Gyermekvédelem – törvényen kívül

Nemrég a gyermeki lélek védelméről értekeztem a korhatár-besorolással összefüggésben, a közélet pedig a gyermekvédelem intézményeivel kapcsolatos botrányoktól hangos. Felkapott téma, és a társadalom reakciója alapján jelentős támogatással bír a gyámoltalanokon segíteni kész magatartás. Olyannyira, hogy csíráját tekintve Magyar Péter mozgalma is egy ilyen botrányból nőtte ki magát. Az időközben TISZA Párt nevet felvett csapat már egy egész országot gyámolítana, és a társadalmi elégedetlenség hullámain a 2026-os választásokat célozza meg kormányalakítási szándékával.
Magyarország időszerű kormánya szavak szintjén elítéli a gyermekek rovására elkövetett visszaéléseket, de nem intézkedik hathatósan az elkövetőkkel szemben. Ellenkezőleg. Magas szintű politikai kapcsolatokra enged következtetni a gyanúba keveredettek érinthetetlensége, aminek bizonyítéka K. Endre kegyelmi ügye, Kaleta Gábor kimenekítése a tengerentúlról, bizonyos gyermekintézmények régóta visszaélésekkel gyanúsított vezetőinek kitüntetései börtönbe vetésük helyett, és most a rénszarvasvadász miniszter – a kormánypárti képviselők heves bólogatásától kísérve – a lehető legbutább parlamenti felszólalással erősíti a gyanút. Beismerése a kormányzati bűnpártolásnak az ügyben 10 éve tartó nyomozás hangoztatása. Nyilvánvaló öngól ez az oktondi érvelés, magyarázatra sem szorul miértje. Akkor bezzeg dicséretes gyorsasággal látja el feladatát a rendőrség, amikor állampárti potentátok feljelentései alapján, piszlicsáré ügyekben nyomoznak "elkövetők" után (jellemzően interneten képeket megosztó nyugdíjasokat ráncigálnak ki ágyukból hajnalban). Nagyon derék, szolgálnak és védenek, hiszen csírájában fojtják el a társadalomra veszélyes magatartást. Akkor lennék nyugodt és elégedett, ha valódi bűnügyekben is ilyen gyorsan, lelkesen és hatékonyan működne a rendőrség és az ügyészség, nem alibizve nyomozgatnának tíz éven át egyetlen ügyben.

Egy régebbi gondolatmenetben jobbágysortól féltettem porontyaimat, majd az állami gondoskodásba vetett hitetlenségemet fogalmaztam meg. Mindkét gondolat azonos konklúzióval zárul: családodat védd meg saját erőből, ha úgy hozza a szükség, mert másra, különösen a hatóságokra nem számíthatsz. Soha nem voltam része semmilyen állampárt belső köreinek, de még a holdudvarnak sem, amivel rám is kiterjedhetett volna az állami szervek buzgó támogatása, szervilis igyekezete. Soha és semmilyen. Semjén is ezeket a szavakat mondogatta hiteltelen és egyben hihetetlen parlamenti felszólalásában, ezért most roppant kínos hozzá hasonlóan nyilatkozni, mert nem szívesen hasonlítanék rá szóhasználatban sem. Nem esik jól emiatt magyarázkodni, ezért inkább mesélek arról, hogy mi történt velem egyszer réges-régen a Tejútrendszer nevű galaxisban, egy Föld nevű bolygóra vetődve.

Fiatal voltam, és ebben az életkoromban sokkal kevesebb tényezőt ismertem el akadályként időskori viselkedésemhez képest. Szorgalmas, dolgos korszakomat éltem akkoriban, szolgáltatásaimmal hasznos, elismert és megbecsült tagja voltam a társadalomnak, pöttöm gyerekeimet nevelve, szép, kerek családban. A kisebbik még óvodába sem járt, az asszony itthon volt vele GYES-en. Itt laktunk már az erdő szélén, és új szomszédaim közül nem mindegyikkel sikerült jó viszonyt kialakítanom, pedig kezdetben törekedtem rá.
Amelyikről a történet szól, arról elég hamar kiderült, hogy becstelen és gátlástalan gazember, ráadásul nagyszájú és ostoba. Nem átallott azzal hetvenkedni, hogy ő bizony ellopja azt, amire munkájából szerzett jövedelme nem nyújt fedezetet. Ettől kezdve viszonyunkat a hűvös távolságtartás jellemezte, de nem adtam jelét megvetésemnek, igyekeztem semleges kapcsolatot tartani vele. Legjobb szándékom ellenére elkövettem olyan cselekményeket, amiket a szomszéd erősen sérelmezett, az ügyek józan értelmezése szerint érdemi ok nélkül. Idővel arra figyeltem fel, hogy bosszantásomra apró károkat okoz viszonzásul, amiknek bizonyítására a tettenérés lenne a legkézenfekvőbb módszer, de ezt kivédte a tolvajláson edződött alattomos és jól időzített elkövetéssel (jóval később szereltem fel biztonsági kamerákat).
Sokadik esetben, ismét holmi csip-csup ügyben kértem számon szomszédomat. Kifogásoltam ugyanis, hogy hiába vásárolok előrelátóan irgalmatlan drága saválló zárbetétet, ha ő azt szokásától eltérően nem savval, hanem pillanatragasztóval igyekszik tönkretenni. Tiszteletteljes reklamációm nem hatotta meg, ellenben ekkor önzetlenül ellátott egy tanáccsal, a következők szerint. Költözzek el családostul jó messzire, amíg megtehetem, így mentesülhetek a jövőbeni kártételektől. Nyomatékul, sokat sejtetően hozzátette: különben a gyerekeimet és a feleségemet baj érheti…

