Elhagyott szakemberek

A YouTube megkerülhetetlen szolgáltatása az internetre kapcsolt világnak. Nagy ritkán én is közzéteszek ezt-azt, de nagyobbrészt más tartalomgyártók műsorai kerülnek asztali képernyőmre. Visszatérő téma írásaimban, ahogy álmosítom magamat (itt és itt) a néhol szórakoztató, máskor bosszantó vagy meghökkentő mozgóképes anyagokon. Jól telik vele az idő a késői órákban, amikor már nem vagyok képes alkotó munkára, de az ágyba még nem érdemes bemászni, mert alvás helyett úgyis csak unalmas, csukott szemű fekvés lenne. Ilyenkor kerülnek elém érdekes és érdektelen történetek extrovertált és/vagy exhibicionista, esetleg pusztán közlési vágytól duzzadó vagy művészi hajlamú embertársaim alkotásai közül. Találok érdekes anyagokat a YouTube algoritmusa által ajánlottak között is, és vannak kedvenceim. Egyszer már összeszedtem egy listát azokról, akikben nem szoktam csalódni, ennek eredményére elég hivatkozni, nem kell itt is felsorolnom.

Nem szerepel összegyűjtött kedvenceim között egy használtautó-kereskedő YouTube-csatornája, aki vásárlásairól és egyéb kalandjairól tudósít. Nincs közöm az ágazathoz, ennek ellenére egy-egy ígéretes címmel közzétett műsorát megnézem, ha elém kerül. Jól mehet a bolt, mert nemrég költséges építkezést indított – erről is rendszeresen beszámol mostanában. Benne van a sűrűjében, sokasodnak gondjai, és most pont egy olyan epizódját nézem a sorozatnak, amiben lehangoltan panaszkodik. Becsületesnepper néven jegyzik, és természetesen van tisztességes neve is, de nem tudom felidézni. Annyira emlékszem, hogy németes hangzású. Próbára teszem a mesterséges intelligenciát, de ahogy a születésnapi feladvánnyal is nehezen boldogult, úgy a tartalomgyártó civil neve is csak harmadjára jön ki a találgatásokból. Elsőre Zách Dánielre tippelt, aki korábban a Totalcar munkatársa volt, és valószínűleg a Neppermentes övezet című műsorbeli szereplése okán került képbe. Második tippként a számomra ismeretlen Berke Lóránd kerül elő, és csak ismételt noszogatás után érkezik a helyes válasz: Kroneraff István.

ha kíváncsi vagy a Copilot kínlódására

Rövid bemutatkozásából kiderül, hogy 1992-ben kezdte az ipart. Abban az évben, amikor elkészítettem használtautó-kereskedőknek szánt, adminisztrációjukat segítő számítógépes programomat. Ilyet is gyártottam lelkes fiatalkoromban. Turbo Pascal, 32 ezer sor. Van olyan autókereskedő, aki úgy nyilatkozott, hogy ennek a fejlesztésnek jelentős része volt abban, hogy vállalkozása nagyra nőhetett, és idővel márkakereskedést nyitott. Eljött a nap, amikor a murvával felszórt placc és az irodának használt lakókocsi helyére megálmodta az autószalont. A számítógépes támogatás miatt sok időt töltöttem autókereskedőknél, jó kuncsaftok voltak, haverkodtam is velük. Elsők között vettem hírét az építkezési szándéknak, és azokban a napokban hallgattam egy építész ismerősöm sirámait, hogy nincs megrendelés, nem tud munkát adni az embereinek, tönkre fog menni. Az úttörő ahol tud, segít: beajánlottam az autókereskedőnél. Megépült a szalon, az építési vállalkozás felvirágzott, majd a jó referenciának köszönhetően egymás után húzta fel a környékbeli autószalonok épületeit. Mindenki boldog volt és elégedett.

István (a továbbiakban Kopasz) nem maradhatott volna fenn kereskedőként, ha nem kellően dörzsölt és elővigyázatos, de még ezzel a több évtizedes, kiművelt autónepper múlttal a háta mögött is félreérthet kézenfekvő helyzeteket, és követhet el hibákat. Találok közös pontokat, mert mindketten eseménydús életet élünk. Azt hiszem, hogy néhány évvel idősebben előtte járok bizonyos élmények feldolgozásában, ebből fakadóan már nem lepődök meg azokon a jelenségeken, amiket rémtörténetében előad, amilyen rettenetes építkezős tapasztalásaiba műsorának közönségét beavatja.
Ámulok vakmerőségén. Otthagyni egy építkezést felügyelet nélkül? Ez olyan, mint bedobni a gyeplőt a lovak közé, leugrani a bakról, és bízni a jó szerencsében, hogy a jószágok irányítás nélkül is tudják a dolgukat. Kopasz viselkedésére magyarázatul szolgálhat az ok, a mindennél fontosabb nyaralás, aminek értelmi szerzője sejthetően az asszony lehet (cherchez la Femme), akivel jó viszonyt kell ápolnia. Ez mindennél többet ér, mert szerencsétlen Kopasz inkább kidobott egy csomó pénzt az ablakon, és lábon kihordott egy infarktust, hogy hitvese kedvében járhasson.

Érdeklődéssel hallgatom a történetet, aminek rögtön az elején felfedezem a mintázatot, a lezsírozott közbeszerzéseken nevelkedett vállalkozók zsigeri túlárazását. Ezek az elkényeztetett üzletemberek nem hajolnak le aprópénzért. Olyan megrendelővel találkozva, aki szintén nem izzad meg a pénzéért (csak nem egy állami intézmény?), létrejöhet az üzlet, hiszen az ilyennek semmi sem drága. Meglehet, hogy Kopasz közismertségéből fakadóan olyan illúziót kelt a nyerészkedésre hajlamos vállalkozókban, hogy pénze mint a pelyva, nem garasoskodik, csak meglegyen, amit kér. Ez esetben az árajánlatot adó nem az igényelt portékát és szolgáltatást árazza be, hanem a megrendelőt.
Lehet olyan értelmezése is a sokkoló árajánlatoknak, hogy virágnyelven közlik: nem érünk rá, igazából nincs kedvünk foglalkozni az ügyeddel, de ha elegendő zsét virítasz, akkor minden mást félredobunk, hogy a kedvedben járjunk. Mint az idősek otthonában, ahová több éves várólistáról lehet bekerülni, de ha nagy címletű bankjegyeket lobogtatva intézed az ügyet, akkor rendszerint csoda történik, mert mégis akad soron kívül hely.

