Patak menti munkák

Nagyobbik gyerekem születése után erős vágyat éreztem kiköltözni a városból. Rossz volt arra gondolni, hogy ha maradunk, akkor egy társasházi lakásban, játszótereken, aszfaltozott csíkokon, porban-szmogban fog felcseperedni. Ez a sors várt volna rá, ha nem bukkan fel a meghirdetett ingatlan, amibe sikerült annyira beleszeretni, hogy földobtam érte egy belvárosi és egy hegyoldali lakásom mellett az összes megtakarításomat. Nem volt elég. Eladtam hifi toronyot, autót, rádiótelefont.

Rendesen megkopasztott a dörzsölt eladó, de nem elégedett meg ennyivel. Az asszony is beletette mindenét, hogy aztán maradék ingóságainkkal áthurcolkodhassunk az erdő szélére. Nálunk így bonyolódott a házasodás, az összeköltözés. Ára van a családalapításnak, amit elég rendesen megfizettünk – kisebbik gyerekem már ide született.

Udvar, kert, patak, forrás, erdő (mókusokkal, vaddisznókkal és mindenféle csúszó-mászó állatokkal), továbbá egy meglehetősen nagy, többszintes ház, amin volt még bőven tennivaló. Korábbi belvárosi életem kényelme akkor ütközött ki igazán, amikor a nyári költözés után megérkeztek a hűvösebb, őszi napok. Ekkor még nem tudtam, hogy a fűtési szezonban 120 mázsa tűzifa elégetésével biztosítható új otthonunk kellemes melege. A kiskorúaknak szép gyermekkort ígérő környezetnek volt hátulütője, amihez messzemenően alkalmazkodtam: a fűtés költségét leszorítandó fakitermelő szakmunkásbizonyítványt szereztem, és vásároltam egy Husqvarna 61-es láncfűrészt. Informatikai tanácsadó, programozó és favágó – ezek a titulusok szerepeltek volna névjegyem következő sorozatán, ha eljutok odáig, hogy újat kell nyomtatni.
Nem jutottam el idáig, mert ahogy korábbi történetekben meséltem már, a szakmai tevékenységem egyszer csak átcsapott óvodáskorú gyerekeim nevelésébe, s ez a körülmény jó ideig kivont a forgalomból amellett, hogy az építési munkák folytatását is lehetetlenné tette. Nagyra törő terveim szerint a munka dandárja elkészült volna addig, mire a kölkök iskolába mennek, de ez a törekvés meghiúsult amiatt, hogy gyerekeim anyukájával csupán 5 évig voltunk képesek az ideális családmodellt követni (papa, mama, gyerekek). Az asszonyt nem tette boldoggá, hogy az elvégzett építési munkák tekintetében rendkívül hatékony időszakba sok minden más mellett belefért a patakmeder megszelídítése is. Korábban nagyobb esők után a patak tóvá duzzadt, ami beterítette az udvar egy részét, és ilyenkor előfordult, hogy a visszahúzódó víz nyomán döglött békát is találtam.

Pont jókor hozott össze a sors egy tisztességes és hozzáértő vízrendezési vállalkozóval, akinek az emberei remek munkát végeztek. Kiegyenesítették, és hajlított árokelemekkel rakták ki a medert, amitől a víz folyása felgyorsult (nem rakódik le a hordalék, nem kell rendszeresen kotorni). A kőfallal erősített telekhatáron a terepadottságokat kihasználva vízesést alakítottunk ki hordalékfogóval. Ma már nem találnék erre szakembert, de akkor sikerült egy műemlékeseknek dolgozó kovácsmestert megbízni a boltíves átereszbe épített rács elkészítésével. Középkori hatást kelt, amit bizonyos mértékben agyonvágtam a műkőből készült tálcával, de még most is elfogadható kompromisszumnak tűnik az anyagválasztás. Optikailag enyhén elüt a környezetétől, viszont funkcionálisan bevált.

Aztán hirtelen eltelt 25 év. Eltelt? Elrepült. Utódaim is kirepültek a családi fészekből. Már nem veszik igénybe gyereknevelési szolgáltatásomat, és apanázsra sincs szükségük, amit gimnáziumi és egyetemi éveik alatt talicskával toltam utánuk. Rengeteg szabadidő szakadt rám, amibe beleférnek kedvteléseim. Mindenkire kiszabnak valami hülye hobbit, nekem az építkezés jutott. Annyi minden után most jött el az ideje annak, hogy a patak környezetéből is kihozzam azt, ami az ingatlan évtizedekkel korábbi megvásárlása óta benne szunnyad. Meglehetősen mostohán bántam az udvarnak ezzel a részével, mert egy roncstemetővel kombinált szemétdomb formáját mutatta mostanáig, amire nem vagyok büszke.
Varázsa van annak, ha az ember udvarán patak folyik. Csobogását hallgatva, partjánál megpihenve borokat kortyolgatni – toborzóének (verbunkos) szerzése után kiáltó téma.