Engem nem akart bántani, pedig ajánlkoztam. Hiába kértem, hogy jöjjön ki az utcára, és ne a biztonságot adó magasságban nyíló ablakából fölényeskedve határozza meg sorsomat. Nem jött, de a szájkarate műfajában előadta, hogy nem akarja összekoszolni velem a kezét. A gyerekeim fenyegetése az a pont, ahol az alapvetően békés lényem mögül előbújik a minden épkézláb férfiemberben ott szunnyadó, de civilizáltan elfojtott erőszakos hajlam. Erre azért aludjunk egyet – javasoltam neki, és kényszeredett, széles vigyorral a képemen elköszöntem a kolumbiai kartell helytartójának magabiztosságával fenyegetőző, valójában azonban Kelet-Európa egyik sötét bugyrában egyik napról a másikra tengődő bugristól.
Nem untatlak az ügy folyományának minden részletével. Elég az hozzá, hogy konspirációs elemeket sem nélkülöző szervezési munkát követően, a kisgyerekeimet fenyegető szomszédom egyszer csak fölöttébb aggasztó állapotban találta magát. Kórházi ápolását követően hazakerülve, mozgáskorlátozottként segítséggel sem volt képes kimenni a retyóra, ezért felesége hetekig ágytálazta. A korabeli rendőrségi jelentésben az áll, hogy "a telefonfülke mögül csuklyás emberek rontottak a sértettre, és baseball ütőkkel agyba-főbe verték".
Baseball ütő? Rég leszedték róla a gipszeket, mankó nélkül járt, és már alig észrevehetően bicegett ez a szerencsétlen, amikor megint szóváltásba keveredtünk. Ő az ablakából dirigálva, én az utcán - szokás szerint. Akkor megbeszéltem vele, hogy ez nem Amerika, hanem Magyarország, és itt nem szokás baseball ütővel intézkedni. Mifelénk akad erre alkalmasabb eszköz, az ő ostobaságáról kialakult képemet pedig tovább árnyalja, hogy nem képes felismerni a közönséges fejszenyelet. Megnyúlt a képe, mondott cifrákat, aztán szaladt a rendőrségre. A nyomozati anyagban ugyanis szóba sem kerültem lehetséges gyanúsítottként, teljesen felesleges óvatosság volt alibiről gondoskodnom. Az ügyét persze rég lezárták, elhajtották a francba.
A bántalmazásának körülményeiről kapott új hírek gondolatok özönét indíthatták el ebben az elvetemült, tolvaj szarháziban. Házikóját kicsinosította, és kitette rá az "ELADÓ" táblát. Nem igazán kapós, a mai napig nem talált rá vevőt, mert az egész ingatlanegyüttes (fészer, udvar, tornác, ház) mindössze 131 négyzetméter. Tettem vételi ajánlatot, de nekem dacból nem adta, a meghirdetett ár duplájáért sem. Mindenesetre a fenyítés után nem szenvedtem el többé utcáról okozható károkat, környékünkön azóta csend és nyugalom honol. Noha korábban az egész utcát betöltötte ordenáré módon szitkozódó ordítozása, a javító-nevelő foglalkozás óta hangját sem hallani. Legfeljebb kutyaugatás, madárfütty és a tejesautó vagy a Family Frost dallama veri fel a csendet. Ingatlanát rendben tartja, talán bölcsebbé is vált az elmúlt évtizedekben, mostani viselkedése alapján jó szomszéd lehetne. Szinte bánom, hogy nem vagyunk beszélő viszonyban, de amikor felidézem ennek okát, akkor mindig elhessegetem magamtól a lehetőséget. Nem vagyok hívő keresztény, nem dobálok senkit kenyérrel, és vannak olyan disznóságok, amiket nem feledhetek.