Nem dúskálok a javakban, mégis folyamatosan építkezek, ezért nagyon nem mindegy, hogy mennyit kell fizetnem az anyagért. Kicsi vagyok ahhoz, hogy közvetlenül, kedvező áron vásárolhassak a gyártóktól, és olyan lehetőségem sincs, hogy a Construma kiállításon repüljek rá speciális kedvezményekre, mint ahogy azt Kopasz ügyesen elintézte. Kevés lehetőségem van a spórolásra, de azt mind kihasználom. Szoktam alkudni. Múltkor a közjegyzőnél is bevetettem, hogy ha nem hatósági áras a szolgáltatásuk, akkor beváltanék hűségpontokat, és igénybe venném a hétfő délelőtti kedvezményt is. Természetesen nem engedtek az árból, de legalább jól elviccelődtünk, mielőtt alaposan megkopasztottak. Viszont Leier burkolólapot vettem már féláron, és ehhez csak nyitott szemmel és füllel kellett járnom. Elkaptam egy beszélgetést az építőanyag-kereskedésben, hogy a főnökök üzleteltek a gyártóval, aki nem pénzzel fizetett, hanem termékkel. Ilyen esetben nem a listaár érvényesül, hanem a megegyezés szerinti, és nyilván gyorsan akartak szabadulni a rájuk tukmált készlettől. Így jutottam bagóért a futófolyosó födémburkolatához.
Fordítva is működik. Ha meglátok valamit roppant kedvező áron, akkor hazahozom, noha pillanatnyilag nincs szükségem rá. Elfér. A mostani inflációs helyzetben érdemes tartós építőanyagokba fektetni a tőkét még úgy is, ha nem kereskedni akarok, hanem idővel felhasználom. Így vásároltam szegélykövet piszok olcsón, amire az eladó is csak annyit tudott mondani, hogy valaki elronthatta az árazást, de kiadja nekem ennyiért, mert ez van a számítógépben.

Jobban tette volna Kopasz, ha nyaralás helyett inkább rajta tartja szemét az építkezésen? Keserű tapasztalataim alapján erre nem vennék mérget. Egy régi keletű témacsoportban, a magad uram… címen összefogott történetekben sokat meséltem már arról, hogy jó ideje egyszemélyben oldok meg mindent, az anyagbeszerzéstől azok beépítéséig, sokféle szakmát művelve. Ezekben az írásokban leginkább az egyedül végzett munka kivitelezéséről tudósítok, de azt nem fejtem ki részletesen, hogy mi vezetett ide, miért kergettem el számos építőcsapatot, mi szegte kedvemet "profik" alkalmazásától. Kopasz találkozása az építőipar fonákságaival kipattintott belőle fásult, lelombozott és komor gondolatokat, többek között a gondolatátadás nehézségeiről, bennem pedig felidézte egykori tapasztalataimat. Most ezekről fogok mesélni személyiségfejlődésemet (hanyatlásomat?) is követve.

⚠️Az alábbi történetekben évtizedekkel korábbi árak szerepelnek, amik mai szemmel nevetségesnek tűnnek építési munkák kapcsán. Látva ezeket a szerény összegeket, 2025-ben úgy kerülhetsz az akkori hangulatba, ha legalább tízzel szorzod ezeket a számokat. Ahogy haladunk előre az időben, úgy ezt a szorzót persze növelni kell…

Szárnypróbálgatás – ismerkedek az építőiparral

Pontosan 30 éve, 1995 augusztusában költöztünk ide, az erdő szélére. Sok tekintetben hozott változást életembe ez a mozzanat. Addig ilyen-olyan társaházakban laktam, városi, nyüzsgő, zajos környezetben. A lakóépületek ügyes-bajos dolgaival házmester vagy közös képviselő foglalkozott, engem ilyen teher nem nyomasztott. Ha kinyitottam a csapot, akkor folyt a víz. Télen nem fáztam – működött a fűtés. Ment minden magától, én meg csak vigyorogtam szakadatlanul. Kétségtelen előnye a városi létnek a rengeteg szolgáltatás, ami nomád körülmények között nem áll rendelkezésre. Mégis azt mondom, hogy a nomád ember életképesebb. Ha nem folyik a víz a csapból, nem jön gáz a csőből, és nincs villany a konnektorban, akkor a városi ember léte veszélybe kerül. Tetézi a homo urbanus gondjait, ha üresek az áruház polcai, és nem lóg kolbász meg szalonna a hentesnél. Nem húzza néhány napnál tovább a puhány ember, ha kirántják alóla ezeket a szolgáltatásokat.

Új lakóhelyünkön hirtelen rámszakadt minden, és ezzel felnőtté válásom következő fokozatába kapcsoltam. Havat lapátolni, gondoskodni téli tüzelőről, pakolni kazánt, cserélni kilyukadt hidrofort, bádogos és kőműves után szaladgálni. Ereszcsatornát kellett gyártani a házra, mert az valamiért hiányzott róla, és foglalkozni kellett a lábazati terméskövek közötti hézagokkal, mert úgy nézett ki, mintha az egykori építők dolguk végezetlenül elmenekültek volna. Erre a feladatra kerítettem a Mihály kőművest, aki aprólékosan kivésegette a kövek közül kitüremkedve megszilárdult habarcsot, aztán szakszerűen elvégezte a fugázás műveletét. Máris jobban mutatott az épület, lakni is jobb volt benne. Bizony, van hatása a pszichére annak, hogy a tárgyakról visszaverődő fény milyen képet vetít a retinára.
1996-ot írunk. Egyre több megbízást adok Mihálynak, mert ő pont az ellenkezője annak, mint aki összecsapja a munkát. Rászánja a szükséges időt, és még annál is többet, a végeredmény pedig kifogástalan. Áldottam a szerencsémet, hogy megismerhettem. Remek szakember. Szakmai kvalitását mutatta az a különlegesség is, ahogy a burkolólapokat gérbe vágta derékszögű illesztéseknél. A Kopasz műsorában meleg szavakkal méltatott szakember által kialakított sarkoknál nem látom ezt a megoldást, de találtam olyan mozgóképes anyagot, ahol ezt a módszert megmutatják.
Elődeink vakolatlan garázst hagytak ránk, ezért Mihály újabb megbízása 34 m2 téglafal és 16 m2 mennyezet vakolásáról szólt. Ez testvérek között is 50 m2, ami az akkor elfogadott 300 forintos egységárral könnyen számolható munkadíjat adott ki. Nem állapodtunk meg az árban, de józan becslés alapján erre számítottam. Ezt a munkát Mihály még a szokásához mérten is lassan végezte – hétfőtől péntekig szuttyogott vele. Csodálkoztam is ezen, hogy nincs jobb dolga, de nekem nem volt sürgős. Egy gyakorlott kőműves 8-10 m2 vakolatot hord fel óránként, tehát ezzel a munkával délután végezhetett volna, ha reggel kezdi. Neki egy hétig tartott, aztán a pénteki műszak végén a következő párbeszéd zajlott köztünk.
– Na, Mihály, mennyiért dolgoztál ezen a héten? Mit kóstál a vakolás?
– Negyvenkettő – hadarja Mihály – , neked negyven.
– Negyven mi?
– Negyvenezer forint.
– Negyven? Miért nem száz? Annyiért jobban megéri dolgozni.
– Hát izé…
Nem stimmelt a matek. Kiszámoltam Mihálynak, hogy a kisipari árjegyzék szerint mennyit illendő kérni ezért a munkáért, amivel egyetértett, de kiszakadt belőle egy szánandó vallomás. A hét elején felesége azzal küldte el otthonról, hogy szerezzen tőlem 40 ezer forintot, mert kell a gyerek iskolakezdéséhez, kollégiumi elhelyezésére stb. Tehát innen fúj a szél. Cherchez la Femme, már megint. Nem vagyok én semmi jónak elrontója, ezért hátravonultunk a kertbe, leültünk a padra, és ajánlottam Mihálynak nem 40, hanem 50 ezer forintot (30 éve ez megfelelt egy osztályvezető havi bérének). Aztán elkezdtem sorolni, hogy ezért a fizetségért a vakoláson felül még mi mindent kellene elvégeznie nálunk. Meghallgatta, és azonnal elfogadta a javaslatot. Kezet ráztunk. Ő boldoggá tette feleségét azzal, hogy az ördögi tervet túlteljesítve egy csomó pénzt vitt haza, nálunk meg sok minden elkészült, még az erdő felőli kerítés is. Ehhez kellett ásni egy csomó gödröt a hegyoldalban, lefesteni, felcipelni és betonba ágyazni oszlopokat, kihúzni feszítődrótokat, és felerősíteni a drótfonatot. Leírni is fárasztó, hát még megcsinálni.
Ebből a történetből kirajzolódik, hogy Kopaszhoz hasonlóan én is találkoztam túlárazással, de nem kaptam sokkot. Sőt, feljebb srófoltam a fizetendő összeget, hogy a végén mindketten jól járjunk. Ez a fajta üzlet a legritkább.

Jó kezekben lesz az ügy – gondoltam elsőre

Az erdőszéli ingatlant megvásárolva már nagyjából kész elképzelésem volt a fejlesztési irányról, ami később különböző hatásokra valamelyest változott. 1998-ban jutottam el arra a pontra, amikor idejét láttam a tervek megvalósításának, nem mellesleg a szükséges tőkét is összegyűjtöttem egy építkezéshez. A nálunk ekkor már szinte mindenesként dolgozó Mihálynak ez túl nagy falat lett volna, ezért egy tapasztalt, sokat látott építési vállalkozó ismerősömet bíztam meg a feladattal. Régi ismeretség, ráadásul lekötelezve érezte magát. Ahogy meghatóan fogalmazott: nekem ingyen is megcsinálják. Ő volt az, akit korábban helyes útra tereltem, és autószalonok építésével alapozta meg üzleti sikerét. Imre. Persze, hogy hálás volt ezért, de nem akartam visszaélni a helyzettel, ezért egy kedvező rezsióradíjban megállapodva belevágtunk az építkezésbe. A köztünk fennálló jó viszonyra tekintettel nem éreztük fontosnak írásban rögzíteni szerződésünket. Nem csak az óradíjban egyeztünk meg, de azt is kikötöttem, hogy amíg nálam nem fejezik be a munkát, addig nem mehetnek máshová dolgozni.

Bevált gyakorlat építőipari vállalkozásoknál, hogy elvállalnak több munkát, mindenhová felvonulnak, leszórnak egy kupac sódert, otthagynak egy betonkeverőt, és hetekre eltűnnek. Náluk van az előleg, ezáltal az építtető nem nagyon ugrálhat, nem hívhat mást helyettük. Valahol persze dolgoznak serényen, az a kuncsaft nyilván elégedett. A többi helyre meg néha odaküld a főnök néhány embert kapirgálni a folyamatos munka látszatának fenntartására. Mulyább ügyfeleknél kapirgálni sem kell, őket bíztató szavakkal és ígérgetéssel lehet türelemre inteni.

Tudtam, mit akarok, de ezt szavakba önteni nagy felelősség, mert könnyen féreérthetnek, ha nem egy nyelvet beszélünk. Ennek a szakadéknak áthidalására rendkívül kedélyesen indítottuk az építkezést. Mikrobuszba szállt a kőműves brigád, majd meg sem álltunk Nagyharsányig. Tanulmányi kirándulásként is felfogható, ahogy megmutattam nekik a mintát. Ilyen kőfalakat akarok, mint amit az alábbi templom mutat, a hozzá való követ pedig a település kőbányájából szerzem. (Nem halvány vágyakozásról van szó, amire a szelíd "szeretnék ilyen falakat" közlés is megfelelő. Elég elszántan akartam megvalósítani az elképzelésemet ahhoz, hogy a rokonszenvesebb fogalmazás ne legyen hiteles.)

Megnézték, megtapogatták, megszaglászták. Azzal lehetett volna fokozni az élményt, ha meg is kóstolják, de erre nem volt szükség. Feltettem a kérdést: tudnak ilyet építeni? Tudnak – jött a válasz, és ezzel létrejött a szerződés. Elsőre szarződést írtam, amit kijavítottam, pedig a tévesztésnek van olyan hangulata, ami a későbbi történéseket is jellemezhetné. Mert túl szép lenne, ha minden kifogástalanul alakul. Az egy másik világ.
Ebben a világban azt tapasztaltam az egyik reggelen, hogy munkakezdéskor mindössze egy melós jelent meg. Egy segédmunkás, aki legnagyobb döbbenetemre egy kivágott ajtónyílás csorbázatvakolásával kezdett foglalkozni, pedig ez szakmunka, amire kőműveseket tartunk. Hová tüntek a többiek? Az egyik autókereskedés bővítésén dolgoznak, most kezdik az alapozást – hangzott a precíz válasz. Odagördültem, hogy meggyőződjek a dezertálásról, és valóban ott szorgoskodott az egész banda. Az utcán megtaláltam Imrét is, aki autójában ülve adminisztrált. Beültem mellé, üdvözöltük egymást, majd azt kezdtem firtatni, hogy mit keresnek itt az emberei, amikor nálam kéne dolgozniuk.
– Imre! Abban állapodtunk meg, hogy nem mentek sehová, amíg nálam nem fejezitek be a munkát.
– Ja. De itt szorít a határidő.
– Nálam meg leszórtak tegnap 40 tonna követ az udvarra, amit be kell építeni.
– Majd megcsináljuk.
– Mikor?
– Ha itt végzünk.
– Imre! Nem lehet beállni az udvarra, mert terméskövek borítják, és addig nem tudok többet hozatni, amíg el nem viszitek onnan.
– Kéne 300 ezer forint, mert pénteken fizetést kell adnom az embereknek.
– Gyertek vissza, folytassátok a munkát, akkor megkapod.
– Most kell.
– Az nem fog menni. Valamit valamiért. Takarítsátok el a köveket az udvarról.
Így indult a parttalan vita köztünk, amiben összecsapott két nézet. Az egyik szerint a megállapodást be kell tartani, a másik azt mondja: ide a lóvét!
Felnőtté válásomnak ez a vita is jelentős állomása volt, mert itt fenyegettek először perrel, bírósággal arra az eshetőségre, ha nem fogadok szót, és nem perkálok (igazából volt korábban egy nulladik alkalom, de az üres fenyegetés maradt, nem jutott tényleges pereskedésig). Imre a későbbiekben egy fityinget sem kapott tőlem, mert elváltak útjaink. Másik brigádot kellett verbuválnom, akik folytatták a munkát, és értelemszerűen ők kapták a fizetséget azért, hogy eltüntették az udvarról a rengeteg építőkövet. Kisvártatva 960 ezer forint (egy átlagember két évi jövedelme akkoriban) és kamatai megfizetésére kaptam felszólítást Imrétől, majd erről szólt a keresete is a bíróságon. Hogyan született ez a követelés? Úgy, hogy Imre utólag egyoldalúan módosította a megállapodásunk szerinti rezsióradíjat, ezzel újraszámolta a költségvetést, és ennyi jött ki különbségül ahhoz képest, amennyit korábban összesen fizettem neki. A bizonyítási eljárás során egy olyan építész szakértőt rendelt ki a bíróság, akiről utóbb kiderült, hogy Imrével közös projekteken dolgoztak, tehát lett volna helye összeférhetetlenségi indítványnak, de akkor erről nem tudtam. Ezzel a szakértővel erősen az ellenfélnek lejtett a pálya, de keményen védekeztem. A baráti szakértő minden igyekezete, és Imre tanúként meghallgatott munkásainak erősen részrehajló vallomásai ellenére mindössze sovány 52 ezer forintot ítéltek neki. Nem fizettem meg, mégsem jött a végrehajtó. Nem tudok másra tippelni, minthogy a sikertelenség miatt annyira elszégyellte magát, hogy lemondott erről az eredeti követeléséhez mérten pitiáner összegről. Több közös ügyünk nem volt, de néhány év múlva kereszteztük egymás útját, a szó szoros értelmében.
Állok a parkolóban egy megüresedő helyre várva, s eközben egy másik parkolóhelyről kitolató gépjármű komótosan benyomja autóm bal hátsó ajtaját. A hátsó ülésen ülő kisgyerekeimmel dermedten nézzük a karosszéria lassú alakváltozását. A másik autóból Imre száll ki, és köszönés helyett azt kérdi, hogy miért mentem neki? Hirtelen nem tudtam semmi okosat válaszolni erre a hülye kérdésre, de szerencsémre többen végignézték a jelenetet, így a biztosító kifizette a káromat. Meg kellett állapítanom, hogy ez az ember teljesen elromlott. Már nem az, akit korábban ismertem, akinek egykoron megmentettem csődbe jutott vállalkozását.

