Cseppköves emlékek

Egykoron tapintható valóságként jelentek meg cseppkövek a pincebejáratnak épült, mészkőből falazott boltozat alatt. Mára csak az emlékük maradt, és néhány fényképfelvétel, pedig felőlem növekedhettek volna, amíg földig nem érnek. Vagy ahogy szakemberek mondják: amíg a sztalaktitok nem találkoznak a sztalagmitokkal. Lövésem sincs, milyen szakemberek foglalkoznak ezzel a szakterülettel, de találtam egy weboldalt, ahonnan letölthető egy kidolgozott érettségi tétel, amiből kiderül, hogy a cseppkövek lassan növekednek. Száz év alatt kb. 2 centit.
Az alábbi képen a leghosszabb cseppkő kereken 20 centis, ami a szakirodalom szerint 1000 év alatt nőhetett volna ekkorára.

Nálunk különösen kedvező körülmények alakultak ki cseppkőnövesztésre, mert ez a példány mindössze 21 év alatt érte el ezt a méretet, és a többinek sem jutott több idő arra, hogy az itt látható méretekre hízzanak.

Aztán jött a pinceépítés, és az addig háborítatlan helyszín felbolydult. Csákányos, lapátos, talicskás emberek mozgolódtak nagy számban a szűk helyen, és ez nem kedvezett a cseppköveknek. Egyik napról a másikra hűlt helyük maradt. A cseppköveknek. Benne volt a pakliban, hiszen ezen a munkán keménykötésű bányászok dolgoztak, akiktől távol áll a finomkodás, és nem óvatos, kimért mozdulatok jellemzik tevékenységüket.
Egy szép napon elkészült a pince, a melósok levonultak, visszatért a csend és a nyugalom. Természetes ellenség híján a cseppkövek ismét növekedésnek indultak, és a nálunk megszokott ütemben évente 2 centit gyarapodtak, ami elég hamar messziről is látható eredményt hozott. Majd megépült az akna várva várt teteje, aminek a terv szerint csak előnyét láttam, viszont előjött ennek az építménynek egy nem várt mellékhatása. Ez abból a nem meglepő következményből fakad, hogy a fedél megvédi a pince előtti aknát az időjárás viszontagságaitól, csakhogy ezeknek a viszontagságoknak része lenne az eső is, aminek hiányában nem ázik a terméskő fal teteje. Ha nem ázik, akkor nem szivárog bele víz, ami kioldaná a mészkőből a cseppkő anyagát adó kalcitot.
Jól látszik a fenti képeken, hogy ideális körülmények között a sztalaktitok végéről mindig lóg egy-egy csepp víz, mielőtt lecseppenne. Ettől lesz cseppkő. Na, a pinceépítés végeztével örvendetes növekedésnek induló cseppköveink a beszivárgó víz elapadásával megszűntek cseppkőnek lenni. Nem csepegnek, kiszáradtak, nincs növekedés.

Nem szeretik a nedves helyet a pókok, nem is fordultak elő korábban a cseppkövek közelében. Ellenben most tobzódnak a lehetőségekben, mert a kiszáradt cseppkövek között is remek élőhelyet találtak maguknak. A pókok térhódítása előtti időszakban makulátlan fehér, szinte steril cseppkövek most pókfonáltól és egyéb póktermékektől szennyezett külsőt mutatnak. Tisztításuk nem leheséges, mert azzal nem csak a szennyeződés tűnne el, hanem a törékeny, vékonyfalú, üreges cseppkő is sérülne.

Csokonai forrási, zöld fái kiszáradtanak, nálunk meg cseppkövek hunytak ki a tényleges vízhiánytól. Kár értük, mert elég rendkívülinek láttam a különleges képződmények megjelenését a pincében ahhoz, hogy a Cseppköves Pince nevet ragasszam az intézményre. Most azonban úgy tűnik, megdöglött a "címerállat", ami helyett nincs elegendő fantáziám valami hasonlóan megalapozott nevet kitalálni, így az egyszerűség jegyében kereszteltem át. Az új név: borospince. Ahhoz hasonlóan, mint ahogy régi kutyánk névadását sem bonyolítottam el, és egyszerűen Kutyának hívtuk, aminek Kutty lett a becézett változata.

A tönkrement cseppkövek miatt azzal vigasztalom magam, hogy a terméskőből épült falba kerültek olyan kövek is, amik a termőhelyen már eleve megkapták az évezredes kezelést, és ezért nem a szokványos tört kőfelülettel mutatkoznak, hanem annál sokkal érdekesebbel. Íme egy kristályos példány: