlékszem a 2020-as kisharsányi szállítmányra, amit 34 ládában hoztunk el. Szinte kilóra megegyezett a mostani mennyiségel, de akkor még kölcsönládákra is szükségünk volt, és a hátsó ülésre is pakoltunk. Az egy hónapja leszedett 4.6 mázsányi oportó 29 ládában került haza. Látszik a közel lineáris fejlődés: 34, 29, 22. A térfogat-hatékonyságnak ezt a növekedését már csak úgy tudjuk fokozni, ha legközelebb nem ládákat viszünk, hanem eleve a dézsát rakom a platóra, és helyben beledaráljuk az anyagot. Lenne annyi hátránya ennek az igazán hatékony megoldásnak, hogy a cefréből minden kanyarban kiloccsanna valamennyi, amit a frissen vásárolt fedő sem akadályozna meg. A közel 500 kilós cuccot nyilván nem tudnám levenni (rossz a fogása), de az itthoni infrastruktúra előnyeit kihasználva beállhatnék a szállítmánnyal a pince előtti folyosóra. Itt két hétig a platón csömöszölhetném, ahonnan az eljárás végeztével remekül működne a színlé gravitációs átfejtése a pincébe. Ez alatt az idő alatt az autó emelvényként szolgálna, közlekedésre nem használhatnám. Alszunk még néhányat erre az ötletre.
Az a nyitja ennek a mostani 22 ládás sűrűségi rekordnak, hogy a korábbi laza, babusgatós elhelyezéshez képest most a kényeztetéstől távol álló, "előpréselt" állapotban kaptuk a szőlőt. Ezt a szőlősgazda mondta viccesen, de hazatérvén láttam, hogy ennek fele sem volt tréfa. Rendesen csurgott a leve, ahogy a darálóba borítottam.

Darálás után, a fajsúlymérős fokolóval 19-es cukorfokot mértem, ami kb. 12%-os alkoholtartalmat ígér. Elfogadjuk ilyennek, ebbe sem teszek cukrot.

Nem boszorkánykonyha, nem kondér. Nincs varjúháj, sem békanyál. Egy vödör mustba kevertem a 40%-os kénezőfolyadékból a szokásos 50 ml mennyiséget. Ezt beleöntöttem a ledarált tételbe, amit aztán alaposan összekevertem.

A helyiség hőmérséklete 18.3 fok, a cefre 16-ról indul. Eltart egy darabig, amíg kiegyenlítődnek – addig az erjedés is megindulhat. Most pedig várakozunk, ahogy szoktunk, bár kevésbé feszülten, már szinte magabiztosan.

Vendég járt nálunk. Ezzel a bevezetéssel nem olyan történet várható, mint ami most következik.
Általában nem tétlenkedek. Elég rendesen kitöltöm napjaimat, kevés az üresjárat, ritka a henyélés. Jelenleg a szüreti munkák mellett acél tartószerkezeteket gyártok, más nem fér bele se az időmbe, se a kapacitásomba. Ma reggel azonban beláttam, hogy hátrányos tulajdonságaim közé tartozik az, hogy nem vagyok képes többfelé szakadni, amivel még több munkaterületen tehetném hasznossá magamat.
Hiába készült el a pince előtti akna fedése, ami után azon lelkendeztem, hogy ezzel kizártam a rovarok, meztelencsigák stb. behatolását. Rágcsálókra nem készültem. A mai napig nem sikerült időt szakítani a pince előtti térbe nyíló ajtó küszöbének alábetonozására, amire ebben az állapotában rálépni sem szabad, mert ez egy gyenge aluminium idom. A légtömítettség érdekében korábban ideiglenesen elhelyeztem a résben egy alkalmas méretű "Fugenhinterfüllprofil"-t (rugalmas PE-habból készült Sika termék), amivel a cúg, por, rovarok kint maradnak a végleges megoldásig.
Az ajtót kinyitva rögtön feltűnt a rendellenesség. Kilógott a tömítőanyag a küszöb alól, amit ráadásul alaposan megcsócsáltak. A kirágott darabok a lépcső alatt álló dézsa fedelére potyogtak, ami még egyértelműbbé teszi a helyzetet. Eső előtt köpönyeg, egér előtt dézsafedél. Mert egérre tippelek. A rágásból ítélve rágcsáló, a méretéből (átfért a küszöb alatti keskeny résen) sejthetően pedig inkább egér, mint patkány.
Mire következtetek az eseményből? Egy jól felszerelt borospincéből nem hiányozhat az egérfogó. Komolyan veszem a fenyegetést, mert a behatolás durva és erőszakos nyomaiból egy félelmetes bestia képe rajzolódik ki. Továbbra is ideiglenes védekezésként egy vastagabb betonvasat gurítottam a küszöb alá, ami remélhetőleg kirekeszti a fenevadat.