Előrelátó és gondos, de hiába

Okulva rossz tapasztalatokból, a következő csapat munkáját művezető mellett műszaki ellenőr is irányítja. Ahogy a Kopasz mondja, kontroll alatt kell tartani a melósokat a jó eredményhez. Te is úgy gondolod, hogy ez kell az üdvözüléshez? Akkor mindannyian tévedünk. Az építési vállalkozó által delegált, sötét öltönyben feszítő nyugdíjas építész bácsi csak biodíszletként szolgál, semmi haszna nincs, csupán egy illúziót kelt arról, hogy szervezetileg nem hiányzik a csapatból az építésvezető. Az alkalmazott műszaki ellenőr pedig a díszpinty szerepét tölti be, aki minden nap megjelenik, jópofáskodik egy keveset, majd beír néhány sort az építési naplóba, hogy neve legyen a gyereknek.
Hamarosan elmegyek itthonról, de előtte a készülő támfal alapárka mellett megbeszélem az építésvezető bácsival, hogy mielőtt betöltenék az úsztatott betont, vágjanak egy alkalmas méretű 110-es csövet, mindkét végét tömjék be, és fektessék keresztbe az árkon annak tetejéhez közel, de a föld szintje alatt. Beavatom a miértjébe is, hogy ne akadékoskodjon. Majd egyszer ezen a csövön keresztül fog haladni az öntözővizet a kertbe juttató vezeték, és nem akkor akarom fáradságos munkával áttörni a betont (meséltem már, hogy ha építünk valamit, akkor azt be kell csövezni). Néhány nap múlva ellenőrzöm.
– Sikerült betenni a csövet?
– Hová? Milyen csövet?
– Az alapárok tetejére, hogy körbefolyja a beton.
– Jajj, az kimaradt, de semmi gond, megoldjuk. Szólok a Janónak, hogy ásson egy gödröt a fal mellett, és menjen be az alap alá.
– Ha elfelejtették, akkor ott egye a fene, és ne ássanak az alap alá.
– Janó! Gyere ide! Hozzál csákányt, lapátot, ásót, kapát!
Janó jön, és serényen ásni kezdi a gödröt a bácsi átgondolatlan utasítása szerint. Hiába kérem, hogy hagyjanak fel ezzel a felesleges munkával, az öreg süketet játszik. Már nem is akarom föld alatt vezetni az öntözővizet, jó az a felszínen, falon kívül. Ronda lesz, de nekem ne ássanak az alap alá. Az öreg felfogta, hogy elbaszta, és most úgy akarja orvosolni a hiányosságot, hogy még jobban elbassza. Szakszerűtlen, buta, csökönyös viselkedés. Itt állok maflán a saját udvaromban, én lennék az építtető, tőlem kapják a fizetésüket, és nem fogadnak szót nekem. Vajon mi lenne a hatékony eljárás egy ilyen esetben? Janónak csákány van a kezében, vele nem akarok veszekedni. Az öreggel nem akarok csúnyán beszélni, mert tisztelem a korát. Janót megértem, mert nem én vagyok a főnöke, de a bácsi viselkedését nem tudom hová tenni. A gödör egyre mélyül, én pedig tehetetlen vagyok a konok értetlenséggel szemben. Mit mond erre a Kopasz? Káromkodásnak is beillő, indulatos szavakat.
Letettek egy konténert az udvarra, a garázs elé. Pereméhez pallót támasztanak, ezen tolják fel a talicskát, és zúdítják bele a kitermelt földet. Időben szólok, és javaslom a pallót a másik oldalra tenni, mert úgy nem fenyeget a vadonatúj garázskapu sérülésének veszélye. Szekcionált Hörmann, 4.5 centi vastag hőszigeteléssel. Meglehetősen drága volt, tetszik mostani állapotában, vigyáznék rá. Nem helyezik át a pallót, mert akkor nagyot kéne kerülni a talicskával, de ne aggódjak, vigyáznak. Ettől én még aggódok, meg is vizsgálom másnap a kaput, és látom rajta a rendellenes benyomódást, a talicska fogantyújának lenyomatát. Számonkérem az építésvezetőt, de nincs gazdája a károkozásnak. Ellenben van mentegetőzés, hogy az a sérülés ott volt már korábban is. Megint illik ide a kérdés, hogy mit mond erre a Kopasz? Egyelőre előnyben vagyok a húgyagyú sumákokkal szemben, mert még nem fizettem ki a vállalkozó díját, tehát lesz miből levonni a sérült lamella árát.
Más miatt is vissza kellett tartanom a díj egy részét, így tekintélyes summa maradt nálam, ami érthetően hiányzik a vállalkozónak. Ő nem perrel fenyeget. Azt mondja, hogy ha nem kapja meg a pénzét, akkor rámküldi a város leghírhedtebb maffiózóját. A valóban rossz hírű, kivénhedt bunyós nevét sokan félték, de nem hatott meg az üres fenyegetés. Viszont valahogy a bunyós fülébe jutott, hogy visszaéltek a nevével, ő pedig jelentkezett ennél az építési vállalkozónál, hogy ez nincs ingyen, és kéri az illetményét, hiszen sok munka és hosszú börtönévek állnak a rettegett márkanév mögött, aminek jogtalan használata tilos. Erre mondják, hogy visszanyal a fagyi.

Újabban nem a TV-t nézi az, aki hiteles tájékoztatást keres – sokan a YouTube csatornáin találnak rá az őket érdeklő anyagokra. Ebben a speciális moziban ebből a forrásból kínálok mellékleteket a szürke szöveg illusztrációjaként.