Nálam az építkezés rendszerint kalandos anyagbeszerzéssel, fuvarral és rakodással veszi kezdetét, amitől most sem térek el. Univerzális munkaerőként egyedül intézek mindent, mint ahogy azt már korábban is bemutattam. 40x40-es beton járdalapokkal kezdem, amit rutinosan a munkaterület közvetlen közelébe pakolok le. Így kevésbé fogok megszakadni, de a fű kisárgul alatta. Valamit valamiért.

Volt egy erőtlen próbálkozásom arra, hogy a helyszínt egyszerű és olcsó módszerrel tegyem otthonossá, barátságossá, kellemessé. Eltakarítottam a területről minden lomot és szemetet, aztán ledobtam egy zöld szőnyeget a patak melletti simított betonfelületre, hogy majd azon helyezek el néhány széket meg egy asztalt. Ez a betonozott felület egy föld alatti esővíz tároló fedele. Nem szép, de csúnya, nyílásának téglából rakott kávájában pedig egyszer óhatatlanul megbotlik valaki. Ekkor született az ötlet, hogy a pataktól a diófáig terjedő terület legyen egységes, szilárd burkolattal ellátva, aminek az esztétikum mellett van más kedvező hatása is. Könnyen tisztán tartható, egyszerűbb lesz a falevelek összeseprése és a diószüret is – mindenképpen megéri.

Mértem, méregettem, méricskéltem, de terv nem készült. Nem olyan bonyolult ez. Ja. Ebből lesz a nagy pofára esés, amikor menet közben szembe jön valami, amire nem számítottam. Terv tehát nincs, ellenben van határozott, de rugalmasan alakítható elképzelés, valamint néhány ötlet a részleteket illetően. Egészséges önbizalomból sincs hiány, lássuk mi lesz ebből.

72 darabot csomagolnak egy raklapra, amiből kijön 8 sor és 9 oszlop, ez határozza meg a burkolt terület szélességét és hosszúságát. Egy lap 14 kg, így a szállítmány összsúlya raklappal együtt csekély mértékben meghaladja a gépjármű 1 tonnás teherbírását, de ez még belefér. Ezt a nagyon komoly tervet azonnal felborítja az építőanyag kereskedő, mert azt mondja, hogy 91 van készleten, és el kell vinni az egészet, különben nincs üzlet. Egye fene: 10x9-es lesz a burkolt terület, és van egy tartalék lap. Kapok annyi kedvezményt az árból, hogy így is megérje. Terv borul, kettőt kell fordulnom a súlynövekedés miatt. A második fuvarnál a maradék járdalapok mellé felpakolok még annyi szegélykövet, hogy beleférjen az 1 tonnába – optimális súly, jó kihozatal. Eredetileg 20 centi magas szegélyeket hoztam volna, de a vásárlásnál kiderült, hogy a 25-ös jóval olcsóbb. Ki érti ezt? Mélyebb árkot kell ásni, de jelentős megtakarítás érhető el, ezért megint borult a terv. Ez a történet is afelé terel, hogy egyszerű munkáknál nem érdemes nagyon részletekbe menni a tervezéssel, mert a körülmények folyamatosan változnak, s ez módosítja az anyagigényt, a technológiát, költségvetést, méreteket stb. Nem marad erőm az érdemi munkára, ha már az elején kifáraszt a folyamatos újratervezés.
Ráment két műszak a fuvarra és a rakodásra, összesen 6 kanyar. Hoztam kisméretű burkolótéglákat is. Ezek olyan helyekre kerülnek, ahol nem fér el a 40 centis lap, mert vagdosni nem akarok. Jó lesz oda is, ahol íves felületet kell kialakítani, mert ennek a téglának kisebb a granularitása, finomabb lesz a görbület. Szükség van kőzúzalékra az ágyazathoz, folyami homok is kell a fugák besöpréséhez, és hozok még két vödör kavicsot. Újabb fuvar.

Rászoktam arra, hogy az ömlesztett anyagot szüretelőládákban szállítom. Egyszer kell lapátolni, utána a pakolás és célba juttatás már nagyon vidám folyamat, csak az anyaggal telt ládák súlyával kell megbirkózni. Rokon szakma a szakácsé, mert az is úgy vág bele a főzésbe, hogy előtte bevásárol a piacon meg a hentesnél. Mi lenne a fűszer megfelelője az építkezésnél? Erre nincs tippem, de az érdekes megoldások megtörik a szürke egyhangúságot. Ilyen ez a kisméretű téglákból alakított felület, ahol nem lépcső köti össze a szinteket, hanem egy görbe konvergál a magasabb placc vízszintes vonalához. Különös ízt ad ennek a megoldásnak a két pont közötti legrövidebb távolságot adó, ferdén beépített egyenes szegély, ami nem követi a görbületet.