A cefre hőmérséklete változatlan, miközben a helyiségé 19 fokra nőtt. Tegnap a műszak végén irgalmatlan pára uralkodott az aknában, ezért bekapcsoltam a légszárítót, ami a működési elvéből következően nem csak a páratartalmat csökkenti, hanem a levegő hőfokát is megnöveli 1-2 fokkal.
Hazatérvén a XI. Villányi Prémium Bormustra eseményéről, este ránéztem az anyagra. Fél fokkal emelkedett a cefrehőmérséklet, miközben a helyiség viszahűlt az eredeti 18.3-es értékre (kikapcsolt légszárító mellett).

Tegnap még semmi jele nem volt az erjedésnek a gyülekező muslincákon kívül, ezért ismét bevetettem a cefrét erjedésre ösztökélő ősi eljárást. Egy fazék kézmeleg must a dézsa oldalához öntve.
Ma reggelre több tekintetben is emelkedett hangulat uralkodott a fedél alatt. Határozottan megemelkedett törkölykalap látványa fogadott a fedelet leemelve, és a cefre hőfoka is emelkedett a korábbihoz képest: 19 ℃. Megnyugtatóan pörcög az anyag, ebből már bor lesz, bárki meglássa. Kóstoltam tegnap a mustot, és nem éreztem semmi savanykásat, ami erjedésre utalna. Komolyan kell venni a gombákat, mert egyik napról a másikra nagyon meglódulhat a tevékenységük. Mint a csiperke eső után, amit gyerekkorom nyarain már másnap szedhettünk a gát oldalában. Rokonságban lehet velük a pitypang, mert az is nagyot nő egy nap alatt. Nem csodálkoznék, ha egyszer annak ítélnék az élettan területén végzett kutatásaiért a Nobel-díjat, aki a pitypangot képes lesz keresztezni haszonnövényekkel.
Az én világom egyensúlyát ma is biztosították a különböző forrásokból támadó, eltérő hatású élmények. Örvendetes a cefre fejlődése, de hogy ne kapjak a fellegekbe a boldogságtól, időben érkezett a rossz hír is. Kedvenc borászboltomból jelezték, hogy tudnak szerezni 300 literes tartályhoz való porvédő fedelet – ami önmagában jó hír – , de fizetni is kell érte. Tiszta sor, érthető, nade mennyit? 46 € + ÁFA, amit az éppen érvényes árfolyamon forintra számolva vérfagyasztó eredmény születik. Ennek nagyjából a felénél lenne a fájdalomküszöb. Ez annyira kurva drága, hogy ebből alkudni sem érdemes. Úgy látom, hogy már megint születni fog valami egyszerű, falusi megoldás, ami most tartályfedél funkciót betöltve ment meg egy jelentős kiadástól.

Még nem készült ajtó a pincére, de természetesen szerepel a tervek között. Zár nélküli kivitelben képzeltem el, leginkább a megfelelő páratartalom és a hőfok egyenletes mértékének fenntartására, de most át kell gondolnom az elképzelést. Eddig megúsztam a besurranó tolvajokat, de most látom a sötét jövőt, amikor egy óvatlan pillanatban sokszor 46€+ÁFA értéktől szabadítanak meg. Meg kell becsülni ezeket a fedeleket, jobban kell vigyázni rájuk. Egy másik gondolat is motoszkál a fejemben. Miniszterelnökünk nem tért ki külön a porvédő fedelekre, de annyit sulykolták már, hogy nyilvánvaló: a fedelek irgalmatlan drágulása miatt is az EU oroszok elleni szankcióit lehet okolni. Brüsszel. Meg Soros és Gyurcsány.