Tervek, méretek és a szükséges szigor

Statikai számításokkal és technológiai fegyelemmel együtt fontos tényezői ezek az építőipari kivitelezésnek, és aki nem tartja magát a tervben lefektetett előírásokhoz és a szakma szabályaihoz, az rosszul végzi a dolgát. Nem pusztán azért, mert összedőlhet az épület, hanem mert csalódást okoz a megrendelőnek. Velem is megtette az egyik vállalkozó, hogy hányaveti, gondatlan kitűzés mentén épített falakat, és az eredménnyel nem voltam maradéktalanul elégedett. A készre jelentett munkát megközelítve nem voltam rest mérőszalagot vinni magammal, és megmértem két párhuzamos fal távolságát, ami nem stimmelt a terven feltüntetett számmal.
– Na, jóember, most mutasson rá arra a falra, amit saját szórakoztatására épített.
– Hogyhogy? Miért?
– Mert azt nem fogom kifizetni.
– Hogy a fenébe gondolja ezt?!
– Úgy, hogy ez a távolság 7 méter 70 centi. Mérje meg maga is!
– Valóban – mondja a mérést elvégezve – , és mi a gond ezzel?
– Annyi a gond, hogy ide egy 8×4-es úszómedencét terveztem. Nézze csak meg a tervet!
Termetes, lapátkezű bandagazda, szerintem nagyot tud ütni, de én valószínűleg gyorsabban futok nála. Ezen morfondírozok, miközben előveszi táskájából a papirost. A számok nem vitathatók, nem kell győzködnöm az eltérésről. Vakarja fejét, és tesz egy erőtlen kísérletet arra, hogy rávegyen: jó lesz nekem kisebb medence is. Kötöm az ebet a karóhoz, hogy a terv nem hazudik, nem most írtam rá a méreteket, és nem véletlenül annyi, amennyi. Elrontották, kárt okoztak, tessék megtéríteni.

Találkozásom Kovács kováccsal

Megépültek végre kőfalak, pillérek az utcafronton is (négy brigádot fogyasztottam közben), van mire kaput akasztani. Most fogok közel kerülni a díszműkovács szakma kiválasztott képviselőjének foglalkoztatásához. A kiválasztás kivételesen nem megterhelő, mert korábban már felhajtottam egy kovácsmestert, aki középkori hatású rácsot gyártott a patak átereszéhez, bizonyítva ezzel rátermettségét. Ő gyártotta a pillérekbe falazott acél tartókat is, egy kézben lesz az egész konstrukció. Ideális helyzet. Megállapodtam vele, ő pedig rögtön legombolt rólam 200 ezer forint előleget, hogy aztán hosszú idő elteltével se történjen semmi. Már rosszat sejtettem, amikor visszaadta a megbízást az előleggel együtt. Eltelt egy csomó idő, és nem haladt az ügy. Helyben topogok.
Ilyenkor jól jön a kiterjedt ismeretség. Az egyik autókereskedő haveromnak annyira beindult az üzlet, hogy új házat épített, amit büszkén mutogatott. Úszómedence a kertben feszített víztükörrel, bikinire vetkőzött, barnára sült macával a napozóágyon*, és a lényeg: kovácsoltvas kapu. Tőle kaptam hozzáférést egy roppant elfoglalt díszkovács mesterhez, aki szintén lerántotta rólam az előleget. 600 ezer forintra tartotta a végeredményt, amit 550-re alkudtam le. Nem is kaput rendeltem, hanem egy kapukomplexumot, egy kapukölteményt gyalogosbejáróval és kiegészítő kerítéssel ugyanabban a stílusban. Mindezt nem sík, hanem ívelt kivitelben, hogy legyen benne valami szokatlan.

íves kapuköltemény gyalogosbejáróval, kiegészítő kerítéssel

Sokat vártam rá, a szakemberek meg sokat szenvedtek a laposvasak hajlítgatásával. Én is sokat szenvedtem a kovácsmester végtelenül pökhendi, magát fényező, mindenki mást lefitymáló szövegétől, amit unos-untalan végig kellett hallgatnom, amikor műhelyébe látogattam. Kovácsnak hívták, akár a szakmáját – könnyű volt megjegyezni.
Részletes terv született a helyszíni mérések alapján. Szükség is volt rá, mert nem egy szokványos szerkezet készült, hanem annál érdekesebb. Kikötöttem, hogy a kapu és a nyílás szélei között olyan keskeny rést hagyjanak, hogy macska se férjen át. Aztán eljött a napja a kapukeret próbájának. A kovácsmester által fennen hangoztatott profizmusból nem lehet levezetni azt a szemlesütve előadott magyarázkodást, ami az üres kapukeret illeszkedési vizsgálatát követte. Kihozták a helyszínre, és azon tanakodtak, hogy miért van középen 30 centis rés a két kapuszárny között? Nyilván elmértek valamit. Vagy a helyszíni méretvételnél vagy a műhelyben a vagdosásnál. A nagyszájú mester bezzeg nem jött zavarba. Középen összeillesztették a szárnyakat, és így tartották az emberei, hogy megvizsgálhassam a látványt.
– Jó lesz így? – kérdi a főnök.
– Nem. Nem lesz jó, hiszen a széleken 15 centis rések tátonganak. Ezen nem egy macska, hanem egy kutya, de egy süldő vadmalac is keresztülmászik.
– Annyira nem rossz, mert egy ember nem fér át – próbálkozott a kovácsmester.
– Nem ezt beszéltük meg.
Ennyit a végtelen profizmusról. Annyi haszna volt ennek a próbának, hogy most már csak a hiányzó szakasz hosszát kellett lemérniük, majd a műhelybe visszatérve ennek megfelelően megtoldani a szerkezetet. A végeredménnyel már elégedett voltam, és róluk is sugárzott a boldogság, hogy sikeresen megküzdöttek ezzel a formabontó megoldással.

Elővigyázatosan, indokolatlan bizalommal

Az építkezésen okozott károk bemutatása közben Kopasz elkalauzol bennünket a látszóbeton támfalig, amin egy munkagép markolókanalával okozott sérüléseket láthatunk. A narrációból megtudjuk, hogy nem ez a felfedezés felhőtlen boldogságának forrása. Ha tudná, hogy milyen olcsón megúszta a gépkezelő hanyagságát!
A múlt század 90-es éveinek vége felé, a kőmunkák befejeztével jutottam elhatározásra, hogy elegem van az eső utáni sáros állapotokból az udvaron, és egy nagyszabású udvarburkolást terveztem. Akkoriban még azt az elvet vallottam, hogy mindent szakemberre kell bízni, mert az vezet jó eredményre. 200 m2 felület, ahol azzal kell kezdeni a munkát, hogy kitermelik a földet 40 centi mélységben, és elfuvarozzák. A kiszedett föld helyére kerül 10 centi vastagságban zúzott kő, majd erre 10 centi beton, acélháló, megint 10 centi beton, aminek megszilárdulása után jöhet a tetejére 3 centi ágyazóréteg (kőzúzalék) és erre fektetik a 8 centi vastag burkolóköveket. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a föld kitermelése után a terepet alaposan megtömöríti egy vibrációs úthenger.

Szakemberek szerint ez a rétegrend bármilyen szóba jöhető terhelést elvisel anélkül, hogy megsüllyedne. Minek nekem ilyen vaskos megoldás? Jó okkal. Mesélte egyszer valaki, hogy otthonát autójával elhagyva nyitva maradt a kapu. Ezt a lehetőséget észlelve, az udvarába tolatva fordult meg a szűk zsákutcában egy teherautó. Nem akármilyen, hanem egy KrAZ, egy ruszki teherautószörny, megpakolva építőanyaggal. A szomszéd számolt be az eseményről, miután az ember hazatért otthonába, és a frissen kövezett udvarában árkokba hajtott autójával.
Nem szívesen kerülnék hasonló helyzetbe, mert noha KrAZ-ra nem kell számítanom, a kaput is zárva tartom, de abban az időben még nem készült el utcánkban a közcélú szennyvízvezeték, ezért gyakori vendég volt udvarunkban a szippantós autó. Ez sem egy pillekönnyű szerkezet: a 16 m3-es változat összsúlya 27 tonna, az udvar burkolata mégis kifogástalan. Sehol semmi gödör vagy vályú, eső után nem látok pocsolyákat. Ha az unokáimnak egyszer görkorcsolyázni támad kedvük, annak sem lesz akadálya a sík felületen, mint ahogy a gyerekeim is élvezték a sima udvar előnyeit kiskorukban.