Következik a ciszterna betonfedelének burkolása. Azt hihetném, hogy egy álom lesz erre a sík, vízszintes felületre ágyazatot teríteni, lehúzni enyhén lejtősre, majd elhelyezni a lapokat. Elméletben jól is hiszem, de a gyakorlat megint rácáfol a naiv elképzelésre, mert ez a betonfedél nem tökéletesen sík. Vannak rajta kisebb huplik, amit vastagabb ágyazóréteggel lehet kiegyenlíteni. Lőttek az anyagtakarékosságnak, hacsak nem akarok vésni itt-ott. Nem akarok.
A gyártó szándéka szerint 38 mm vastagságú járdalapok között akadnak egy kicsit vastagabbak és egy kicsit vékonyabbak. Ha ezek egymás mellé kerülnek, az jól észlelhető szintkülönbséget eredményez. Nincs ezzel gond, mert a fektetés művelete után fogom a gumikapalácsot, és addig püfölöm a magasabb lapot, amíg a kívánatos szintre nem süllyed (profik lapvibrátort használnak erre). Eredményes módszer, amíg földre készül burkolat. A föld mindig képes még egy kicsit tömörödni, de a betonból hiányzik ez a tulajdonság. A legbőszebb kalapálással sem érem el a célt ezen a felületen. Vagy elfogadom a lapok közötti szintkülönbséget, vagy minden egyes lap alá egyedi vastagságban terítem az ágyazatot. Ez nagyon rosszul hangzik, de már túl vagyok rajta. Amilyen lett, olyan lett. Ránézésre nem rossz, de a lapok találkozására lépve cipőtalpon keresztül érezhető a szintkülönbség, ha nagyon nem stimmelnek a szomszédos felületek, ráadásul a súrolófény is lebuktatja a pontatlan kivitelezést.

Vertikális buktatók mellett figyelni kell horizontális tényezőkre is. A bevált módszer szerint kijelölök egy alkalmas támpontot, és minden mást ehhez igazítok. Természetes támpont lehetne a fal. Ha innen indulok, nem tudok nagyot hibázni. Mindössze annyi veszélyt látok ebben a lehetőségben, hogy ha rosszul jön ki, és nem fedi pontosan egy egész lap a ciszterna nyílását, akkor a jövőben több lapot is fel kell szedni a teljes keresztmetszet feltárásához. Nem eredményez kezelhetetlen helyzetet, mégis jobban tetszik, ha egy lappal megoldható a nyitás-zárás. Ezért lett a ciszterna nyílása a támpont, és ehhez igazodik minden más.

Az innen a falig mért távolság nem osztható maradék nélkül 40-nel. Más szavakkal: nem mehet a falig a 40 centis lap, mert az utolsó sáv keskenyebb. Sebaj, erre hoztam a kisméretű burkolótéglákat, meg a kavicsot.

Ennél a fajta burkolatnál nagy jelentőséggel bír a szegély. Nem engedi kifolyni az ágyazóanyagot a területről, megtámasztja a szélső lapokat, és pontos elhelyezésével biztosítható a lapok szabályos lerakása, a fugák egyenletessége. Magyarul: nem lesz ronda és kacskaringós az eredmény, ha jó a szegély.

Az elkészült teraszt megtoldom egy nyúlvánnyal, amiről a vízhez vezető lépcső indul. Itt nem bonyolítom íves csatlakozással a szintkülönbség áthidalását. Nem szerepelt az eredeti elképzelésben ez a kiszögellés, nem is jön ki a 91 darabos járdalapkészletből. Hoztam még hármat, de ehhez már nem kellett teherautó – kényelmesen befértek a kisautó csomagtartójába. Ha igazán kemény vagyok, akkor hazacipelem a hónom alatt, de nem vagyok kemény. Akár macskám is lehetne.

A hordalékfogó oldaláról induló terméskő lépcsőfokok a patakmeder rendezésének idején készültek. Ősi darabok. Régebben még ráérősen dolgoztak a szakemberek. Nem kapkodtak, nem szaladtak hirtelen a következő ügyfélhez. A ráérős most azt jelenti, hogy ráértek, volt idejük elbíbelődni a vízparti lépcsőfokok megépítésével is amellett, hogy fő tevékenységükkel, a víz elvezetésével foglalkoztak.

Az ősi, egyenetlen lépcsőfoktól a terasz nyúlványának szintjéig 35-38 centis távolságokat mérek. Ennek fele kiad egy kényelmes fellépőmagasságot. Milyen szép is lenne, ha egy kényelmes lépcsőn lehetne lépdelni a patak felé, de nem vagyok ennyire szerencsés. Látható az alábbi képen, ahogy előbukkan a föld alól egy szürke PVC-cső, narancsárga kupakkal. Bármire is gondolsz, ez nem az. Ez itt a szegény ember közműalagútjának egyik vége, ami a lakóépületből indul, és eddig tart. Ennek a csővégnek el kell férnie a megépítendő lépcsőfok alatt, tehát a szintkülönbség felezése nem fog menni.