Már megint nem úsztam meg a dézsa csapja mögötti műanyag tartólemezre rögzített szűrő leválását a szerkezetről. Minden alkalommal gondosan felpattintom a helyére, majd megbeszélem magammal, hogy a saját érdekemben nagyon ügyelek arra, hogy a csömöszölőszerszámmal ne érjek hozzá. Mert ez a hozzáérés a cefre alján nem követhető szemmel, nem látni, mi történik a mélyben. Most sem sikerült tartanom magam az egyszerű tervhez, mert csömöszölés közben egyszer csak felbukkant a szűrő. Pedig nagyon óvatosan intézkedtem a csap oldalán. Kedvesem a minap figyelemmel kísérte a műveletet, és magyaráztam is neki a lassú mozdulatok okát, hogy miért nem nyomom mélyre a szerszámot.

Megint oda a bor kényelmes leeresztésének lehetősége csapon keresztül. Ismét vehetem elő az ikeás papírkosarat, amin rozsdafoltokat fedeztem fel. Van előnye a profi szűrőkosárnak ezzel az olcsó megoldással szemben: rozsdamentes anyagból készül. Egyszer összeszedem magam, és beruházok egy ilyen eszközbe, mert mindig ez van, hogy a csapot nem tudom használni a végén. Persze meg fogom vizsgálni a szűrő rögzítésének fejlesztési lehetőségeit is, mert az valószínűleg pénztárcakímélőbb.

Rozsdásodik a lépcső vasanyaga is. A horganyzás még várat magára, mert nem készültem el az összes tartószerkezettel, amit a végén egyszerre viszek horganyoztatni. Amíg a szüret utáni munkák zajlanak, addig a lépcsőt nem is volna célszerű szétszedni. Mindig találni okot a halogatásra.
A csömöszöléssel párhuzamosan zajlik egy másik folyamat is, aminek a digital image processing mintájára az "organic image processing (OIP)" nevet adtam. A felkavart, átrendeződött felületen mindig megjelennek újabb és újabb kocsánydarabok, amik a bogyózó tökéletlen működése folytán kerültek a cefrébe. Ezek eltávolításának első fázisa az észlelés. Szín alapján könnyű lenne kikapkodni a kocsánymaradványokat, de az eredetileg zöld darabok néhány nap elteltével már a cefre egységes, sötétbordó színét mutatják. Ebben a helyzetben csak az alakfelismerés algoritmusa szolgálhat jó eredménnyel. Két ládányi csuma már a bogyózásnál elkülönült a hasznos anyagtól, tehát a java kikerült a feldolgozásból, ezek már nem fognak fanyar ízt vinni a végtermékbe. Amit a csömöszöléssel egyidejűleg szedegetek a felszínről, az nem számottevő, csupán néhány maréknyi mennyiség. Feleslegesen fárasztom magamat? Ettől nem lesz jobb íze a bornak, de az agyműködést serkenti. Organic image processing révén fedezem fel a fűben a friss parlagfű hajtásokat, a zöld paradicsomon a sunyin rejtőzködő poloskákat, és a fáról lepotyogott dió összeszedésénél is ezt az üzemmódomat kapcsolom be.

Egyre hevesebben támadnak a muslincák, ezért tegnap este előkotortam egy elektromos rovarcsapdát. Százas nagyságrendben pukkantak szét benne a rovarok ma reggelre, de ennek ellenére jelenlétük nem enyhült érezhetően a helyiségben.

Nem fogom megtudni, milyen színt eredményezett volna, ha tovább tartom héjon az oportót. Néhány hetes ülepítés után egy kicsit halványabbnak látom a kívánatosnál, és ezt a kockázatot most kihagyom. 14 napig ázott a kékfrankos, hogy rendesen kijöjjön a színe, még ha keserű lesz is, mint amivel a szakemberek riogatnak 2022-ben. A színe rendben lévőnek tűnik, de jobban járok, ha ezt majd ülepedés után értékelem ki, mert a fejtésnél még az oportóval is teljesen elégedett voltam.

A gravitációs fejtés és a kénezés után a vadonatúj tartályt optimálisan tölti ki 292 liter színlé, préseléssel még további 46 liter került üvegballonba (kihozatal: 74%, 456 kg szőlőből).