Megvizsgáltam referenciákat, és ezt követően egy alkalmasnak tűnő céget, a Sztráda92 nevű, mélyépítésre és földmunkára szakosodott vállalkozást bíztam meg a kivitelezéssel. A végeredményt tekintve jól választottam, mert a munka elfogadható minőségben elkészült, a megállapodás szerinti díjat kifizettem. Csupán az alkalmazott humán erőforrás kifogásolható agyműködése teremtett tűrhetetlen helyzeteket olykor (ezt a jelenséget Kopasz is észlelte építkezésén, és hangosan gondolkodva elemzi az építőiparban dolgozók észjárását).
Az udvar szélén, a kőkerítés tövében szennyvíz- és csapadékvíz elvezető csövek húzódnak a föld alatt, viszonylag közel a felszínhez. Ezt közöltem a művezetővel, majd a gépkezelőnek is megmutattam töviről hegyire, hogy melyik az a földsáv, amit nem szabad bolygatni. A vázrajzon is burkolatlan területként szerepelt, hogy a csövek dugulás vagy bármi gond esetén könnyen feltárhatók legyenek, tehát semmi nem indokolhatja ennek a sávnak bevonását a terep alakításába. Beindul a gép, megkezdődik a munka. A kapu előtt diskurálunk a művezetővel, amikor recsegést-ropogást hallok, és azt látom, hogy a markoló felemelt kanaláról a földből kitépett csövek lógnak. Azok, amiknek fennmaradását és épségét biztosítandó, minden illetékessel megbeszéltem, mindenkinek megmutattam a tiltott területet. Nem emlékszem már, hogy kinek és hogyan nyilatkoztam hirtelen a pusztítást látva, de a Kopasz kifakadását ismerjük ilyen esetekre.
Meglehet, hogy Kopasz jól járt azzal, hogy nem kísérte figyelemmel a rázós helyzetek alakulását közvetlen közelről, hanem ehelyett kellemes nyaralását töltötte. Utólag csupán verbalitása teljesedett ki szaftos káromkodásokban, míg élőben szemlélve az építőmunkások bénázását, talán mentő viszi el a helyszínről szélütés tüneteivel.

A melós közönye, érdektelensége és zsiványsága

Fokozottan jelenik meg a munkagépkezelők viselkedésében a szar is le van szarva életérzés. Egy nagy és erős gép kezelőfülkéjében ülve nem ismernek ellenséget. Vezérlőkarokat pöcögtetve, csekély erőt kifejtve irányítják a gépszörny mozgását. Hátradőlve, kényelmesen végezhető munka, egyáltalán nem megerőltető.
Kopasz is panaszkodik a gépkezelő hanyagsága miatt bekövetkezett károkra, és nekem is voltak kalandjaim munkagéppel, gépkezelővel. Úgy tűnik, ez a műfaj vonzza a bajt. Feledhetném már az udvar burkolásának idején elszenvedett sérelmet, a földből markolóval kitépett csöveket, csakhogy újabb mélyépítő csapat hatolt be udvarunkra, és ez az élmény feltépte a sebeket. Hiába vagyok elővigyázatos, őket be kell engednem, mert a vezetékes víz és a szennyvízelvezetés földmunkáit végzik, jelenlétük szükségszerű és elkerülhetetlen.
A markoló nem a gumikerekein áll munkavégzés közben. Szélesen támaszkodó acél talpakat ereszt a földre, amivel a gép billegését, elmozdulását akadályozza meg. Van szeme a melósnak is, ugyanazt látja, amit én. Csakhogy ő egy nemtörődöm, figyelmetlen, hanyag példánya az emberi fajnak, és ezeket a talpakat az udvar burkolt részének és a füves területnek határára, a szegélykövekre ereszti. Meg is emeli a soktonnás gépet, alaposan meggyötörve ezzel a vékony betonszegélyt. Hiába ordibálok, mert az óbégatásomat elnyomja a gép zúgása. Mire odaszaladok, addigra kész a baj. A szegély több helyen megrepedt, darabok törtek le belőle, és ami a legsúlyosabb: kimozdult a helyéről. Ennyi nem volt elég. Ezek az erősen jellemhibás melósok különös nyugalommal és határtalan önbizalommal, egybehangzóan állítják, hogy a szegélyek sérülései már a munkakezdés előtt láthatóak voltak, és hiába ugrálok, ők többen vannak.
Ellenőrző kérdés: mit mond erre a Kopasz?

