Borcímkés történetek

Emlékeim szerint a rendszerváltás idején, egy hazai egészségügyi intézménynek végeztem el valami egyszerű, de számukra nagyon hasznos munkát, amiért nem tudtak fizetni. Az intézménynek lett volna rá lehetősége, de a főnökökkel nem tudták jóváhagyatni, viszont a dolgozóknak szükségük volt rá. Ismerős helyzet? Van nekem szociális érzékenységem, ráadásul nem vagyok kapzsi, és ebben az intézményben kizárólag nőnemű emberszabásúak tevékenykedtek. Lelkes voltam, fiatal, tettre kész. Ezek a lányok meg olyan kedvesen kérték, hogy ingyen is szolgáltattam nekik a kívánt eredményt.
Attól kezdve mindenki boldog volt, és elégedetten vették birtokba napi munkájuk megkönnyítésére a betegségek nemzetközi osztályozására használt BNO-kódok keresését, és annak űrlapba illesztését megkönnyítő számítógépes segédprogramot. A nagy boldogság közepette még mindig a földön jártak, és észlelték az egyensúlytalan helyzetet. Ők kaptak valamit, én meg ki voltam zsákmányolva. Találékonyan kezelték az ügyet a részlegvezető lányok, mert fizetőeszközöket ugyan nem tudtak átadni nekem, de lekaptak a polcról egy 500 ívnyi, leporelló kivitelű etikett címkét tartalmazó bontatlan csomagot, és a kezembe nyomták, hátha tudok vele kezdeni valamit. Ezt a kedves gesztust a későbbiekben számtalan barátságos cselekedet követte, aminek már nem volt köze a BNO-kódokhoz.
Költözésről költözésre hurcoltam magammal ezt a jelentős értéket képviselő csomagot. Nem fogyott el, mert etikett címkére ebben a méretben és ilyen mennyiségben soha nem volt szükségem, és leporellós kiszerelésben manapság korlátozottan használható. A maradék a mai napig megvan, és csodálatos módon még mindig kitűnő állapotban – jól ragad, és a hordozó anyagról sem vált le, a sarkok sem pöndörödtek föl. Valószínűleg neves gyártó terméke.

74x23-as, viszonylag kisméretű címke, de rengeteg van belőle, és nem kerül semmibe. Csak a legszükségesebb tudnivalók férnek el ilyen kis felületen, ami illik a  semmi flanc  szemléletbe. Az ívet hosszában kettévágva az A4-es méretnél kicsit keskenyebb lesz, a nyomtató papíradagolójában így már elfér. Nosza, lássuk, mi jön ki ebből.

Nem birkózik meg a feladattal a szerény képességű LaserJet. Nem húzza be rendesen a felezett, lyukas szélű lapot. Elferdül, elcsúszik. Mások is tapasztalták már, hogy a forgó gumihengerekkel továbbított papír némely esetben felmondja az önkéntes együttműködést, és kényszeríteni kell a helyes viselkedésre. Erre találták ki a traktoros papírmozgatást, ami felülkerekedik a helyzeten, de több oka is van annak, hogy most nem hozok haza egy ilyen készüléket.

Megint vízzel főzök, tehát a feladat megoldásához marad a találékonyság, az ügyeskedés. Nagy türelemmel sikerült elérnem, hogy végre nem csúszik el, nem ferdül el, de a nyomat elmaszatolódik a fogdosástól. Bizonyos címkéken nem ragad meg rendesen a festék, de úgy általában pocsék minőségben kerül a nyomat a felületre.

A végtelen egyszerűségre törekvő megjelenést ellensúlyozta volna a QR-kód és a weboldal, amire az ügyfelet elvezényelve mindenre kiterjedő tájékoztatással kárpótolhatom a szabad szemmel alig észrevehető címkéért. Igen, ez jó koncepció, de a rendelkezésre álló címkekészlet és nyomtató együttese nem hozza az elvárható nyomatminőséget, és a hordozó hibátlan pozícionálása is nehézkes. Ez így nem lesz elfogadható, bármily költségtakarékos és flanc nélküli megoldással kecsegtet is.
Nem erőltetem tovább ezt az irányt. A Kádár-korszak végéről való csomagom ezzel tovább porosodik, a nyomtatót is inkább sima papírral fogom használni. Magam miatt nem törekednék címkenyomtatásra, hiszen itthon tartályból töltjük pohárba a bort. Azonban nagy ritkán adódhatnak olyan helyzetek, amikor valakit megajándékoznék, és egy palack bort nyomnék a kezébe. Felcímkézve, becsomagolva.