Ebben az évadban sikerült elég rendesen ellensúlyozni a tavalyi fiaskót, mert ha minden jól megy, akkor hamarosan négyféle borból választhatunk és a mennyiségre sem lehet panasz. Egy ismerősöm javaslatára vékony rétegben kiteregettem az udvarra a törköly egy részét, amit megszárítva a népi kuruzslás útjára lépek. Ledarálva állítólag medikamentként fogyasztják, és egészségmegőrző hatása mellett mindenféle nyavalyák gyógyítására használható.

Csömöszölés közben is szedegettem a felszínre került csumadarabokat, és ez a művelet már akkor sejthetően csekély hatékonysággal működött. Most viszont jobbak a körülmények, mert a száradó törkölyt kiterítve és szétmorzsolgatva, könnyebb felfedezni a haszontalan anyagot. A szárítás után készülő varázsőrleménybe csak a magot és a héjat szánom, a csumát kiválogatom a nyersanyagból.

A kiszárított törköly vákuum zacskókba került, majd a fagyasztóba, de nem azért, mintha romlandó lenne. A hűtőtárolásnak a zsizsik miatt van jelentősége. Ha már ennyit dolgoztam vele, akkor nehogy tönkremenjen. Apránként, egy-egy adagot kivéve, egyszerre csak egy keveset ledarálva fog elfogyni.
Megvolt az anyag alkalmazásának főpróbája is. Egy óvatlan pillanatban két kiskanálnyit szórtam a dagasztandó tésztához előkészített lisztbe. A kisült kenyér színe azonban lebuktatott, mert a szeletek halványlila megjelenése árulkodott a beavatkozásról, ráadásul a tökéletlenül ledarált szőlőmagok egy kicsit korcogtak a fogunk alatt. Ilyen pékáru sem került még sok helyen asztalra.

Bőven itt volt már az ideje a fejtésnek, amit a vödörsüllyesztő zsomp kivitelezése tolt el egy héttel a tervezett időponttól. A művelet megkezdése előtt a tartály csapjából pohárba töltve megkóstoltuk. Optikailag rendben volt, az ülepítés következtében sokat tisztult, de az ízéből semmi jóra nem voltam képes asszociálni. Ez lenne az óvatos kerülgetése az enyhe záptojásszag megfogalmazásának, ami az élesztő tevékenységének nem kívánatos mellékhatásaként, a kén átalakításával jelenhet meg a borban. Kedvesem, az én kis tündérem, az ártatlan lelkek őszinteségével fogalmazta meg véleményét, amiben a könyörületesség legapróbb szikráját sem véltem felfedezni:
– Ennek mosogatórongy szaga van.
Házasságunk végét jelenti ez vajon? Már kezdtem számbavenni korábbi érdemeimet, amivel ezt a kínos helyzetet ellensúlyozhatom, de aztán levettem az úszófedelet a borról, és hál' istennek hibátlan, igazán kellemes gyümölcsillat csapta meg az orromat. A frigy remélhetőleg továbbra is tartós lesz, mert az enyhe kénhidrogén szag csak a tartály aljára ülepedett, döglött élesztőréteg fölött, a csap magasságában helyet foglaló rétegben jelent meg. Fölötte minden rendben, ízében, illatában egyaránt. Az eset tanulsága: időben le kell fejteni az anyagot az élesztős trutymóról.
Kereken 290 liternyi anyagból 260 kényelmesen és gyorsan, tömlőn át került a zsompnak köszönhetően immár padlóra állított dézsába. A csapon át kinyert 3 vödörnyi mennyiséget külön edénybe töltöttem. Ezzel majd kísérletezek, hogy szellőztetéssel valóban ki lehet-e vonni a bűzanyagot a borból.
Jól vizsgázott a zsomp a tartálymosást követő visszatöltésnél.

Közben foglalkoztam a bűzös tétellel, és enyhén tájékozottabbá váltam. Bökszer. Így is hívják borászok ezt a szagot, és úgy tűnik, hogy ez az elnevezés kiveszett a köznyelvből. Soha nem hallottam korábban, nem szerepel az értelmező szótárban, és az internetes keresőgépek is csak egy használható találatot adtak rá.
Többször szellőztettem a bort, de a szag nem enyhült, tehát ez a szelíd módszer hatástalan. Hozzáértő szakember javaslatára bevetettem a réz-szulfátos kezelést. Hatása rokonságot mutat a kígyóméreggel, mert nagy mennyiségben halálos, de megfelelő mértékkel alkalmazva gyógyszer. A bűz megszüntetését hektónként 1 grammnyi anyag adagolásával javasolták.
Hatásos volt a kezelés, mert másnap nyoma sem volt a korábbi kellemetlen szagnak, helyette ismét érezhetővé vált a korábban elnyomott gyümölcsillat.