Gyanakvó és bizalmatlan, ugyanakkor lágyszívű és engedékeny

A pinceépítés alkalmával, sokat tapasztalt építtetőként semmit nem bíztam a véletlenre. A melósok érkezése előtt alaposan végigfényképeztem a területet, és minden műszakot személyesen felügyeltem. A 42 napig tartó kivitelezés elbeszélése kakukktojásként szerepel a háztáji építési munkák történetei között, hiszen a munka javát szakemberek végezték, rám csak a villanyszerelés maradt a legvégén, de előtte még egy teljes műszakot ledolgoztam velük, hogy az én kezem nyoma is ott legyen az építményen. Szakadatlanul a pince bejáratánál szobroztam, és árgus szemmel figyeltem minden mozdulatot. Talán ennek a felügyeletnek is köszönhetően lett pont olyan a borospince, amilyennek elképzeltem. A culágerek és a vágathajtók mellett két kőműves szaki dolgozott a csapatban, térben és időben párhuzamosan falazva a jobb- és a bal oldalt. Nekem ez sem ment volna egyedül. A jobbon dolgozó Szilárd remek munkát végzett, de a bal oldalon baszakodó Zoltán csapnivaló szakember. Az ő oldalán az állófal kihasasodott, a falak találkozása nem sikerült derékszögűre, a vízszintesre tervezett padló pedig lejtett.
Láttam valami ördögit ebben a rossz fogazatú, groteszk és diabolikus Zoltánban, és nem csak külső megjelenésében, hanem viselkedésében is. Élvezetet lelt benne, és minden lehetőséget megragadott bosszantásomra, aminek egy beszélgetés során feltártam lehetséges okát. Az asszony megcsalta a szomszéddal, válófélben vannak, és úgy néz ki, hogy a vagyonmegosztásnál kisemmizik. Hiába dolgozott évtizedeken keresztül szorgalmasan, most mindent visz a csalfa nő (valahogy minden emberi történetben megjelenik a nő, és hatással van az eseményekre).
Már csak a hátfal és a padló volt hátra, amikor Szilárdot átvezényelte főnöke egy másik munkára, így Zoltán lett az agytröszt a csapatban. Ennél a szakasznál már bemerészkedtem a majdnem kész pincébe, és ott álltam a faszi közelében, mert mintha szándékosan rosszul nyúlt volna mindenhez. Kifáradtam ebben, és volt olyan pontja összecsapásainknak, amikor eleredt az orrom vére. Rosszat sejve felkerestem a háziorvos rendelőjét, ahol a doki éppen nem ért rá, mert egy másik helyiségben fontos adminisztrációval foglalkozott. Sebaj, az asszisztense megmérte a vérnyomásomat, majd felsikított.
– Jesszusom! Kettőszázhárom! Doktor úr! Jöjjön gyorsan!
Kirúgta maga alól a széket, jött is gyorsan, és valamit a nyelvem alá fecskendezve enyhített a nyavalyán.
A bosszúság a legutolsó munkafázisnál, a pince padlójának burkolásánál tetőzött. Normális körülmények között nem kellene beleszólnom, mert ha a szakma szabályai szerint épül meg, akkor az elfogadható eredményt hoz. Baljós előérzettel mégis adtam instrukciókat.
– A legalsó lépcsőfok fellépője ugyanolyan magas legyen, mint a felfelé vezető többié, ne legyen eltérés. Megoldható?
– Hogyne, persze.
– Legyen vízszintes a padló, ne lejtsen semerre. Lehetséges?
– Nem kérdés.
– Alaposan tömörítsék meg az ágyazatot, mert több száz kilós hordókat és tartályokat fogok itt elhelyezni. Képesek rá?
– Értem én a szakmámat, nem kell nekem magyarázni! – mozdul meg az önérzet Zoltánban.
– Akkor mindent megbeszéltünk.
Az előzményekből sejthetően falra hányt borsó volt az összes kérésem. A legalsó lépcsőfok egy téglasorral alacsonyabb lett a többihez képest, és a padló masszívan lejtett a hátfal felé. Ráléptem sarokkal egy fal melletti burkolótéglára, ami azzal egyidejűleg süllyedni kezdett a laza ágyazóanyagban. A próbát elvégeztem más helyeken is, ugyanezzel az eredménnyel. Ennél a résznél már edzett voltam, nem csodálkoztam, erre számítottam. Levonult a csapat a munkaterületről, jött a főnök a pénzéért, én pedig kifizettem neki a kialkudott összeget. Már nem vagyok olyan szigorú, mint régebben, amikor ilyen helyzetekben levonást eszközöltem, heves kiabálások közepette. Most barátságosan elbeszélgettünk egymással, bemuttatam neki a feltárt hibákat, de összességében elégedett voltam. Annyit mondtam még a főnöknek, hogy:
– Ez a Zoltán borzasztó munkaerő. Szerintem nem éri meg a pénzét.
– Hát pedig pont most kapott fizetésemelést.
Amit ez a nagyra becsült munkaerő legutóbbi szereplésével nem volt képes tisztességesen elvégezni, az egyszerűen javítható. Téglákat felszedni, kipakolni a pincéből, majd az ágyazatot szintezni és tömöríteni. Ezt követően már csak a burkolatot kell helyre tenni, kifugázni. Nem bonyolult műveletsor, képes lennék rá, de nem érzek magamban elég buzgalmat és elszántságot a kivitelezéshez – belefáradtam az elmúlt hetekbe. Idővel szerződtettem egy szakembert, aki egy nap alatt végzett a munkával – kétszer fizettem a padlóért. Ez volt a legbékésebb módja az elcseszett kivitelezés javításának, mert már nincs kedvem veszekedni.

Mihály 2.0 (a silányabb változat)

A borospince elkészültével úgy láttam a jövőt, hogy ide soha többé nem teszi be a lábát nagy létszámú építőcsapat. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem lesz az udvar felvonulási terület, építőanyag-depó, és a füves részre sem fog ráhajtani valami barom, árkokat vájva teherautójának kerekeivel, kipusztítva növényzetet. A háztartási viszonylatban nagyszabású építkezések végétől számolva nagyjából 20 év késedelemmel éppen ideje rendet tenni, lakályossá varázsolni lakókörnyezetünket (2020-at írunk).
Néhány héttel a pinceépítők távozása után alkalmaztam azt a szakembert, akit első itteni munkájaként a borospince elrontott padlójának javításával bíztam meg. Aztán további apróbb munkákon kereken egy hónapot dolgozott nálunk, mégsem emlékszem a nevére, így kerül Mihály 2.0-ként a krónikába, noha nem lehet egy napon említeni a két szakembert. Nem volt olyan ügyes, s ezzel az állítással igazából a nagyon ügyetlen jelzőt enyhítem, és illett rá a trehány is. Egy igazi mekkmester. Miért alkalmaztam mégis? Nem találtam mást a mai magyarországi szakemberínségben, aki ráért volna. Egy régebbi történetben meséltem már viselt dolgairól, de ott nem említettem azt a bénázást, amit a vizesblokkban elkövetett.
Szakmája kőműves-burkoló, de figyelmembe ajánlotta vízszerelésben szerzett jártasságát, és ajánlkozott, hogy szívesen elvégezné ezt a munkát is. Nosza, rajta. Helyükre kerültek 5 rétegű vízcsövek a hozzájuk való fittingekkel, most jöhetne a betonozás és burkolás. Eddigi bemutatkozása alapján hanyag munkát végez, erre figyelemmel szigorú ellenőrzést kíván az eredmény. Odagurítom a kompresszort, rákötöm a cső végét. Nincs szükség szivárgásjelző anyagra, mert nyomás alatt jól hallhatóan sziszegnek a csatlakozások. Egytől egyig, kivétel nélkül. Kizárható, hogy a felhasznált idomok mindegyike hibás, ezért a technológiai fegyelem megsértésére gyanakszom, ami be is igazolódik. Nem kalibrálta a csöveket, azt sem tudja, mi fán terem ez a művelet. Öröm az ürömben, hogy ő intézte az anyagbeszerzést, és szorítógyűrűs idomokat vásárolt. Ezek oldható kötéssel csatlakoznak a csövekhez, amik így hál' istennek nem rövidülnek meg, mert nem kell vagdosni.
Ismét alábbhagyott a bizalom a "szakemberrel" szemben, ezért a leszerelt idomok helyett présidomokat hozok haza a szerelvényboltból. Szerzek hozzá szerszámot, és mindet magam krimpelem a csövekre – most nem marad el a kalibrálás sem. Az eredmény kifogástalan, nem kell aggódnom, hogy valaha szivárogni fog. Nem sokáig örülhetek, mert nyakamon maradtak a méregdrága szorítógyűrűs fittingek. Jó lesz kutyákat dobálni, mert a boltban nem váltják vissza, becserélni sem tudom más termékre. Újabb kár ért a szakember miatt, de nem vonom le a béréből. Enélkül is elég szerencsétlen.
Néhány nappal később, legutolsó botrányos megmozdulása olyan otrombára sikeredett, hogy az nálam nem talált kedvező fogadtatásra. Korábbi tapasztalatok alapján ügyelek vérnyomásom alakulására, ezért nem adtam tudtára, hogy most telt be a pohár. Rövid időre magára hagytam, majd visszatérve annyit mondtam neki, hogy azonnal el kell utaznom, és nem tudom mikor jövök haza. Felügyelet nélkül nem dolgozhat nálunk, tehát keressen magának máshol munkát addig, amíg haza nem térek. Kegyes hazugság, mert jobban illett volna a helyzethez a takarodjon, és ne kerüljön a szemem elé, mégsem bántottam. Kifizettem aznapi bérét is, pedig nem érdemelt volna semmit a teljesítményét értékelve. Elpuhultam volna?