Nem panaszkodhatok, mert szép számmal működnek vállalkozások, akik alkalmas anyagok és eszközök gyártásával segítenek abban, hogy teljesüljön a vágyam. Ilyen körülmények között csak élhetetlen viselkedéssel fulladhat kudarcba az igyekezet, hogy boros címkét nyomtassak. Az iparági szereplők ugrásra készen várják a megrendeléseket. Nekem csak tudnom kell, hogy pontosan mit akarok, és el kell fogadnom a játékszabályokat. Ez utóbbi a gyártók és szolgáltatók szemszögéből leegyszerűsítve ennyi: te nyomtass címkét, mi meg jól megkopasztunk téged, mert ez nem lesz olcsó mulatság.
A címkenyomtatás iránti óhaj tehát nagy mennyiségű pénzt elköltve teljesül. Optimális sorozatnagyság esetén az egy címkére jutó költség bőven fájdalomküszöb alatt marad, de annak, aki évente mindössze 20-30 címkét nyomtat, drágább lesz a címke a bornál, aminek palackjára ragasztja.
Ebben az esetben is igaz a mondás, hogy nem kell ahhoz tehenet tartani, hogy tejet ihassunk. Kedvező áron legyártatok néhányszáz darab pofás, öntapadós címkét egy erre szakosodott nyomdában, és viszonylag szerény összegből megúszom a mutatványt, amiből jó ideig lesz mit felragasztani. Ebben a megoldásban csak a kedvező költség tetszik. Az már kevésbé, hogy minden borra ugyanaz a címke kerül, és ha valamiért kiábrándulok belőle vagy megunom, akkor megint mehetek a nyomdába.

A legrugalmasabb, a legtöbb lehetőséget biztosító megoldáshoz a komplett infrastruktúra birtoklása vezet. Nem lehet meggyőzni a tehenes példával azt, akiben megvan a kísérletező hajlam, és holnap már más elképzelése van a címkéről a maihoz képest. Az egyedi, személyre szabott címke előállítása pedig különös gondoskodást igényel, amit nem bízhatok másra.

Én is csalódtam volna magamban, ha nem tudok szerezni hirtelen egy alkalmas eszközt harmadáron. Belépőszintű teljesítményt képvisel, de zsír új. Annyi a "hibája", hogy valaki már kicsomagolta, és nem tetszett neki. Sato WS408. Nem a legbivalyabb típus, de megvan az a nagyon fontos képessége, ami nélkül már régóta nem hozok haza nyomtatót: hálózati üzemre alkalmas, Ethernet csatlakozással. Továbbá benne van az árában a NiceLabel és a BarTender egyszerűsített változata, ami önmagában is jelentős érték, hiszen ha egy címkeszerkesztő programba is beruháznék, arra rámenne a gatyám. Elképesztő drágaság van, persze csak az én pénztárcámhoz képest.
A nyomtató fel van töltve egy 100x70-es címketekerccsel, és egy tekercs festéklepedővel (ezek is benne voltak az árban). Nem számoltam utána, de olyan érzésem van, hogy ez a cucc nekem már akkor megtérült (profi címke- és csomagolástervezők óradíját figyelembe véve), amikor végeztem a prototípus címkék létrehozásával. Ezzel a megtérüléssel persze magamat áltatom, hiszen csak elméletileg térült meg, a nyomtató árát ténylegesen nem kaptam vissza.
Soha nem csináltam ilyet korábban, ezért a féktelen kísérletezés közben jócskán keletkezett selejt. Néha nem elég a képernyőn megvizsgálni a megjelenést, hanem ki kell nyomtatni, és meg kell szemlélni a tényleges képet, noha a WYSIWYG technológiának köszönhetően nem kell pusztán azért nyomtatni, hogy lássam az eredményt. Hónapokkal a nagy címketervezési láz után is felbukkannak még úton-útfélen, itt-ott szétdobálva, kiforratlan elképzeléseimet tükröző címkék. Nem, nem jó ötlet – seggtörlésre nem alkalmas.

Címketervezéshez a NiceLabelt választottam. Eddig minden ötletem megvalósításához adott megfelelő eszközt, és pofonegyszerű használni.

Az első igazi, jól sikerült borom címkéje már ezzel készült, aztán meg az NFC-vel működő hőmérős címkére nyomtatandó tartalmakat is ezzel terveztem.

Eszembe jutott még valami az etikett címkés esettel kapcsolatban, ami meseszerű, "jótett helyébe jót várj" jellegű befejezést ad ennek a történetnek.
Az EÜ intézménytől nem kaptam hagyományos értelemben vett fizetséget az elvégzett munkáért, csak a már említett etikett címkéket, speciális élményeket és kedves emlékeket. Aztán egyszer ellátogatott az intézménybe annak a cégnek az ügyvezetője, ami saját reklámszövegük szerint napjainkban is az "egyik legelterjedtebb számítógépes programrendszert" fejleszti a háziorvosi rendelők adminisztrációs feladatainak támogatására. Ott szemügyre vette a BNO-kódok használatát megkönnyítő eszközt, s ez oly mértékben megnyerte tetszését, hogy egyezségünk alapján integrálta ezt a funkciót a háziorvosi programrendszerbe. Az ügyletről nem született semmiféle papír alapú adathordozóra vetett szerződés, szóban egyeztünk meg. Az ügyvezetőről feltételeztem, hogy talpig becsületes ember, ami hamar be is bizonyosodott. Minden üzleti év végén elszámolt a forgalommal, és kápében átnyútotta a részesedésemet.
Semmi nem tart örökké. Ez a sikertörténet is véget ért néhány év múlva, de nekem addig is rendkívül jól esett.

Aki nem hiszi, járjon utána.