Nem sokat csökkent a kénszint a labor mérése alapján. Az alkohol elmegy, nagyjából erre számítottam. A törzsoldat adagolásánál a frissiben elkészült kénezési segédletre támaszkodtam: 260 literhez 62 ml az 5%-os törzsoldatból, és még 10 ml a 40 liternyi présléhez.

Nem elég a matek. Borászathoz elengedhetetlen a kémia, amit nem vettem komolyan kiskoromban, ezért most meglett fejjel vagyok kénytelen felszedni a szükséges tudnivalókat. Ma derült ki, hogy a kénezési segédlettel számolt mennyiség dupláját kellett volna adagolnom ahhoz, hogy a kívánt szintre emeljem a bor szabad kén-dioxid tartalmát. Pusztán az arányokkal számolva helyes érték jött ki, de azzal nem számoltam, hogy a kénezésnél adagolt SO₂ egy része – kb. a fele – azonnal lekötődik. Ez a tudomány kevés a Nobel-díjhoz, viszont ahhoz elegendő, hogy a kénszintet a jövőben pontosan állíthassam be. Sejtettem, hogy van még egy tényező, és ez a sejtés bizonyossággá vált azzal, hogy a december végi kénezés eredményeként ma 34 mg/liter SO₂ szintet mértek a laborban, ami a művelet előtti 28-as szint és a kívánt 40 mg/literes érték között félúton helyezkedik el.
Kaptam olyan tanácsot, hogy jobb egyszerre nagyot kénezni, mint többször keveset. Meg hogy a réz-szulfátos kezelés másnapján le kell fejteni a bort egy másik edénybe, mert különben a rézvegyületek nem kívánatos utóhatása érvényesülhet. Alapvetően boldogsággal tölt el, hogy kedves, hozzáértő emberek megosztják velem tapasztalataikat, de megint oda lyukadtam ki, hogy ahány szakember, annyiféle állásponttal szembesülök. Mert egy másik forrásból azt a tudnivalót kaptam, hogy nincs jelentősége a kénezési műveletek számának, és fejteni sem kell hirtelen a réz-szulfátos kezelés után. Kicsapódik, lesüllyed és elvan az edény alján a cucc, amíg egyszer le nem fejtjük róla a bort.

Újabb ismeretekkel gazdagodva tértem haza otthonomba, hogy kimossam a tölgyfahordót, és átfejtsem bele a kékfrankost. Marad a 34 mg/literes SO₂ szint, nem emelek rajta. Megkóstolta egy profi borász, és semmi rosszat nem mondott róla azon kívül, hogy savakban túlzottan gazdag (nem ártott volna az almasavbontás). Annyira, hogy akár fröccsnek is jó lesz. Kipróbáljuk.

A fröccsös kísérlet még odébb van, de most azonnal teszek egy próbát házasításra, annak is arra a fajtájára, ami csodálkozásra adhat okot. Saját magával házasítom a kékfrankost. Üvegballonban tárolok 40 liter préslevet, aminek olyan jó az íze, hogy nem akarom kihagyni a végeredményből. Ezzel kezdem, ezt fejtem elsőként a tölgyfahordóba, és a maradék helyet töltöm ki a tartályból fejtett színlével. A hordóból hiányzó mennyiséget kiszedve még 90 liternyi töltögetős anyag maradt a tartályban, ebből futja majd néhány adag kísérleti vörösfröccsre is.
Praktikus kiegészítőként rácsavartam a fejtéshez használt tömlő végére egy szelepet, hogy ne az ujjammal kelljen megállítanom a folyást. Rendkívül kényelmessé és higiénikussá vált a művelet ezzel a megoldással. A szelepet elzárva elengedhetem a tömlőt, mindkét kezem szabad, akár ott is hagyhatom a helyszínt. Ez korábban nem volt lehetséges, hiszen fontos szerep hárult rám a folyadék áramlásának szabályozásában, és a tömlőt eleresztve ömlött a bor. Ezt a szerepet váltotta fel most a szelep. Komoly fejlesztés ez a tömlővégre szerelt golyós csap a 21. század elején, a borospince fennállásának harmadik évében.