Mások is elszenvednek károkat, ami cseppet sem vigasztal

A borospince padlóját régi, bontott, egész téglával burkoltuk, mert nekem megfelel. Aki igényes és táncolni akar rajta, az gyönyörű, vörösre égetett, vágott téglával képzeli el a padlót – így lehet ezzel az anyaggal tükörsima felületet létrehozni. Borsos áron mérik az ilyen burkolóanyagot, ezért sem fájt rá a fogam, viszont láttam már olyan padlót, ami ezzel az elsőrendű anyaggal készült, és a végén mégis hiányzott belőle a természetes téglavörös varázs. Nyomasztóan szürke lett a kész padló. Kitalálható a változás oka, de elmesélem.
Minden rendben lévőnek tűnt addig, amíg a lapokat a ragasztórétegre helyezték, és már csak a hézagok fugázása volt hátra. A "mester" bekeverte a fugázóanyagot, és a bevált módszer szerint ráöntötte a padlóra, hogy ott egy gumis simítóval bedolgozza a hézagokba. A végén a felesleget eltávolította, majd egy nedves szivaccsal szokás szerint végigtörölte az elkészült padlót. Mindenki szerencsétlenségére a porózus tégla nem úgy viselkedik, mint a megszokott mázas kerámia- vagy gránitlapok, amikről a fugaanyag maradéktalanul lemosható. A tégla bizony magába szívta, és cementszürke lett a vágyott téglavörös helyett. A baleset után elhangzott olyan bíztatás a melós részéről a csalódott megrendelő felé, hogy nem kell aggódni, mert ha sokat járnak rajta, akkor majd lekopik a szürke réteg, és előbukkan az eredeti szín. Ez a szöveg csak olaj volt a tűzre, mert a szakember különben is darázsfészekbe nyúlt – nem akárkivel szemtelenkedett.
A megrendelő a német építőiparban edződött építésvezetőként, ahol nap mint nap szedett-vedett vendégmunkások között kellett rendet vágnia. Nagyhangú, nagydarab, kb. 130 kilós, pirospozsgás képű sváb ember, akinek sosem volt gondja érdekeinek hatékony érvényesítésével. Többfokozatú fegyelmezési módszerével tartott rendet az építkezéseken. Enyhébb esetben csak kiabált a dolgozóval. Ha szükségét érezte, akkor meg is rázta egy kicsit. Súlyosabb helyzetekben kiosztott néhány pofont vagy seggbe rúgást, durvább esetben ütlegeket is mért a delikvensre, és ha javíthatatlannak ítélte a humán erőforrást, akkor ezek után el is zavarta.
Hatékonyan szedte ráncba embereit, mégse lennék a helyében. Úgy vélem, hogy ezzel a habitussal egyszer agyvérzés végez vele, ha nem egy megregulázott szerb vagy albán vendégmunkás kése.

Összefoglalás

Csak a melósokkal van baj? Az ő bűneiket ismerjük, de miben vétkes az építtető, a megrendelő, a tulajdonos? Abban, hogy a közismert nehézségek, az elkerülhetetlen bosszúság, a megjósolható bonyodalmak, csalódások, a számtalan rossz példa és rémtörténet ellenére építkezésbe fog. Köztudomásúan veszélyes üzem, és nem csupán a magasságok és az onnan esetleg lezuhanó nehéz szerkezeti elemek miatt. Mi a legsúlyosabb gondok forrása? Az emberi tényező megjelenése a folyamatban (többnyire ezt használják ki a hackerek is). Ezt semmivel nem lehet kivédeni. Azzal sem, ha válogatott, egyetemi végzettségű legényekkel dolgoztatsz. Ilyen csapat nyilván nem létezik, de ha volna is, akkor némelyikükről hamar kiderülne, hogy Schadl György intézte a vizsgáit (beszámolójában Kopasz elmélkedik az építőiparban dolgozók iskolázottságáról is).
Kopasz a folyamatos kontroll alkalmazásában látja a megoldást, de ez sem vezet tökéletes eredményre. Számítania kell hibákra annak, aki építkezésbe vág, mert ez egy ilyen ágazat. Nem lehet minden melós mellé műszaki ellenőrt állítani. Te sem lehetsz ott mindenhol, de ha mégis, akkor neked sincs hátul szemed. Ez a hiányosságod elég ahhoz, hogy a hidegburkoló szaki észrevétlenül beleöntse a maradék fugázóanyagot a legközelebbi WC-be. Hiába öblíti le a marha, az anyag megül a kanyarban, és odaköt, leszűkítve a keresztmetszetet. Te meg beköltözve azon bosszankodsz, hogy állandóan WC pumpát meg csőgörényt kell használnod, mert nehezen megy le a szar. Orvosolható hiba, ha találsz valakit, aki nem csupán eltávolítja helyéről a WC csészét, de hajlandó benyúlni a szaros csőbe, és kikaparja a kanyarból a cementes anyagot. Azt pedig tudomásul kell venned, hogy nem csupán apró örömök fűszerezik életedet, hanem ellensúlyként jelen vannak kisebb-nagyobb bosszúságok is hergelésedre. A kutyád, a dédelgetett házikedvenced veszettül ugat az éjszaka közepén, amikor sünt vagy teknőst fog az udvaron. Őrületbe kergeti a dögöt, hogy nem tud rendesen beleharapni a prédába. Annyi a nyugodt alvásodnak, mégsem paterolod menhelyre a jószágot.
Nagy léptékben már nem tervezek változásokat, fejlesztéseket, ezért saját igényeim kielégítése okán viszonylag könnyen találok megoldást az építőipari kivitelezés lehetséges gondjainak elhárítására: minden munkát magam végzek. Két sikertelen házasságon túl egekben a kudarctűrő képességem, ezért bátran belevágok bármibe (így lettem amatőr borász is). Ha valamit elrontanék, akkor nem kell felelősöket keresnem, veszekednem, pereskednem. Saját hibáimmal könnyebb együtt élni annak elviseléséhez képest, mint amikor csalódnom kell valakiben.

A szigorúan vett alapelv, miszerint menjen a picsába minden szakember, szélsőséges esetben nem érvényesíthető. A közelmúltban több olyan kivitelezés zajlott nálam, amikhez kényszerűségből szakembereket hívtam.

  • Napelemek telepítése
    Próbaképpen felmásztam a tetőre, majd ugyanolyan óvatosan, de már aggodalommal telve, végrehajtottam a művelet fordítottját is. A kettő között megcsúszott a cipőm a Bramac cserép dorozsmás felszínén, és ez a jelenség elég félelmetesnek bizonyult ahhoz, hogy ne akarjak legénykedni a továbbiakban. Nagyot lehet zuhanni innen, kitörhet a nyakam – jöjjenek a szakemberek.
  • Villanyóra szekrény áthelyezése
    Nem bonyolult, de annál felelősségteljesebb, ráadásul bizalmi munka. Csakis az áramszolgáltatónál regiszrált villanyszerelők végezhetik – itt nem rúghatok labdába.
  • Pinceépítés
    Kiderült már a tetőre mászás idején, hogy nem akarok idő előtt elpusztulni, ezért nem kockáztatom, hogy a földbe vájt üreg rám omoljon. Szakemberek alkalmazása révén nem csak ez a veszély hárul el, hanem hamarabb elkészül, és nem kell menet közben egy újabb szakmát kitanulnom.

*Napozóágyon: a valóságban úgy történt, hogy a fiatalabb kiadású új feleség a konyhában sürgött-forgott, de ez a kép nem illik verőfényes napsütéshez, kristálytiszta vizű úszómedencéhez. Oda kellett írnom, nem bírtam ki. Ettől a túlkapástól eltekintve a fenti elbeszélések tényszerűek.