Három hónapja hordóban érik a kékfrankos, és most a heti rendszerességgel végzett utántöltést összekötöm egy óvatos kóstolással.

Türelemmel vártam volna még néhány hónapot egy újabb kóstolással, de tőlem független tényezők is alakítják sorsomat. Hazalátogattak gyerekeim, akik közül a nagyobbik ritkán jön. Arra számítok, hogy látogatásainak gyakorisága méginkább ritkasággá válik a jövőben, mert a világ átellenes pontjára költözik. Koala, kenguru, Bee Gees – Ausztrália. Lelkesen magyarázza, hogy a tél kellős közepébe fog érkezni, ami kapásból lehetőséget ad egy kellemes síelésre. Van tengerpart, angolul beszélnek a helybéliek, kényelmes élet vár rá. Én meg azt veszem ki ebből, hogy mire legközelebb jön, addigra a mostani készlet elfogy, ezért gyorsan letereltem a pincébe az egész családot, és szerét ejtettük a bormustrának.
Még mindig a cabernet sauvignon a pince csúcsbora, ezért utolsó előtti tételként kóstoltuk a kékfrankos fél éve hordóban érlelődő változatát. Érzek valami vajas ízt, ami előző alkalommal még nem volt benne, de majdnem mindegy, hogy mit érzek. Sokkal lényegesebb, hogy az 5 csillagos szállodák választékából 150 eurós borokat iszogató, kifinomult ízlésű és nagyvilági életet élő nagyobbik gyerekem nem mondott róla semmi rosszat.

Jóból is megárt a sok, hát még a hordós érlelésből. Eljött a napja annak, amikor tartályba fejtem a kékfrankost, de ehhez előbb helyet kell csinálni. Egy csurdig tele 300 literes edényből töltöttem meg a hordót tavaly januárban, a maradék biztosította a szükséges mennyiséget a rendszeres utántöltéshez, na meg persze más igényeket is kielégített (leginkább borivási igényeket). Egy részét a hordó itta meg, de a háziak is rájártak, így mostanra kényelmes mennyiségre apadt. Mitől kényelmes? Belefér egy üvegballonba, amíg kimosom a tartályt, hogy a 14 hónapig hordózott végeredmény jó helyre kerülhessen.
Nem használok szivattyút. Gravitációs módszerrel, tömlőn át kerül az anyag hordóból tartályba. Az első harmad közvetlenül, a maradék pedig tevékeny részvételemmel, előbb a zsompba helyezett vödörbe, majd onnan tovább.

A hordós tétel nem fogja megtölteni a tartályt, ezért erős vágyat érzek a félretett, hordózatlan mennyiség hozzáöntésére. Nevezzük házasításnak, máris jobban hangzik. Nem számolok arányokat. 50 liter a 225-höz, ami kicsiben úgy néz ki, hogy a mérőhenger 50-es csíkjáig töltöm a simát, majd a hordósból 275-ig. Ez a nem egész három deci volna a próbaházasítás, amit iziben megkóstolunk. Rábólintott az asszony is (megoszlik a felelősség), akkor mehet. 275 literhez számolom a ként, amiben 22 mg/litert mértek februárban, én meg most a hasamra csapok, és 18-asra tippelve kénezek. A friss mérés szerint jó közelítéssel sikerült beállítani a megcélzott 40 mg/litert. Kíváncsi voltam az összes sav értékére és ezen belül az almasavra, mert ezt a bort markáns savas íz jellemzi.

Aztán telefonon beszélgettem egy hozzáértő borásszal, és amikor bemondtam a 8.3-as értéket, akkor erre valami olyasmi jött a drót másik végéről, hogy "jesszusom". Vagy "úristen", de lehet hogy "uramatyám". Nem emlékszem pontosan a szövegre, de ez az érték valóban magas. 2022 száraz, meleg év volt, korán szüreteltek, s ennek érezzük hatását.